Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-323

Az országgyűlés képviselőházának 323.' szokott hangzani. Amikor a kinevezések, előléptetések ideje közeledik, akkor már sokan számítják, hogy ők kerülnek sorra, odahaza már nyugtatják a türelmetlen családtagokat, hogy: egy fokozattal előbbre lépünk a mostani kinevezésnél, pár pengővel több lesz a jövedelem, türelem, legyetek nyugodtak. Elkövetkezik a kinevezések, előléptetések közhírré tétele, megjelenik a hivatalos lapban, megjelenik a fővárosi lapokban és nyomában sok-sok keserves csalódás és a csalódások következtében sok-sok lelki fájdalom tör fel. Sokszor nem tudják megérteni, vájjon miért ez a nagy űr, az elnök úr kijelentése és az elnök úr vagy az ügyosztály vezetőjének intézkedései közt. Kitűnő minősítésű Máv.jalkalmazottaknak, akik óraműpontossággal végzik hosszú éveken keresztül a munkájukat, azt kell látniok, hogy ők lemaradtak és 20—30—40, sőt sokszor még több hellyel is hátrább lévő államvasúti alkalmazottak kerülnek előtérbe. Kérik az Államvasutak elnökét, vezetőségét, hogy végre szerezzenek érvényt az általuk hangoztatott kijelentéseknek és ne engedjék az Államvasutak elnöke magas helyében azt, hogy különböző előkelő htelyekről befolyásolják őt protezsáltjaik kinevezésére, mert ez a rendszer, amely az utóbbi években, ismétlem, mind sűrűbben és mind gyakrabban jelentkezik, semmiesetre sem szolgálja a magyar Államvasutak jó hírnevét, hanem ellenkezőleg, veszélyezteti azt a súlyos, felelősségteljes szolgálatot, amelyet az államvasúti alkalmazottak végeznek. Ennyit a kinevezések és az előléptetések tárgyában. Mélyen t. Képviselőház! Általános és nagy elkeseredés tölti el az államvasúti pályafenntartási és forgalmi alkalmazottak lelkületét és hogy ez nem nyilvánul meg szolgálat közben, hogy ez nem jelentkezik szolgálati fegyelemsértésben, az egyedül és kizárólag a magyar államvasúti alkalmazottak nagy fegyelmezettségén és önfegyelmezettségén múlik. Én őszintén szólva nem csodálnám, ha olyan jelenségek ütnék fel a fejüket az Államvasutaknál, amelyek veszedelmet jelenthetnének. Az utóbbi esztendőkben, azt lehet mondani, körülbelül 18—19 esztendő óta, az államvasúti alkalmazottakat úgy kezelik, úgy bánnak velük, ahog'y kultúrembereket, önérzetes embereket ma már sehol sem kezelnek. Elkezdődött annakidején az A- és B-státussal, amellyel különbséget tettek az állam vasúti alkalmazottak közt; elvonták a lakbért és a családi pótlékot, a szanálási pótlékkal megkárosították őket, megkárosították a nyugdíjasokat, a tényleges alkalmazottakat, az árvákat, megkárosítottak mindenkit. Annak ellenére, hogy a szanálás első hónaljaiban azt mondta a kormány, hogy a szanálási levonás csak egy esztendőre szól és egy esztendő múlva ismét megkapják a régi béreket és fizetéseket, csalódás érte őket, mert a helyett, hogy egy év után megszűnt volna ez a levonás, jött a második, a harmadik és a negyedik szanálási levonás és az állam vasúti alkalmazottak, akik az egész vonalon hűséggel, becsülettel, szorgalommal, abszolút megbízhatósággal és józansággal végzik és végezték munkájukat, lesüllyedtek valósággal a kéregető koldusok sorába. Ha végighallgatjuk azokat a szerencsétlen özvegyeket, akiket a szanálási levonással megkárosítottak, akkor kétségbe kell az ember lelkének esnie és azt kell kérdeznie, hogy azoknak a szerencsétlen özvegyeknek, akiknek férje hosszú éveken keresztül hűséggel, becsülettel? ülése 1938 júnws 3-án, pénteken. 367 odaadással, fegyelmezettséggel végezte munkáját és szolgálta az Államvasutakat, miért kell ilyen emberhez nem méltó sorban sínylődni ök? Miért nem gondoskodik az állam és az államvasutak arról, hogy ezek az özvegyek becsületes, emberhez méltó életet élhessenek öreg, •munkaképtelen napjaikban? Borzalmas, hogy a szanálás során olyan özvegyektől is elvontak tekintélyes összegeket, akik például havi 50 pengő özvegyi járadékot kaptak; ezektől is elvontak 20 pengőt. Mélyen t. uraim, mélyen t. Képviselőház, át tudják önök érezni e pillanatban, hogy egy magával tehetetlen, megrokkant, megbetegedett asszonynál, özvegynél mit jelent az a havi 20 pengő, amikor lakást kell fizetnie, amikor élnie és ennie kell, amikor ruházkodnia és télen fűtenie kelll Sok-sok emberi tragédia játszódott már le, amióta ez a kíméletlen és eléggé el nem ítélhető intézkedés megtörtént az özvegyekkel szemben. Ugyanez a nyugdíjasok esete is. Kíméletlen és — azt mondhatnám — érzéketlen kézzel nyúltak hozzá a nyugdíjakhoz. Ismételten és százszor is mondom: azoknak a nyugdíjaihoz, akik éveken keresztül becsülettel teljesítették szolgálatukat az Államvasutaknál. Ha 1931 gazdasági körülményeinek kényszerítő hatása nem is engedte meg, hogy különbséget tegyenek ember és ember, alkalmazott és alkalmazott között, azóta már régen elérkezett az ideje annak, hogy a kormány gondoskodjék arról, hogy ezeknek a szerencsétlen nyugdíjasoknak visszaadja azt az összeget, amelyet azelőtt kaptak. Természetesen nem azokra a nyugdíjas urakra gondolok e pillanatban, akik előkelő állásból nyugdíjjal, kitűnően dotált újabb állásokba kerültek. Azokra gondolok és szavam azoknak a szava, akik egyszerű forgalmisták, pályafenntartási, vagy műhelyi munkások voltak, akiknek nem ajánlott és nem ajánl fel senki előkelő, jól dotált újabb állásokat, amikor nyugdíjba mennek; akik nyomorognak, akik — ismétlem — emberhez nem méltó életet kénytelenek élni, hogy viseljék a szanálás borzalmas következményeit. Elérkezett tehát az ideje annak, hogy ezeknek a szerencsétlen nyugdíjasoknak, özvegyeknek és árváknak az állam most már minél hamarabb, sőt haladéktalanul visszaadja azt, amit tőlük elvett, és félig-meddig tegye lehetővé a megélhetést részükre ijs. De más súlyos panaszuk is van az alkalmazottaknak. Ilyen például az, hogy a Máy. nyugdíjasait elvonták a független magyar bíróságtól pereikben. Azelőtt annak a nyugdíjasnak, ha sérelmesnek találta a vele szemben tanúsított eljárást, módjában volt a független magyar bíróság elé menni. Az utóbbi esztendőknek kellett elkövetkezniük, hogy kormányintézkedéssel elvonják ezektől az emberektől legelemibb polgári jogaikat, elvonjuk őket a független bíróságtól és az Államvasutak egy külön bizottságára bízzák sérelmeik orvoslását. Nem bántó éllel mondom, de méltóztassék elhinni, ez éppen olyan, mintha viszszatérnénk a középkorba, amikor a jobbágy és földesúr vitájában a földesúr egy személyben bíró is és gazda is volt. Ez az eljárás végtelenül elkeseríti az Államvasutak alkalmazottait és ezért arra kérem a kereskedelemügyi kormányt, minél hamarabb tegye revízió tárgyává ezt a kérdést és tegye lehetővé, hogy ezek az emberek, mint ennek az országnak becsületes polgárai, akik becsülettel, hűséggel végezték munkájukat, szintén elmehessenek a 64*