Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-323
378 Az országgyűlés képviselőházának 323. amely kereskedelem természetesen csak a nemzetközi munkamegosztás fejlesztése mellett tudná hivatását kifejteni. Ez a protekcionált gyáripar maga alá temeti, sajnos, a kézműipart is, mert a kézműipar létjogát és létlehetőségeit is az adná meg, ha a vidéken a gazdálkodással foglalkozók fogyasztóképessége megvolna és ezek képesek volnának kenyeret • és megélhetést adni a kézműiparosságnak is. En tehát teljesen úgy vélekedem, hogy bárcsak sikerülne, harcsak lehetséges volna gyáripart is teremteni anélkül, hogy az ország többi összes termelési ágait a legsúlyosabb megterhelésnek tennők ki, mint ami jelenleg van. Olyan gyáripart, amely e nélkül a megterhelés nélkül fenntartható, a legnagyobb örömmel üdvözölnék és otneg vagyok győződve arról, hogy gyáriparunk nagy része e nélkül a protekcionizmus nélkül is léteznék. Lehetetlen azonban minden áron gyáripart teremteni, lehetetlen most is, amikor már gyáriparunk hipertrofiája teljesen nyilvánvaló és a nemzetközi áruforgalmi összeköttetéseinket hova-toválbb lehetetlenné testai, mint változhatatlan Programmot beállítani, hogy nekünk minden áron muszáj a gyáripart még tovább fejleszteni. Ezt nem tudom az ország érdekében elfogadni és ez ellen állandóan küzdeni is fogok. Nem azért, mintha nem tudnám, hogy a gyáripar mit jelent, hanem, azért, mert tudom, hogy mit jelent a nemzetközi munkamegosztás és mit jelent egy természetes gazdasági rend a mesterkélt monopolgazdálkodással szemben. (Kertész Miklós: Tegnap temettem itt a Van Seeland jelentést, a képviselő úr nem volt itt!) Egyébként a még hátralévő rövid időt a kisiparosság kérdéseinek előadására akarom felhasználni annál is inkább, mert ezeknél a kérdéseknél a mélyen t. iparügyi miniszter úrnak legalább a szeretetére számíthatunk. Ezt a szeretét ő egész működése alatt kifejezésre is e juttatta, nem nagy tettekben ugyan és nem elég aktív módon, legalább is nem annyira aktív módon, mint amilyen aktivitást ennek az osztálynak mérhetetlen elesettsége és szegénysége igényelne, hanem kétségkívül sokkal jobban, mint azelőtt ezt az ipari, illetve kereskedelmi tárca vezetőinél megszoktuk, amiről valóban hálával kell 'megemlékeznünk, viszont a kisiparosság helyzete annyira nehéz és a legújabb gazdaságpolitikai és szociálpolitikai események nálunk még fokozottabban annyira nehézzé teszik, hogy kénytelen vagyok kérni a^ mélyen t. miniszter urat, hogy gazdasági téren az eddiginél sokkal fokozottabb mértékben méltóztassék ennek a társadalmi osztálynak segítségére sietni. Tegnap a Közgazdasági Társaságban nagyszerű előadást hallottunk Judik Józseftől, a Nemzeti Bank igazgatójától, aki egyik társszerzője az ötéves tervnek. Igen élesen és meg- j dönthetetlenül bizonyította azt, hogy az ötéves í terv sikerét attól függői eg lehet majd megállapítani, vájjon lesz-e addicionális termelés az országban. Kifejtette, hogy azok az áldozatok, amelyek a kölcsönjegyzéssel, a nagy adóztatással járnak, természetesen a fogyasztás és a magánberuházási tevékenység csökkenésével fognak járni, ha pedig a milliárdos tervvel kapcsolatos beruházások csak éppen kompenzálnák az elmaradó magánberuházásokat és az elmaradó fogyasztást, ez természetesen azt fogja jelenteni, hogy a milliárdos terv nem sikerül, mert a terv sikere attól függ. hogy vájjon addicionális termelés is fog-e jelentkezni. ülése 1938 június 3-án, pénteken. Ha most ezt a megállapítást arra a társadalmi osztályra vonatkoztatjuk, amelyről beszélek, a kisiparosságra, akkor azt kell mondanunk, hogy a kisiparosság már eleve rendkívül kedvezőtlein helyzetbe kerül. A kisiparnak ugyanis azokból a munkálatokból, amelyekkel a milliárdos terv véghezvitele jár. — ezt mindenki látja s a kormány nem is tud itt lényeges pontokban beavatkozni — kevés rész fog jutni és aránylag kevés rész juthat, ellenben, sajnos, tetemes részt kell majd viselnie abból, hogy a magánosok fogyasztása és beruházása csökkenni fog. Azt már ma is látjuk például az építőiparnál. Budapesti adatok alapján megállapíthatjuk ugyanis, hogy az építőipar máris lényeges visszaesést mutat. A Budapesti Építőmesterek Ipartestületének ennek az évnek 17-ik, vagyis április 17-étől 23-ig terjedő hetéről szóló kimutatása a foglalkoztatott kőműves alkalmazottak abszolút számának 23 százalékos csökkenését mutatja ki. Ugyanezen a héten azonban a kőműves-ipartestületbe tartozó munkások foglalkoztatásának csökkenése is körülbelül .23 százalékra rúg, a székesfőváros statisztikai hivatalának nyilvántartása szerint pedig az április* 30-ig kiadott új építési engedélyeknél 39 százalékos csökkenés tapasztalható. Magábavéve ezen a tényen nem esnék kétségbe, hiszen természetesen minden iparág kénytelen a konjunktúra után a dekonjunktúrát is elviselni, azonban, sajnos, attól kell félni, — s ez Judik előadásában, amelyre bátor voltam hivatkozni, még nem jutott teljes mértékben kifejezésre — hogy az építőiparnak ez a visszaesése éppen a magánosok fogyasztóképességének és beruházási képességének visszaesése folytán még jelentékenyebb lesz. Teljes lehetetlenség az építőipart egyszerűen rábízni sorsára és azt mondani, hogy történjék vele, aminek történnie kell. Kénytelen vagyok azt kérni, hogy a mélyen t. kormány szíveskedjék olyan módokon gondolkozni, amelyek segítségével el lehet hárítani legalább is az építőipar katasztrofális összeomlását. Rendkívül fontos ez, hiszen ha az építőipar Budapesten megáll, vagy ha csak az eddiginél nagyobb mértékben csökken, akkor ennek olyan szociális következményei lesznek, amelyek ellen elkésve sokkal nehezebb lesz megfelelő eszközökkel védekezni (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Én mindig azon voltam és annak voltam a szószólója, — sajnos, éppen az ellenkezője történt — hogy ne a nagy bérházépítéseket méltóztassék mindenféle kedvezményekkel támogatni, hanem a kis családiházak és a kis munkásháza'k építését méltóztassék támogatni, először abból a szociális szempontból, hogy az ezekben a kis családi házakban és munkásházakban való lakás magánbanvéve a társadalmi béke biztosítékát jelenti, másodszor pedig azért, mert ezek azok a házak, amelyeknek építésével a kézműiparosok és nem a nagy építkezési vállalatok foglalkoznak. Most is azt kérem a mélyen t. miniszter úrtól, méltóztassék ebben az irányban sürgősen lépéseket tenni, de ne adókedvezményekkel méltóztassék jönni, mert az adókedvezmények nem nagyon fogják a kisembereket házépítésre ösztönözni, s ez nem is elég* ahhoz, hogy az építkezések meginduljanak. Tudjuk, hogyan áll a dolog: az adókedvezményeket először megadják, azután más címen vetik ki az adómentes házakra az adókat; az adómentességbe vetett bizalom tehát már meglehetősen megrendült.
