Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-318

Az országgyűlés képviselőházának 318. kultuszadót is kell viselnie annak a szegény mezőgazdának. Kérdezem, mélyen t. Ház, vájjon képes lesz-e a magyar mezőgazdaság a jövőben mindezeket a terheket elviselni, ha nem segítjük hozzá, hogy legalább járható utakkal olcsóbbá tegyük a termelését? Csak példaként mutatok rá> t. Ház, hogy a mi exportunk szempontjából oly rendkívül nagyjelentőségű gyümölcsértékesítésünknek is éppen a rossz utak az akadályai. Heves megyének több olyan községe van, ahol a legkiválóbb és exportra legalkalmasabb gyümölcs terem és éppen ezeket a községeket kerülik el a kereskedők, mégpedig azért, mert amíg a rendes közlekedési útra ki tudják vinni ezt a kiváló gyümölcsöt, (Csi'kvándi Ernő: Összerázzák,') addig ez a gyümölcs úgyszólván teljesen használhatatlan cefrévé válik. De továbbmegyek, t. Ház. Ha népegészségügyünket és közoktatási kérdéseinket vizsgáljuk, akkor is éppen a járhatatlan utak miatt olyan állapotokkal találkozunk, amelyeknek orvoslása már nem halasztható tovább. A Nagy Magyar Alföld tanyavilágában éppen az utak hiánya miatt a közegészségügy legelemibb követelményeit is kénytelenek nélkülözni az ottani lakosok. Csak egyetlen példát említek fel egyik legnagyobb alföldi városunkról, Hódmezővásárhelyről: ennek 136.000 katasztrális holdnyi területén egyetlenegy olyan kiépített út vonul keresztül, amely az egész határt keresztülszeli és ezen a nagy határterületen, amely egy vármegyének megfelelő nagyságú, összesen két orvos látja el kint a tanyák között a közegészségügyet; mindkét orvoshoz tartoznak 15—20 kilométer távolságban sűrűn lakott tanyatelepülések, de csak az egyik orvos lakása mellett vonul ez az egy kövezett út és az is csak egy irányban, a .másik orvos lakásától pedig körülbelül 10 kilométerre van a köves út. Vannak egész határrészek, 5—6000 holdra terjedő határrészek is, ahol még bába sincs. Méltóztassanak most már elképzelni, t. Ház, annak a szerencsétlen orvosnak a küzdelmét, aki az évnek egy eléggé hosszú időszakában a járhatatlan utak miatt egy nap alatt igen gyakran csak egy beteget képes meglátogatni. Ugyanez a helyzet ia falusi körorvosoknál és a falusi iskolaköteles gyermekeknél is. A falusi és különösen a tanyai iskolákba járáskor négy-öt kilométeres sáron kell átvergődnie rongyos ruhában, kiszakadt oldalú ci- , pőben, vagy csizmában annak a szerencsétlen kis napszámos- vagy béresgyereknek, hogy eljuthasson az iskolához. Magam láttam most télen, hogy Gyöngyösön a város mellett lévő munkástelepen, az úgynevezett Érsekföldön, hogy egy szegény munkásasszony szőlőhordó puttonyban vitte hátán kis gyerekét addig, amíg a köves úthoz jutott, hogy azután a köves úton a gyermek eljusson az iskolába. Ezek csak egyes kiragadott részletek a való életből s ezek már emberbaráti szeretetből is feltétlenül segítenünk kell. Nem akarom tovább fejtegetni az útkérdés mielőbbi megoldásának rendjsívül nagy fontosságát, csak rá kívánok mutatni arra, hogy a községek és a vidéki mezőgazdasági városok legkezdetlegesebb útszükségletüket még egy évszázad alatt sem tudják kiépíteni a mai óriási közterhek mellett. Pedig, ha ezt a kérdést a lehető legrövidebb idő alatt meg nem oldjuk, akkor nemcsak a magyar mezőgazdaság teljesítő képessége fog visszafejlődni, hanem veszélyeztetjük ezzel a mezőgazdaság prosperitását is. Nagyjelentőségű kérdése ez a magyar nemzetnek s ezt a kérdést állandóan ülése 1938 május 23-án, hétfőn. 121 felszínen kell tartanunk. Ennek nagyságát csak akkor tudjuk kellőképpen mérlegelni, ha figyelembe vesszük, hogy a háború utáni időkben milyen hatalmas összegeket áldoztunk már útépítésekre. Tudjuk, hogy a háború alatt egyáltalában nem tudtunk erre áldozni, még csak javítani sem tudtuk az utakat és a háborús úthasználat következtében utaink teljesen tönkrementek. 1920-tól kezdve mostanáig^ több mint 140 millió pengőt áldozott útépítésre maga az állam és körülbelül 60 millió pengő az az összeg, amelyet az egyes közületek útépítésre áldoztak. Ha figyelembe vesszük ezeket az óriási összegeket, akkor csodálkoznunk kell, hogy mégis olyan állapotban vannak utaink, mint amilyen állapotra voltam bátor beszédem folyamán rámutatni. A nagy beruházási programmban a nagy utak építésére 50 millió pengő, bekötőutak építésére pedig 30 millió pengő van előirányozva. A nagy utakra előirányzott 50 millió pengővel^ azt hiszem, igen jelentékeny részét megtudjuk építeni azoknak a nemzetközi vonatkozású utaknak, amelyekre idegenforgalmi szempontból feltétlenül szükségünk van. A bekötőutakra előirányzott 30 millió pengős öszszeggel rendkívül nagy előrehaladást tudnánk tenni ezen a téren, azonban már az imént beszédem folyamán voltam bátor rámutatni arra a szomorú helyzetre, amelyben a vidéki mezőgazdasági városok és falvak az óriási közterhek következtében sínylődnek s ezért nem igen van arra reményünk, hogy e nagy közterhek mellett egyharmados állami hozzájárulást véve alapul, ezek a másik kétharmad részt saját erejükből elő tudják teremteni. Ennek folytán arra kérem a mélyen t. kormányt, méltóztassék az eddig követett útépítési rendszert akként megváltoztatni, hogy az eddigi egyharmados hozzájárulás helyett, kétharmadrészt vállaljon magára az allâmes csak egyiharmadrészt legyenek kötelesek az autonómiák, a falvak, a vármegyék, vagy pedig a mezőgazdasági városok viselni. (Helyeslés jobbfelől.) Ezt az egyharmadrészt ezek a közületek akár természetben is elő tudják teremteni. Az ugyanis köztudomású, hogy a vármegyék és városok útalapja alig elengedő arra, hogy a meglévő utakat jókarban tarthassák. Méltóztassék ezenkívül a mélyen %., kormánynak megengedni, hogy az ország alföldi részén, ahol egyfelől a talaj lazasága, másfelől a nagy forgalom ezt kívánatossá teszi, három méter széles út helyett négy méter széles utat építhessenek, mert tudjuk, hogy különösen az Alföldön a háromméteres utak néhány esztendő alatt teljesen tönkremennek és így» ha csak háromméteres utat építenénk ott, ahol nagy forgalom van, kétszer költenénk, mert néhány esztendő múlva azt az utat teljesen át kellene ismét építenünk. Az osztó igazság érdekében azt is kérem a mélyen t. kormánytól, hogy a kiutalandó útépítési segélyeknél vegye figyelembe az ország egyes részeinek a kőbányáktól való távolságát is és a hozzájárulás mértékét hozza arányba a távolság következtében állandóan növekedő építési költséggel is. Meggyőződésem, hogy a legszükségesebb bekötőutak gyorsabb ütemű megépítésével nagy mértékben elősegíthetjük a magyar mezőgazdaság versenyképességét, amire különösen nagy szükség van most, mert mikért az utóbbi időben láttuk, mind mezőgazdasági terményeink, mind pedig állataink külföldi értékesítésében igen