Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-300

48 Az országgyűlés képviselőházának Megint őszintén megmondom azt, 'hogy főképpen ezek a beszúrások azok, amelyek bennem azt az érzést keltik, hogy nincs végleg komolyan átgondolt organikus terve a kormánynak, mert hiszen a győri prograimmban és a miniszterelnök úr 'beszédében nem volt szó egy nagyon komoly problémáról, a talajjavításról, unoslt pedig beszúrásként egy egészen nagy kategóriába odakerült, — olyan összeg keretén belül — erről bővebben akarok szólni — amely összeg magának ennek az egy kérdésnek dotálására nem elegendő. A házihélyszerzés is csak úgy incidentaliter került bele a felsorolt tervekbe és munkákba, holott ha komoly, átgondolt, organikus nagy tervről lenne szó, akkor mindezeket a kérdéseket kidolgozottan kaphatta volna a parlament és az ország közvéleménye. Mi bizony a kritikában meglehetősen gátolva vagyunk. Éppen azért, mert lényegében nem tudjuk, hogy mit bírálunk meg, jórészt alig lehetne egyébről beszélni, mint arról, hogy helyes-e ekkora felhatalmazást adni a kormányzatnak, vagy nem? T. Ház A felhatalmazás melletti indok a munka meggyorsítása. Mi soha nem akadályoztuk a parlament munkásságát a Darányikormány élete alatt, (Gr. Apponyi György: Azelőtt sem!) azelőtt sem. Rajtunk nem múlott az, hogy a kormányzat cselekedjék, és egyetértek azzal a kívánsággal is, hogy a parlament munkarendjét, ha kell, ha szükséges, 'bizonyos változtatásokkal a gyorsaság érdekében meg lehet reformálni. (Gr. Apponyi György: Például rövidebb vakációkat!) Félesztendős szüneteket tartottunk, amely szünetek alatt dolgozni lehetett volna. Nyaraltunk akkor, .amikor mindenki hajlamos volt arra, hogy a nép érdekében szükséges nagy törvényalkotásokat tárgyaljunk. (Gr. Apponyi György: Azután pedig jöttek a 12 órás ülések!) Mivel itt, ismétlem, csak a feladatoknak címek szerint való felsorolását kaptuk, engedje meg a Ház', hogy jóformán egyetlen nagy kérdésről beszéljek, amelynek megoldása kellő biztosítékot ebiben a javaslatban neimi látok. Ez a falusi szegénység nagy problémáinak és életkérdéseinek megoldása. T. Ház! A falusi öreg munkások öregségi biztosításáról szóló törvényjavaslatot mi bizonyos belső megelégedéssel és Örömmel üdvözöltük. Egy lépés volife ez a feléi, hogy ez a nagy nyomorúságban élő falusi szegénység legalább öregkorára valami biztosítékot kapjon életlehetőségei tekintetében. Már akkor is .megmondtuk azonban, hogy a reménység frontját csak addig lehet fenntartani az országban, míg ez a nagy réteg, amely a megpróbáltatások alatt nyög, tud még remélni és van még neki miben reménykedni. Most azonban rá kell mutatnom egy igen nagy veszedelemre: ennek a 3 millió magyar nincstelennek — meg kell ismételnem, hogy ez a szám 3 millió — végtelen nyomorúságát hiába próbálják tagadni, ezeknek szomorú sorsát hiába akarják elkendőzni azt a nagy nyomorúságot, amelyben ez a nép réteg él. (Felkiáltások a jobboldalon: Nem kendőzik el!) Ezeknek az embereknek sorsát a nemzetnek ugyanolyan nagy erőfeszítéssel kell megoldania, mint a honvédelem kérdéseit, mert a két kérdés egyenrangú és egymással összefügg. Hiába szereljük fel a honvédségeit, ha — amint majd szólni fogok róla — a honvédségnek és minden hadseregnek az alapfeltétele: az emberranyiag hiányozni fog a jövendőiben. (Ügy van! Ügy van! half elöl.) 300. ülése 1938 április 27-én, szerdán. Három millió magyar ember van vagy föld ós munka nélkül, (Horváth Zoltán: Kenyér nélkül!) vagy egy-két hold földdel, amiből megélni nem lehet és megint csak munka nélkül. Lenn a magyar vidéken ez a népréteg eddig csodálatos türelemmel viselte sorsát. De ha látni fogja, hogy itt most a nemzetnek egy óriási erőfeszítése készül, amely öt esztendőn át igénybe vesz minden anyagi erőt és látni fogja, hogy lényegében ő kimarad a nemzet erőfeszítéseinek áldásaiból, vagy legalább is ez az erőfeszítés nem oldja meg az ő súlyos problémáit, nagyon tartok tőle, hogy a türelem frontja ott lenn össze fog törni és egyszer nemcsak a budapesti utca szavát fogjuk hallani, hanem lenn, mélyről a magyar néptömegek morajlását is. Magam is, aki mindig igyekeztem objektíven beszélni ebben a Házán és a magam részéről kifelé is tartani a türelem frontját, meg kell, hogy mondjam őszintén, hogy azok a képek, amelyek most végig az Alföldön előttem állottak és amelyeket egyéb helyekről kaptam, engem arra köteleztek, hogy hallható'bban és keményebben mondjam meg ennek a rétegnek a sorsproblémáit, mint eddig. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Itt egy egész sereg magyar író, fiatal, lelkiismeretes magyar _ ember került a bíróságok elé. Ezeknek hangja lehetett szenvedélyes és itt-ott átléphette az objektivitás határát, (Horváth Zoltán: Lényegben igazat mondtak!) de én megismertem ezeket a fiatal embereket, mind színtiszta és nemzetéért felelősséget érző magyar ember. (Mózes Sándor: A szándékot kell vizsgálni!) Lehet azt mondani róluk, hogy itt-ott tévedtek, hogy fiatal lelkük talán erősebben fogta fel a nép szenvedését és jajait, mint az talán egy megállapodott embernél történt volna, de én lelkem legmélyéig meg vagyok győződve róla, hogy ezek a fiatalemberek azt írták, amit hittek. En tartózkodoni attól, hogy ebben a Házban bírósági kérdést tegyek szóvá, de szóvá kell tennem egy megnyilatkozást, amely — sajnos — bírói székből hangzott el. Nem a bírói eljárásra vonatkozik a kritikám, hanem erre a kijelentésre és ezt a kijelentést nem úgy tekintem, mint bírói megállapítást, hanem mint a magyar intelligencia egyik tagjának véleményét. Engem mély szomorúsággal és megdöbbenéssel töltött el, amikor az egyik legutóbbi tárgyalás során az elnöki székből ElZ £1 kijelentés hangzott el!: »ha nyomorúságban élnek ezek a szegény magyar rétegek, iákkor annak legfőképpen ők inaguk az okai.« (Felkiáltások balfelől: Hallatlan! — Egy hang jobboldalról: Ki mondta ezt? — Horváth Zoltán: Az nem fontos! Egy bíró mondta! — Gr. Apponyi György: Ez felhívás a forradalomra!) Mi itt élünk ebben az országban. Nem ellenzéki barátaimra hivatkozom, hanem a túloldal t. tagjaira, akiknek felszólalásaiból mind az öregségi biztosításról szóló törvényjavaslatnak, mind pedig az elmúlt évi költségvetésnek a vitája^ során ugyanolyan mélyen sikoltott ki a fájdalom ezért a rétegért, mint belőlünk. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Hivatkozom azokra a képviselőtársaimra, akik velem együtt járják a Tiszántúlt, a Tisza két partját és a maguk szemével látják, hogy mi van ott lenn. hogyan sorvad és pusztul a magyar fajtának egyik legértékesebb rétege. (Ügy van! Ügyvan! bálfelöl.) Hivatkozóim tanúságképpen azokra, akik • kinn a folyosón az újságíróik előtt és előttem is