Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.
Ülésnapok - 1935-300
Az országgyűlés kepviselöházoMak $ amennyiben nem méltóztatik beterjeszteni a szesztörvényjavaslatot, akkor az ipari szesznek még egy esztendő áll rendelkezésre, 'hogy azokat az illegitim jövedelmeket, amelyekre a t. Ház előtt már annyiszor rámutattam, még továbbra is élvezni tudja. Az igen t. miniszter úr mint képviselő, méltóztatik rá emlékezni (Mojzes János: Borvidék képviselője!), hogy egy évtized óta harcolunk az új szesztörvényért (Hertelendy Miklós: Be tfis fogja terjeszteni!), öt éve harcolunk érte. A Ház többsége megszavazná minden szó nélkül három vagy négy ember kivételével (Felkiáltások: Kik azok?), akik benne vannak a saeszkérdésben (Gr, Festetics Domonkos: A szesz már kivonult a Nep.-ből! — Vitéz Várady László; Nem lehet gyanúsítani!), akik bent vannak a részvénytársaság igazgatóságában és felügyelő bizottságában. (Gr. Festetics Domonkos: Most már szesz nélkül vagyunk! Most már csak fogyasztunk!) Öt 'esztendeje, vagy több, hogy Gömbös Gyula, szegény néhai volt miniszterelnökünk ígéretet tett a javaslat beterjesztésére, ö mondotta azt, amikor utolsó útjára elment: »Tihamér, csináld meg a szesztörvényt!« és Tihamér elment anélkül, hogy megcsinálta volna a szesztörvényt. (Vitéz Várady László: Tévedés! Ankét is volt, tárgyalás is volt!) Nem tudom, hányszor ígérték már meg a szesztörvényt. Tárgyaltak is. (Vitéz Várady László: Lesz szesztörvény!) A végén mindent megpróbált Fabinyi volt miniszter úr, hogy egyességi alapon oldja meg a szesztörvényt. (Mojzes János: Pedig elég ügyes ember volt!) Éjszakáról éjszakára dolgozott, többet tett, mint egy ember tehetett volna, sajnos azonban, nem számított arra, hogy nemcsak borérdekeltség van, amellyel meg lehetett volna egyezni, nemcsak mezőgazdasági szeszérdekeltség van, amellyel meg lelhetett volna egyezni, de van ipari szeszérdekeltség is, amellyel nem lehetett megegyezni, vagy a megegyezést úgy kötötték meg, hogy azt nem lehetett törvényszerűen végrehajtani. Házhatározat van, hogy a szesztörvényjavaslatot be kell terjeszteni, minisztertanácsi határozat van, hogy a szesztörvényjaavslatot be kell terjeszteni. (Mojzes János: Es többrendbeli miniszteri ígéret!) és nincs szesztörvény. (Vitéz Várady László: De lesz!) A bortörvény tárgyalásakor a mostani miniszterelnök úr mint földmívelésügyi miniszter, amikor megkérdezték, hogy miért nem jön a bortörvénnyel és a hegyiközségi törvénnyel, azt mondotta, hogy csak valami technika okok azok, amelyek arra kényszerítik a kormányzatot, hogy a bortörvényjavaslattal és a hegyközségi törvényjavaslattal ne együtt terjes®; szék be a szesztörvényjavaslatot. A technikai akadályok már majdnem kétévesek. (Taui'fer Gábor: Ez a technika fejlődése'?) Kíváncsi vagyok arra, ihogy az igen t. új pénzügyminiszter úr, akiről rossz nyelvek azt mondják, az előző pénzügyminiszter úrral szemben, hogy ő jobboldali pénzügyminiszter . •.. (ReményiSchneller Lajos pénzügyminiszter: Ezt a rossz nyelvek mondják?—Mocsány Dániel: Jó nyelveik azok! — Haám Artúr: Helyes megállapítás!), mit fog csinálni a szesztörvényjavaslat beterjesztése és a szeszmonopólium elfogadása kérdésében. Mert ha nem lesz szeszimonopólium ; mint ahogyan Németországban, Franciaországban, Lengyelországban, Lettországban, Svájcban, Ausztriában, Romániában és Csehországban van és ahogyan nincs, csak két európai államban, ÖÖ. ülése 1938 április 27-én, szerdán. 55 Olaszországban és Jugoszláviában, akkor nem fogjuk tudni megoldani azt a kérdést, hogy az ipari szesz jövedelmeiméit végre-valalhára megszüntessük és nem tudjulk elérni, igen t. miniszter úr, ha további tárgyalásokba méltóztatik belebocsátkozni a szeszérdekeltségek közül többek között az ipari szesszel is, ihogy végrevalahára lássuk a hegyközségi törvényt, amely hegyközségi törvény, a földmívelésügyi minisztériumban régen készen van és csak várjuk a fényes alkalmat, hogy az igen t. pénzügyminiszter úr miikor fogja beterjeszteni ' a szesztörvényjavaslatot. Amennyiben a pénzügyminiszter úrnak az az ígérete, ihogy a költségvetési vita során fogja beterjeszteni a szesztörvényjavaslatot, valóra válik, és a pénzügyminiszter úr kilép azok közül a miniszterek közül, akik csak ígértek és nem teljesítettek, akkor is kérdés, hogy le fogjuk-e tudni tárgyalni a parlament nagyon nagy elfoglaltsága mellett a szesztörvényt? Én azt hiszem, hogy erre idő nem fog jutni, bármennyire fog is igyekezni a pénzügyminiszter úr. (Reniényi-Schneíler Lajos pénzügyminiszter: Majd csinálunk 8 órás üléseket!) Mást méltóztasséik csinálni, azt, acmit én most fogok elmondani. (Felkiáltások a jobboldalon: Halljuk! Halljuk!) Az igen t. pénzügyminiszter úr már Fabinyi pénzügyminisztersége alialtit hozzájárult ahiho^z, hogy a Magyar Altalános Takarékpénztár és a Magyar Általános Hitelbank fúziójával kapcsolatban a fúziós rendelkezéseknek, a formaszerűségnek vizsgálata kivétessék a bíróságok kezéből. Sokan azt 'mondjak, hogy ez a kisrészvényesek érdekében történt, de a kisrészvényesek azt mondják, ihogy ez azoknak az igazgatósági tagoknak az érdekében történt, akik miatt az államnak, — nem tudom, így van-e — 15 milliót kellett fizetnie, 'hogy megmentse ezt a két takarékpénztárát, így egyetlen takarékpénztári igazgatót és vezérigazgatót sem láttunk a Magyar Altalános Takarékpéniztárból a MarkóutcáJban. Ha ez a szanálás céljából történt, akkor megérteim, hogy az állam elmegy egy ilyen hatalmas összeggel, 'hogy az állam igénybe veszi a maga összes apparátusait, kiveszi a részvénytársaságok fúzióját a kereskedelmi törvény hatálya alól s azt .mondja, sem fellebbezni, sem. felfolyamodni, sem keresettel megtámadni a fúziót nem lehet. De ha a pénzügyminiszter és a közgazdaságíi 'miniszter az alakszerűségek helyességét megállapította, ha a kisrészvényesek jogát el lehet venni egy, a 33-as bizottság elé utólag, terjesztett rendelettel, akikor miért nem lehet ugyanezt megcsinálni az ipari szeszszel, miért nem tudja megcsinálni a pénzügyminiszter úr, hogy már ól-holnapra hoz egy rendeletet, azután beterjeszti majd a 33-as r bizottságba, hogy a szesztöirvényt átdolgozta és a szeszmonopóliumot behozta? Tudomásul fogjuk venni joíbban, mint tudomásul vettük fájóan a Magyar Általános Takarékpénztárnak • és a Magyar Általános Hitelbanknak ügyéiben a kisréisizjvényesek jogainak elkobzását. De ha meg tudta ugyanezeket csinálni a 33-as bizottságon keresztül, — nagyon jól mondja Csoór igen t. képviselőtársam — illetőleg megelőzőleg sok esetben a biztosítótársaságok ^ ügyében, miért kivétel az ipari szeszérdekeltség, miért nem lehet elmenni 1 millió szőlőmunkás és 260 mezőigazdasági szesztermelő és egy csomó ifjú ember érdekében odáig, hogy rendkívüli intézkedésekkel hasison oda a kormányzat, hogy megszűntesse a mai állapotot? T. Ház! Az 1936/37. évi üzletévben 240.000