Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-300

Az országgyűlés képviselőházának ' 3C mányzat mögött áll minden magyar és minden párt. Ennek a kérdésnek a fontosságát mi már pártunk részéről nagyon régi idők, évek óta hangsúlyoztuk; hangoztattuk minden lehető alkalommal a képviselőház bizottságaiban annak szükségességét, hogy végre kimondassák katonai egyenjogúságunk. (Helyeslés.) Erre szükség van azért is, (hogy a nemzet végtére birtokába jusson mindama attribútumoknak, amelyek a nemizetközi egyenlőségnek, a szuverenitásnak, a belső flüjgigetlenségnek biztosítása és érzése tekintetében szükségesek. (Ügy van! Ügy van! half elől.) De hirdettük nemcsak a katonai egyenjogúság kimondásának szükségességét, amely fontos abból a szempontból is, hogy végre az ország közvéleménye előtt nyugodtan és nyíltan lehessen beszélni katonai kérdésekről, de hirdettük magának a fegyverkezésnek sürgős szükségességét is. Vidéki népgyűlésen mindenütt a magyar nép teljes együttérzésének megnyilvánulása mellett hirdettük a fegyverkezés sürgős szükségességét. (Úgy van! Ügy van! a baloldalon-) Itt csak utalok arra a cikkre, amelyet pártom vezére, Eckhardt Tibor az egyik napilapban még a győri Programm meghirdetése előtt írt a fegyverkezés sürgős szükségességéről. Mi tehát, amikor a katonai szempontot figyelembe vesszük ennek a javaslatnak az elfogadásánál, csak a mi régi álláspontunknak alapján állunk. De nemcsak mi. Mindenkinek objektíve meg kell állapítania itt a Házban, hogy a magyar közélet minden felelős tényezője és a parlament minden pártja régi idők óta egységesen azon az állásponton van, hogy a honvédelem kifejlesztése elengedhetetlen szükségesség, ezen a téren a nemzetnek minden lehető áldozatot meg kell hoznia. (Rajniss Ferenc: Nagyon helyes!) Ez a magyarság számára, azt mondhatnám, fizikailag is életkérdés, hogy honvédségünk végre azon a színvonalon álljon felszerelés és emberanyag tekintetében is, amelyre szüksége van a reá háruló történelmi feladatok elvégzéséhez. De mi a hadsereg felé ezt az áldozatot szeretettel és bizalommal hozzuk meg, s szeretettel és „ bizalommal hozza meg az egész nemzet is. Erről a törvényjavaslatról legutóbb egy vidéki népgyűlésen beszéltem, és amikor a katonai kérdéseket vázoltam és felvázoltam annak szükségét, hogy a honvédelem fejlesztése érdekében a nemzetnek minden áldozatot meg kell hoznia, a tisztán paraszti tömeg, amely ott engem hallgatott, s amelyben elszegényedett földmunkások is voltak, mérhetetlen lelkesedéssel vette tudomásul, hogy a nemzet a maga honvédségét végre komoly áldozatokkal kifejleszteni akarja. Mi a javaslatnak azt a részét, amely a honvédelem kifejlesztésével foglalkozik, bírálat tárgyává nem is akarjuk tenni. Meg vagyunk győződve, hogy minden fillér, amit a hadseregre áldoz a nemzet, jó helyre fog jutni. Bízunk a hadsereg vezetőségében és la honvédelmi kormányzatban és meg vagyrmk győződve arról is, hogy ami áldozatot a nemzet ebben a kérdésben hoz, valóban az utolsó fillérig hiánytalanul a legkomolyabb hadseregfejlesztési célokat fogja szolgálni. Legyen szabad megemlítenem egy szempontot, amely azt hiszem, amúgy is figyelembe fog jönni a hadseregfejlesztés keresztülvitele alkalmával, amit azonban szükségesnek tartok az ország színe előtt egyik nagy nemzeti réteg érdekében hangsúlyozni, és ez az, hogy f »0. ülése 1938 április 27-én, szerdán. 47 amennyiben ezt a hadseregfejlesztés technikai követelményei lehetővé teszik, a lehető legnagyobb mértékben kell foglalkoztatni annél a felszerelésnél, illetőleg a felszerelés kiegészítésénél — természetesen ez csak bizonyos vonalakon lehetséges — a magyar kisiparosréteget. A magyar kisiparosság az egyik legnyomorúságosabb életszínvonalon élő régtege a nemzeti társadalomnak és vannak a hadseregfelszerelésnek olyan vonalai, ahol ez a kisipar feltétlenül foglalkoztatható; munkája van annyira megbízható, mint bármilyen nagyiparos termelésé, sőt sokkal megbízhatóbb, úgyhogy tisztelettel kérem a honvédelimö. kormányzatot és mindazokat, akiknek a keresztülvitelnél ingerenciájuk van, hogy a kisipar foglalkoztatásáról gondoskodjanak. (Helyeslés a balodalon.) Megszavazzuk Sulyok Dezső t. barátom indokolásán túlmenően ezt a javaslatot, nem ennek a kormánynak és nem a változó kormányoknak, hanem az országnak és ezzel kinyilvánítjuk azt is, hogy ennek a törvényjavaslatnak tárgyi célkitűzéseivel egyetértünk. Tudatában vagyunk annak, hogy itt egy óriási nagy nemzeti erőfeszítésre van szükség, ha be akajjuk tömni azokat a repedéseket és szakadékokat, amelyek a nemzeti társadalom gazdasági és szociális életén mutatkoznak. Ha komoly és erős fundamentumot akarunk vetni a jövendő alá, akkor ennek az országnak és nemzetnek egyszer már meg kell teremtenie a jövendő fejlődés feltételeit. A türelem frontja a magyar közéletben nagyon sok helyen beszakadóban és összeomlóban van. De ettől függetlenül is, ha keresztyén és nemzeti politikáról beszélünk, lehetetlen keresztyén szempontból elnézni azt, hogy a magyar társadalom széles rétegei mélyen az emberi életszínvonal alatt tengetik nyomorúságos életüket, hogy magyar testvéreink kint a vidéken olyan színvonalon élnek, amely már nyomorúságosnak sem nevezhető (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) és lehetetlen nemzeti szempontból elnézni azt, — erre majd rátérek — hogy a magyar nemzet értékes erői, emberanyaga pusztul és sorvad. Ha a javaslat tárgyi célkitűzésével és lényegével egyetértünk is, sajnos, alig tudjuk megbírálni a javaslatot, mert hiszen ebben a törvényjavaslatban a jövendő munkáiról és feladatairól úgyszólván csak címszavakat kaptunk. Megnéztem a győri programmot. Abban is van bizonyos felsorolás és a kiadási oldalon bizonyos számszerüség. Végighallgattam a pénzügyminiszter úr expozéját. A két megnyilatkozás között már bizonyos ellentéteket is látok, vagy legalább is nem-egyezéseket a számok oldalán. A győri programmban például még száz millióról volt szó a mezőgazdasági hitelélet új megszervezése érdekében, a miniszter úr már csak 75 millióról beszélt. A győri programmban a telepítés gyorsabbá tételére 15 millió pengő van felvéve, a miniszter úr 20 millió pengőről beszélt. Nekem tehát az az érzésem támadt, — engedje meg a miniszter úr — hogy a győri Programm meghirdetése idején még talán nem voltak egészen tisztázva ezek a dolgok, sőt megmondom őszintén, hogy ma is az az érzésem, mintha a kormányzatnak nem volna komolyan, szervesen átgondolt terve és ezért volt kénytelen csupán címszavakat hozni az ország közvéleménye elé. T. Ház! A győri programimba, ha összehasonlítom a miniszter úr expozéjával és az előadó úr beszédével, vannak itt-ott beszúrások.