Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-323

342 Az országgyűlés képviselőházának 32 képviselőtársam tegnap megemlítette, hogy az építendő utakat szilárd anyagból kellene építeni. Másoktól is ugyanezt hallottam és kijelentem, hogy a legnagyobb pénzpoesékolásnak tartom, amikor ezeket az utakat gyenge alapra és csak három méter szélességben építik meg. (Ügy van! Úgy van!) Ezek az utak nem tartósak, fenntartási költségeik óriási összegeiket emésztenek fel. (Úgy van! a jobboldalon.) Ha azonban szilárd alapokra építenék az útihálózatot, az tartós lenne, Igaz, hogy többe kerülne, de végeredményben amit elvesztünk a réven, megkerülne a vámon, mert hiszen a megtakarított fenntartási költségek nagyon nagy százalékban hozzájárulnának az úthálózat drágaságának enyhítéséhez. A miniszter úr beszédéből kicsendült az is, hogy a beruházási alapból nagyobb összeget fordítanak majd az úthálózat kiépítésére. Én azonban arról értesültem, hogy ebből az öszszegből a Tiszántúlra s a Duna—Tisza közére, de leginkább a Tiszántúlra csak alig

> valami kis morzsa jut most is éppen úgy, mint valamikor a régi időkben, jóllehet az országot fenntartó adóalanyok . leginkább a Tiszántúlról kerülnek ki. (Mózes Sándor: A földmíves társadalom a mostoha gyermek!) Ugyanis a múltban, a háború előtt, a magyar kormány mindig Erdélyre, az erdélyi részekre és a Felvidékre épített, mindent, iskolákat, középületeket. (Mózes Sándor: Kaszárnyákat!) Nem tudom, hogy ez a Tiszántúllal szemben tanúsított mostoha elbánás nem ugyanazt fogja-e eredményezni, hogy most a Dunántúl építenek és a Tiszántúl ismét hoppon marad. Szerintem az igazi édesapa egyforma mértékkel mér minden gyermekének (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl. — Mózes Sándor: Ez a helyes!) és nem hiszem, hogy meg tudnák indokolni azt, hogy miért olyan mostoha gyermeke az országnak r a Tiszántúl és a Duna—Tisza köze. (Mózes Sándor: A Dunántúl sem történik semmi!) Elnök: Mózes Sándor képviselő urat kérem, maradjon csendben, ne zavarja a szónokot! Csizmadia András: Azt mondja a t. képviselőtársam, hogy a Dunántúl sem történik semmi. Hát én csak arra hívom fel t. képviselőtársam figyelmét, 'hogy amikor a tiszántúli ember átmegy a Dunántúlra és vizsgálja az ottani úthálózatot, szinte azt gondolja, hogy már külföldre érkezett, az már nem lehet Magyarország területe, inert úthálózat tekintetében a kettő között, a Tiszántúl és a Dunántúl között olyan óriási különbség van. mintjha .a két rész nem is egy ország volna. Lehet, hogy önök is panaszkodhatnak egy és más vonatkozásban, de ez. amit mondtam- fennáll, ez tény és ezt, t. barátom, bizonyítani lehet. (Br. Vay Miklós: Az édes gyermek a Balaton!) T. Ház! Sok szó esett már itt a családvédelemről is. Felhívom erről a helyről a miniszter úr figyelmét arra, hogy leginkább a vasúti munkások felvételénél történik meg az, hogy sokesaládtagá embert nem vesznek fel, de meg kell állapítanom, hogy ez nemcsak a vasútnál, de másutt is így van. Ha gondoskodni akarunk a családvédelemről, akkor ezen a téren mindent meg kell tennünk. Nekem nincsen semmi kifogásom a kormánynak az ellen az intézkedése ellen, ho,gy a frontharcosokat, a hadirokkantakat és a hadiözvegyeket előnyben kívánja részesíteni, azonban ha ezekkel nem is egészen egy vonalban, de közvetlenül utánuk következhetnének a íiagycsaládű emberek. Nem azokat értem itt, akik jobb módban élnek, mert hiszen elhagzott itt tegnap az a kívánság ?. ülése 1938 június 3-án, pénteken. is, hogy a tisztviselői pótlékot cmeljülk fel, ami ellen semmi kifogásom nincsen, hanem én tisztelettel arra kérem a kormányt, hogy valamiképen gondoskodjunk azoknak az embereknek családtagjairól is, akiknek még tisztviselői fizetésük sincs. T. Ház! A miniszterelnök úr a postáról is beszélt. Elismeréssel adózom a magyar postának, mert igen jól teljesíti a .kötelességét, (Br. Vay Miklós: Jó, drágán!) azonban meg kell állapítanunk azt az egyet, hogy a magyar posta igen drága. Meglehetősen drága már a levelezés is. (Br. Vay Miklós: A telefon!) de drága a telefónelő; fizetés (Úgy van! Úgy van!) és drága a rádió is, szóval mind a kettő drága. Nem tudom, nem járnánk-e el helyesebben, ha azt a politikát követnénk, amely szerint olcsó kocsisnak több a pénze. En azt hiszem ugyanis, hogy ha mindezeket arra a nívóra szállítanánk le, amelyen például a múltban a levelezés volt, — mert a múltra nem hivatkozhatom sem a rádiónál, sem a telefonnál — nekem az a véleményem, hogy sokkal többen vennék igénybe és talán sokkal jobb volna a sűrű krajcár, anint a ritka forint, vagy mondjuk úgy, hogy a sűrűbb fillér, mint a ritka pengő. (Ügy van! Ügy van!) Szó esett itt arról is, hogy az intervenciós vásárlásokat kellene jobban forszírozni. Az intervenciós vásárlásokat bevezették most az állatoknál, amire óriási szükség volt, azonban az intervenciós vásárlásoknál is baj van. Az ősz folyamán ugyanis erős propagandát csináltak abban az irányban, hogy lesz szarvasmarhakivitelünk quantum satis, ezért nagyon sok szarvasmarhát állítottak be hizlalásra és ma, amikor a külföld esak bizonyos korlátozott ! számban veszi át az állatokat, most már bentrekednek az állatok. Ügy tudom, (hogy az intervenciós vásárlást 65 fillérrel rendelték el és most, amikor vásárolnak, 45 fillért emlegetnek, vagy magas százalékkal 50 fillért. Ez a hizlaltató gazdáknak nagy ráfizetést jelent, úgyhogy azt sem tudják, 'honnan fedezzék ezt a nagy ráfizetést és különösen nehéz helyzetben vannak azok, akik hitel révén jutottak az állatokhoz, mert a kölcsön kamatát is kell fizetniök s még az sem térül meg nekik, amit feletettek az állattal, úgyhogy a rizikóért egyáltalán nem jár neíkik semmi. Az előadó úr az általános vitánál nagyon szépen beszélt az állami költségvetésről, mondván, hogy most nem deficites a költségvetés, azonban az állami költségvetésnek ez a szép eredménye leginkább abból ered, hogy az adófizető polgárok a múlt évi jobb termésre és értékesítési lehetőségre tekintettel befizették az adójukat. A magyar ember, ha tartozik valamivel, igyekszik fizetni. Ha visszaemlékezünk arra a nem is olyan nagyon régi időre, amikor a búza ára 7—8 pengő vojt, akkor emlékszünk arra is, hogy az adóvégrehajtóknak igen sok dolguk volt, azonban most, hogy, hála Istennek, jobbra fordult a helyzet, éz az állapot megszűnt. Kétségtelenül a kormánynak köszönhető, hogy a termények ára magasabb nívót ért el és a kormány tette lehetővé azt, hogy mi a magunk terményeit, különösen a szemesterményeket, magasabb áron értékesíthetjük, mint amilyenek a kiül földi piaci árak. Ezért tudtuk mi a költségvetésünket olyan szép eredménnyel összeállítani, mert az adófizető polgárok fizettek. Czir.iák Antal képviselőtársam nagyon szépen nyilatkozott a magyar parasztságról, a magyar földmívelőkről, a magyar termelők-