Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-309

^ 410 Az országgyűlés képviselőházának dóktól azt a privilégiumot, amelyet az 1931. évi XIX. te. biztosított a cukorgyártóknak azzal az intézkedésével, hogy Magyarországon nem szabad újabb cukorgyárakat építeni. Ez a törvény a Hatvani-Deutschoknak, a Hirscheknek és más zsidó családoknak évi 20—30 millió pengős tiszta jövedelmet biztosít. Ha a kormány igazán meg akarja oldani a zsidókérdést, akkor ezt a privilégiumot meg kell szüntetnie, így sokezer keresztény fiatalembert lehetne ezeknél a vállalatoknál, ahol nagyobbrészben zsidókat alkalmaznak, álláshoz és kenyérhez juttatni. Azt hiszem ezt maga a zsidóság is helyesnek találná, mert hiszen ők ellenségei minden privilégiumnak (Fábián Béla: így van!) ós így valószínűleg a cukorgyári privilégiumokat is meg kívánnák szüntetni. (Fábián Béla: Még a szeszgyárit is! Megszüntetni minden privilégiumot!) Nagyon örülök, hagy t. képviselőtársam ebben egyetért velem, mert például Éber Antal t. képviselőtársamtól sohasem hallottam, hogy ezt az egykézt kifogásolta volna, valószínűleg azért nem, mert ez zsidó-egykéz volt. (Gr. Apponyi György: Éber Antal mindig támadja a gyáripart!) De ezt nem támadta. (Fábián Béla: Egy kiszsidónak semmi haszna nincs abból, hogy itt valakinek szeszmonopóliuma, vagy cukorgyári monopóliuma van! — Csak az ódium az övé, a pénz pedig másé!) Nagy jövedelmet hajtó vállalkozás még Magyarországon az osztálysorsjáték elárusítása. A főelárasítóknak 90%-a zsidó, irodájukban csupa zsidó van. (vitéz Bánsághy György: Ezt is likvidálni kell!) Gondoljuk el, hogy ezek csak zsidó papírkereskedőnél vásárolnak, állandóan zsidó nyomdával dolgoztatnak és ha méltóztatnak napi postájukban azt a mérhetetlen sok reklámot látni, akkor arra a meggyőződésre méltóztatnak jutni, hogy ez is egy olyan kérdés, amelyben csak erélyes belenyúlással lehetne rendet teremteni. Ezeknek az osztálysorsjegy-elárusítóknak húszévi koncessziójuk volt. Húsz évvel ezelőtt ez a koncesszió megszűnt. Helyesnek találnám, ha ezeknek a koncesszióknak újabb kiosztásánál a Pénzintézeti Központ máskép intézkednék, mint ahogy ma intézkedik. (Helyeslés jobbfelől.) Azt hiszem, ha az államhatalom kötelezte volna ezeket a koncessziósokat arra, hogy keresztény alkalmazottakat tartsanak és azt mondotta volna, hogy különben elveszi tőlük a konceszsziót, akkor mindenki készséggel eleget tett volna ennek a kívánságnak. Felsorolok néhány ilyen koncessziót. Itt van például a Török és Társa Bankház. A »Török« név felvett, illetőleg megvett név, ez a németországi zsidó Stein család; új neve. Itt 60 alkalmazott között egyetlen keresztény sincs. Itt van azután a Kiss és Társa Bankház. A tulajdonos a szolgája nevét vette meg; Gerbernek hívták és 40 év alatt sem tudott megtanulni magyarul. Alkalmazottai kivétel nélkül zsidók. Ezek az emberek nagyrészt a zsidó sajtóban hirdetnek, a keresztény újságok legfeljebb csak alamizsnát kaphatnak tőlük. __ A Gorzó és Társa bankház tulajdonosa egy Steinecker nevű zsidó, aki nem tud magyarul és utálja a keresztényeket. Ilyenek kezében van a kenyér, amelyből azután kalács lesz. A 86.000 egész sorsjegyből 200 keresztény főelárusítónak 16.000 sorsjegye van, míg 100 zsidónak van 70.000 darab sorsjegye. Hol itt az arány? A rokkant tűzharcosok 25—50 egészsorsjegyet kapnak, amiből nem lehet megélni; 309. ülése 1938 május 10-én, kedden. (vitéz Martsekényi Imre: Ehen vesznek!) erre azt mondják, ha nem tudnak megélni, adják vissza, a zsidónak és az majd megfelelően hasznosítani és forgatni fogja. (Petro Kálmán: Ez a sors jegykar tel!) A Benkő bank tulajdonosa Bermann, zsidó, a Gaedicke bank tulajdonosa Pogány, zsidó, a Glória a Deutscheké, a Fortuna tulajdonosa egy König nevű zsidó, a »Lányi és társa« tulajdonosa, Lányi Henrik kikeresztelkedett, a Delej Bank Delej zsidóé, a Kellner Bank tulajdonosa szintén zsidó, Mártonyi Arnold is zsidó, a Fuehs Bankház szintén zsidóé, a Beileid bank főelárusító szintén zsidó, Schwarcz Sándor kikeresztelkedett zsidó, Vajkai és Társa szintén zsidó, Schlesinger és Társa szintén, Ittner és Társa szintén zsidó, Gárdonyi Henrik szintén, a Belvárosi Takareküzlet a Baron Testvéreké, ezek is zsidók, Schwarz és Társa nem is lehet más, Zerkovitz és Társa szintén, és így tovább végig az egész vonalon. (Petró Kálmán: Akár a szeszkartel!) Szóval a magyar királyi osztálysorsjáték már húsz éve saját kezelésben van és mégis — igen kevés kivétellel — zsidók kezében van. Mint egyik t. képviselőtársam is közbeszólott, azt szokták mondani: megtörténik az átszervezés. Erre azt azt mondom, valóban megtörténik, hogy 25 vagy 50 sorsjegyet adnak tűzharcosoknak és más elszegényedett magyar exisztenciáknak, hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek is, de ez nem elég. Ha azonban a magyar kormányok ez alatt a húsz év alatt — és nem a Darányi kormányt vádolom érte — szukeesszíve követelték volna, hogy a sorsjegyárusításban helyezzenek el keresztény fiatalembereket, azok már megtanulhatták volna ennek a szakmának a vitelét és nem állanánk ott azokkal az odadobott jogokkal úgy, hogy kénytelenek azokat visszaadni és a busás hasznot továbbra is a zsidóság fölözi le. (Ügy van! jobbfelől.) Ajánlom a t. kultuszminiszter úrnak, méltóztassék az átképzéssel kapcsolatosan erre is tekintettel lenni. Ez egy^ olyan nagy szakma, amelyben jónéhány száz embernek elhelyezkedése válnék lehetségessé szabadpályán. Ezt a jól jövedelmező üzletágat is elvehetne a kormány egyszerű intézkedéssel, anélkül, hogy ehhez külön törvényre volna szükség. Vagyok bátor továbbá arra is rámutatni, hogy itt vannak a textilgyárosok, a Kammer, a Propper, a Gomperz, Guttmann, stb., a jó magyarok, akik kizárólag, száz százalékig zsidó hivatalnokokat alkalmaznak. Ha a miniszter úr kijelentené, hogy miáról-holnapra megvon tőlük bizonyos jogokat, abban a pillanatban, ha megszüntetik például a nagy vámvédelmet, amelyben ezidőszerint részük van, kivétel nélkül hajlandók volnának keresztényeket elhelyezni. (Fábián Béla közbeszól.) T. képviselőtársam, a múltkori felszólalásommal kapcsolatosan az egyik textiles újságban jelent meg e^y icikk és abból elég szomorúan kellett megállapítanunk, hogy valami csekély f kivételtől eltekintve, majdnem minden ruházati cikk, amely ezidőszerint az országban forgalomban van,'zsidó textilesektől kerül ki. Méltóztassék megengedni, akkor mégis csak jogunk van nekünk azt követelni, hogy ha itt vámvédelmet nyújtunk bizonyos vállalatoknak:, akkor ezek a vállalatok nemzeti szempontból becsüljék js azt meg. Hiszen, ha megnézzük ezeknél a vállalatoknál a munkásoknak fizetését, látjuk, hogy nyomorult éhbérért, olyan órabérekért dolgoznak, amilyeneket egyetlenegy más gyár-