Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-300

54 Az országgyűlés képviselőházának próbálja kelteni az ország közvéleménye előtt, mintha bennünket ebben a hazában bármiféle más szempont érdekelne és befolyásolna, mint egyedül a magyar nép és nemiziet szempontja. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) En a poli­tikai életben kora ifjúságomtól kezdve egy vá­gányon haladtam, a ómagyar agrárgondolat vá­gányán, ott voltam Nagyatádi Szabó István seregében Somogyban^ szerveztem a pártját, vele mentem annak idején az egységes párti)a s onnan kijőve megint az agrárvonal irányán vagyok. Nekem ne tegyenek szemrehányást azok, ^ akik nem tudom hány váltón állították már át a maguk vonatát a magyar élet menet­rendjén. (Mojzes János: Varietas delectat.) Befejezésül két mondatot. Vegye tudomásul ez az ország és benne mindenki: nincs két ma­gyar sors, osak egy van, ebben vagy megélünk vagy elpusztulunk mindannyian. Vagy együtt élünk meg vagy együtt süllyedünk le, senki ma­gát külön nem fogja kimenteni, sem társadalmi réteg, sem egyes ember. A magyarság számára osak egy sors van megírva a történelem köny­vében. A anásiik meg az, hogy mii a magunk erőire va­gyunk utial va. Legyen vége anár ebben az. ország­ban miindeniféle áibrándkergeitésneik, mindenféle olyan gondolatnak, hogy nem tudom, ki fogja nekünk hozni a feltámadást. (Hortváth Zoltán: Csodát várnak!) Ez a nemzet szegénységi bizo­nyítványt állítana ki magáról, ha nem a maga erőivel akaomá kivívni feltámadását. Megmon­dom világosan: a jövő szeimiponttijából osak ab­ban az eredményben hiszek, amelyet ez a ma­gyar nemzet a maga erőivel teremt meg ma­gának, A javaslatot elfogadóim. (Élénk éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Cslkvándy Ernő jegyző: Takács Ferenc! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, felirat­kozása töröltetik. Szólásra következik? Csikvándy Ernő jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Ház! Tekintettel az idő előrehaladottságára, tisztelettel kérem a t. Ház engedelmét árra, hogy beszédemet a legköze­lelbibi ülésnapom mondhassam el. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a halasztást megadta. T. Ház! Tegnapi ülésünkben úgy hiaitároiz­tumk, hogy a.z interpelláei óikra 12 órakor térünk át, eziért a vitát félbeszakítom. Javaslatot teszek arra vonatkozóan, hogy legközelebbi ülésünkiát' holnap d. e. 10 órakor tartsuk s annak napirendjére tűzzük ki a tár­gyalás alatt álló törvényjavaslat vitájának folytaltását. Méltóztatnak: napirendi javaslato­mat elfogadni? (Igen!) A Ház az elnök napi­rendi javaslatát magáévá teszi. Bejelentem a t. Háznak, hogy Temple Ke­zső képviselő úr indítványt nyújtott be az iránt, hogy a honvédelem és a közgazdaság fej­lesztéséről, egyes népjóléti beruházásokról s ezek költségeinek fedezéséről szóló törvényja­vaslat tárgyalásának tartamára az ülések ideje napi 8 órában állapíttassák meg. Az indítvány felett a legközelebbi ülésünk elején fog^ a Ház vita nélkül dönteni. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Az interpellációk közül első Petro Kálmán képviselő interpellációja a pénzügyminiszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Csikvándi Ernő jegyző (olvassa): „Inter­pelláció a m. kir. pénzügyminiszter úrhoz. Mi­300. illése 1938 április 27-én, szerdán. kor terjeszti be a Ház elé az új szesztörvényja­vaslatot?" Elnök: Petro Kálmán képviselő urat illeti a szó. Petro Kálmán: Igen t. Ház! Már húsvét előtt szerettem volna az új pénzügyminiszter úrhoz interpellációt intézni, ő azonban akkor volt szíves engem értesíteni arról, hogy a költ­ségvetési munkálatokkal van elfoglalva, s így az interpellációs napon nem tud bejönni a Házba. Nem mondtam el interpellációmat, re­mélve, hogy lesz szerencsém majd az új pénz­ügyminiszter úrhoz és hogy a pénzügyminisz­ter úr kielégítő és megfelelő választ fog adni interpellációmra. A miniszter úr válaszadásá­ban kicsit megelőzött engem, mert a költség­vetés beterjesztése alkalmával azt mondta, hogy (Olvassa): „A pénzügyi tárca vezetésének átvétele után ilyen rövid idő alatt, különösen a jelenlegi helyzetben nem állt még módom­ban a szesztörvényjavaslat előterjesztése, azon­ban az a szándékom — és ezt aláhúzva gondo­lom elmondani —, hogy a törvényjavaslatot még a költségvetés parlamenti tárgyalása alatt benyújtom." Ezzel a kijelentéssel a miniszter úr belépett azokmaik a minisztereknek a sorába, akik ígéretek Ígéreteit, sőt fogadakniart tettek itt a képviselőházban, sőt magától a képviselőháztól utasításokat is fogadtak el, hogy a szesztör­vényjavaslatot be fogják terjeszteni. (Czirják Antal: Ha nem a szeszkartel lenne a minisz­ter!) Nem tudom, hogy a miniszter úrnak ez a kijelentése, hogy „szándékomban van" annyit jelent-e, hogy feltétlenül be fogja terjeszteni a szesztörvényjavaslatot, igen, vagy nem? Ho­gyan fogja beterjeszteni és mit fog beterjesz­teni, ez érdekel bennünket. Érdekli először a több, mint 250 mezőgazdasági szesztermelőt, kü­lönösen érdekli az egymillió magyar szőlőmun­kást és végül —- amint rá fogok mutatni — ér­dekli azt az elhelyezkedni kívánó magyar ifjú­ságot, amely eddig a szesztermelés terén, külö­nösen a szeszértékesítés terén, minden aktivi­tásból ki volt zárva. Amikor legutóbbi interpellációmat elmond­tam, az igen t. pénzügyminiszter úr elődje már nem jelent meg, 'mert példát statuált arra, ho­gyan kell a magyar keresztény középosztálynak a-banikpályákon megfelelően elhelyezkedni. Az előző miniszter úr ígérete, amelyet több ízben megismételt, sajnos, nem vált valóra. Nem ter­jesztette be a szesztörvényt 1937 dec. 31-éig, sőt ,nem tett eleget annak a minisztertanácsi hatá­rozatnak sem, amely arra kötelezte őt, hogy az 1938. évi első ülésnapon a szesztörvényjavasla­tot beterjessze. Igen t. Ház! Annakidején interpellációmat kiadta az igen t. Ház még az előző pénzügy­imiiniszter úrnak: írásbeli válaszadás céljából. Nagyon jól tudjuk, hogy a Ház nincs elkényez­tetve a miniszteri írásbeli válaszadások sürgős­ségétől, mert hiszem megtörténik az, hogy mái­régen elavult a probléma, amikor valamire vá­laszt kapunk. Ezért aktuális az én újbóli fel­szólalásom és az én interpellációm, aktuális azért is, mert 1938 május 1-ével kezdődik egy új szeszkampány és amennyiben megfelelő rendel­kezések folytán ez az új szeszkampány a mező­gazdasági és ipari érdekeltségek részéről fel nem mondatik, akkor az Ipari Szeszértékesítő Szövetkezet még egy következő évadra üzem­ben marad és feljogosítva lesz az 1921 :XL. te. és a későbbi rendeletek folytán arra, hogy úgy az ipari szesz révén, mint a szeszértékesítés révén nagy jövedelmekre tegyen szert és

Next

/
Thumbnails
Contents