Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.
Ülésnapok - 1935-300
Az országgyűlés képviselőházának 300. ülése 1938 április 27-én, szerdán. 57 Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Petro Kálmán: A pénzügyminiszter úr válaszát tudomásul veszem. (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon. — Meizler Károly: Jó fiú!) Elnök: Következők a batározathofflatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a pénzügyminiszter úr válaszát tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette. Takács Ferenc képviselő úr interpellációja elmondására a Háztól halasztást kér. Méltóztatnak a halasztásihoz hozzájárulni 1 ? (Igen!) A Ház a halasztást megadta. Lázár Imre képviselő úr interpellációja következik. Kérem a jegyző urat az interpelláció szövegének felolvasására. Brandt Vilmos jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. kereskedelmi és iparügyi miniszter úrhoz. Van-e tudomása a kereskedelmi, illetve iparügyi miniszter úrnak arról, hogy a kézinűiparosság utóbbi rossz gazdasági esztendők miatt annyira elszegényedett, hogy öiregségére a legtöbb része mondhatnám koldusbotra jutott? Hajlandó-e az iparügyi miniszter úr gondoskodni, illetve a törvényhozás elé törvényjavaslatot terjeszteni arról, hogy a kézmüiparosság is kötelező öregségi biztosításban részesüljön, mint ahogyan a mezőgazdasági munkások lesznek? 2. Hajlandó-e az iparügyi miniszter úr az országos vásárokat rendezni a kisiparosságra vonatkozólag olykép, hogy a kisebb^ községek vásárairól kisipari munkálatok készáruinak árusítása beszüntetve legyen, mert emiatt a kisebb vásárokon való megjelenésére a kisiparosság legtöbb esetben ráfizet, úgyhogy a vásáron felmerült költségeit sem tudja: fedezni. Ügyszintén a vásárokon a lopások fokozottabb ellenőrzését, úgy értve, hogy civilruhás detektívek ügyelnének fel, mert az egyenruhás csendőrök egyenruhájukkal a lopni; szándékozók figyelmét magukra vonják és távolról is megfigyelhetik. Az ellopott tárgyakat még azon vásár alatt kell visszaadatni kislparostulajdonosának, mert az eddigi gyakorlat szer rint aizi ellopott tárgyakat ha vissza is vették az illetőitől, azt bűntárgyként sokszor 50—60 kilométeres távolságra fekvő járásibírósághoz vitették be és ezen tárgyaláson való megjelenés, valamint az. áru visszaadatása sokszor a kisiparosnak sokkal többe került, mint amit az ellopott tárgy megért. Ezért az lenne kívánatos, hogy az ellopott árut már ott a helyszínen visszakapja az igazolt tulajdonos. 3. A sokszor hangoztatott kontárkérdés gyökeres rendezése, a kisiparos viszonyai között a legfontosabb problémák egyike. Az, hogy a kontárkérdést rendezni kell, ez országos viszonylatban általános kisiparosi közúhajEhhez hozzájárul és súlyosbbítja a ^kisiparos lábbelikészítők helyzetét azl^ utóbbi éviben gumicsizma és gumicipő árusítása,^ amelyet az üzletek oly nagy mennyiségben árusítanak. S ezen gumilábbeli a készítőtől a munkaalik almát teljesen elveszi, tehát kívánatos, hogy a gumilábbelik ne üzletekben árusíttassanak, hanem a lábbelikészítő csizmadia- és cipészmesterek árusíthassák csak. 4. A közszállításoknál a mostani rendszerben a gyáripar kapja a szállítási mennyiség 60%-át, míg a kisiparosság csak a 40%-át. Hajlandó-e az iparügyi és kereskedelmi miniszter úr a szállítási mennyiséget megfordítani olyKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XVIIIT. képpen, hogy a kisiparosság kapja a 80%-át, mert a gyár már úgy is megkapja a hasznát, amikor a kisiparos a készítményhez szükséges anyagokat a gyártól megvásárolja? 5. A tanonctartás szabályozása, olyképpen, hogy tanulót csak az vehessen fel, illetve olyan mester, aki legalább két segéddel dolgoztat, mert az utóbbi évtizedben a kisiparosság a korlátlanul felvett tanoncok által annyira megszaporodott, hogy a meglévő iparosságnak felerésze, majdnem teljesen munka nélkül van. 6. A 'kényszeregyesség behozása a kisiparosoknál is, olyformán, mint ahogyan az a kereskedőknél van. Ugyanis a rossz gazdasági viszonyok miatt nagyon sok kisiparos olyan rossz helyzetbe jutott, hogy ha a fenálló számláit, köztartozásait ki kellene fizetni, a legtöbbrek az Összes ingója és ingatlana nem ér annyit, amit a fennálló sízánilái kitesznek. — Lázár Imre s. k.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Lázár Imre: T. Képviselőház! A magyar törvényhozás a háború után szociális vonatkozásban számos foglalkozási ágat megsegített, olyan vonatkozásban is, amelyek a háború előtt a törvényhozást talán nem foglalkoztatták De szó sincs arról, hogy ne lennének még olyan fontos problémák, amelyeket meg kellene oldani és ezek közé a problémák közé tartozik a kisiparosság^szociális kérdéseinek megoldása. Itt van először is az önálló kisiparosság öregségi és rokkantsági biztosításának, illet tóíeg az erről szóló törvényjavaslatnak az előkészítése és a Ház elé hozása. Nagyon jól tudjuk, hogy a kisiparosság, amikor' már önállóvá v-Vit?, azt az összeget az igénnyel együtt, amelyet, mint segéd és helyette az ő (munkaadója az Országos Társadalombiztosító Intézetnek betegség, rokkantság és öregség esetére szóló biztosítási díj címén befizetett, azonnal elvesztette. Akar ha 25—30 éven keresztül fizette is ezt az összeget, fennálló törvényeink sztM'uit az Országos Társadalombiztosítóval szemben további igénye már nem volt, az OTI kö te lékéből már kizártnak tekintetett abban a pillanatban, amikor önállóvá vált. A kisiparosságnál, különösen falun, például a lábbelikészítőknél, szabóknál és más kisiparosoknál az a helyzet, hogy az Országos Társadalmi Biztosító Intézetnél való biztosítás kö telező, azért, hogy a biztosított a Társaclalombizosító Intézetnél betegsége idején járulékban részesüljön. Abban az esetben, ha a 65. évet mint segéd tölti be és az Oti.-nál az öregségi biztosítási díjakat fizette, 65. évétől természetesen öregségi jérulékban részesül, ha azonban közben mester lett, a járulék élvezetétől elesett. Éppen ezért az volna a helyes, hogy az iparosságnak ez a fontos kérdése, vagyis az öregségi, rokkantsági biztosítás törvényileg szabályoztassék % hogy azt az összeget, amelyet valaki mint segéd — részben ő, részben munkaadója ő helyette — a Társadalombiztosítóihoz befizetett, a várakozási idejébe az öregségi biztosítás szempontjából beszámítsák. A kisiparosságnak igen fontos kérdése az országos vásárok rendezése is. Ezt a jogot az utóbbi időkben minden kisebb községnek is megadják. Számtalan esetben előfordul, hogy a kisiparosság elmegy a vásárra és nem árul annyit, mint amennyi költségbe kerül neki az odafuvaroztatás, valamint a helypénz összege. Erre az a felelet, hogy miért megy a vásárba, hiszen nem kötelezik rá. De az iparost az a tudat táplálja, hogy hátha sikerül neki némi kis 10
