Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-309

¥ Az országgyűlés képviselőházának 309. ülése 1938 május 10-én, kedden. 407 ország első zászlósura, a hercegprímás úr ő eminenciása mondott legutóbb Esztergomban, hogy nyiltan és őszintén kell mindent megvallani és így kell minden kérdéssel szembenállani. Éppen ezért ebben a kérdésben sem tudóim azt az álláspontot elfoglalni, hogy ezt a törvényjavaslatot teljes egészében elfogadhassam, bár nem tagadhatom, hogy a magyar királyi kormányt és annak miniszterelnökét minden körülmények között elismerés illeti meg azért, hogy ezt a kérdéskomplexumot idehozta. De sajnálattal kell megállapítanom, hogy ez is csak egy részletkérdés, mint amilyen annakidején a numerus clausus volt, amelynek további kiépítése lett volna a helyes és az igazi út, amelyet nekünk a zsidókérdés megoldása érdekében követnünk kellett volna. El kell ismernem, hogy a miniszterelnök úr volt az, aki az ellenforradalmi kormányok óta elsőnek hozta ide ezt a kérdést és elsőnek nézett szembe vele. Helyes t, képviselőtársamnak az a (megállapítása, hogy bátorság kellett ehhez; ez a bátorság megvolt, a miniszterelnök úr a konzekvenciákat is természetszerűen levonta ebben a kérdésben és a maga álláspontját teljes egészében körvonalazta. ^ Ezt a törvényjavaslatot még, mivel ellentétben állok a javaslattal, nem fogadhatom el. Nem fogadhatom el pedig azért, mert nem oldja meg a zsidókérdést gyökeresen és nem elégíti ki az ország közvéleményének azokat a kívánságait, amelyeket ezzel a javaslattal, illetőleg ezzel a kezdeményezéssel szemben támaszt. Nem teszi lehetővé azt, hogy a kormányok a jövőben mindenkor gátlásmentesen foglalkozzanak ezzel a kérdéssel a (magyar jövő kiépítésénél. Ügy érzem, hogy ezzel a törvényjavaslattal, miután nem oldja meg egészen a kérdést, nem kerül le a zsidókérdés a napirendről, amire pedig tulajdonképpen az ország nyugalma és mindazoknak a szociális intézkedéseknek a kiépítése érdekében, amelyekkel ma ennek az országnak útját egyengetni kell, minden körülmények közöt szükség volna. Azért nem kerül le a napirendről, 'mert ennek a törvénynek a magyarázata a mindenkori kormányzatok magyarázatától fog függeni, hogy vájjon azon tágítani vagy szűkíteni kívánnak-e. Éppen ezért előttem szólott tisztelt képvisel őtársamnk azt a nézetét, hogy ő lefelé kisebb százalékban bizonyos szabadkezet kíván adni a kormányzatnak, már csak azért sem tudom elfogadni, mert én a felfelé való nagyobbítást, vagyis a 20%-ot sem teszem magamévá. Legalább is az az érzésem, hogy a jövőben nagyon gyakran megtörténhetik majd, vagy a politikai célszerűség talán azt fogja kívánni, hogy a kormányzat ebben a kérdésben olyan álláspontot foglaljon el, amely a jelenlegi törvényjavaslattal s annak intencióival szemben könynyítéseket fog a zsidóság érdekében hozni. Ha a kormányon ugyanazok a férfiak maradnának, akik a törvényjavaslatot idehozták, ebben talán garanciát látnék, mert személyükkel szemben egyénileg bizalommal viseltetem, méltóztassanak azonban megengedni, az idők változnak, más és más^ emberek jönnek és természetszerűleg a törvény magyarázata és a politikai célszerűség is más-más lehet, amikor egy törvény magyarázatával és annak kapcsán az intézkedések kiadásával valamely kormányzat foglalkozni fog. Pedig a zsidókérdés rendezését én több szempontból tartom feltétlenül szükségesnek. Elsőnek kell ezek között megemlítenem a magyar értelmiségi osztályra való vonatkozásait, amelyek ma — azt lehet mondani — a létkérdéssel függenek össze. A gazdasági pályáknak az utóbbi években a zsidóság által történt nagymérvű elözönlése folytán az új magyar generáció részére igen szomorú perspektíva nyilt meg a jövőre nézve és ha itt tényleg nem történik intézkedés, akkor jövő útjában csak egy szomorú nem-mel találkoznék a magyar ifjúság és exisztenciájának megteremtésében bizony igen nagy nehézségekkel kellene megküzdenie. Másodsorban rá kell mutatnom arra, hogy a magyar élet fundamentumát veszélyezteti a zsidóságnak talán az egész világon páratlan nagymérvű térfoglalása Magyarországon. Hiszen az egész ország pénzügyi vezetése, irányítása, az ipar és kereskedelem kialakítása a zsidóság élén járó, faji öntudattal telített zsidó bankárok kezében van ma az egész országban. A 96%-os keresztény többség a bankokban legfeljebb a portási állásokig vagy a leíró munkákig tud tulajdonképpen eljutni és ha a magasabb bürokráciában kíván elhelyezkedni, akkor egyéniségét, a maga hitvallását és becsületes magyar voltát, keresztény felfogását kellene áldozatul dobnia, vagy pedig keresnie kell a páholytestvérek titkos kézszorítását, amely lehetőséget biztosítana az illetőnek arra, hogy a gazdasági életben az érvényesülés útjára léphessen és ezen a réven a meggazdagodás lehetősége részére szabaddá váljék. De rá kell mutatnom harmadsorban arra is, hogy erkölcsi és kulturális okok is szükségessé teszik a törvényes beavatkozást a sajtókérdés rendezése tekintetében. Ma a filmet és a színházat majdnem kizárólag a zsidóság kezeli és meg kell állapítanom, hogy a sajtót és az irodalmat is, amelyet a közvéleményen keresztül a nacionalista gondolkozás kialakítására akár egyéni, akár népi szempontból szükségesnek i tartunk, kizárólag az ő szempontjai szerint látja el. Ha a magyar kultúra géniusza imittamott jelentkezni merészelt, mindig szembetalálta magát a zsidóság gúnykacajával és ha szembeszállni merészelt az ő felfogásukkal, lehengerelték és nevetségessé tették még a saját fajtájuk a magyarság előtt is. Szerintem feltétlenül fontos lett volna a kérdésnek generális rendezése mindazokra a kérdésekre vonatkozólag, amelyek ma a zsidókérdés kapcsán felmerülnek. Azt mondhatjuk, hogy a magyar közvéleményt saját képükre és hasonlatosságukra formálták az utóbbi évtizedekben, ennek megszüntetését várja ma mindenki a zsidó törvényjavaslattól, — ahogyan azt röviden nevezni kívánom, mert tulajdonképpen ez illik rá s ennek kellene nevének és címének lennie — s ennek a kiformálásnak minden körülmények között a magyarságnak a pozíciókba ültetését kell eredményeznie. Az a kérdés merült fel, hogyan keletkezett nálunk Magyarországon a zsidókérdés. A zsidók a XIX. század elején úgy éltek nálunk számkivetve, mint a faluvégi cigányok. Egyes zsidó pénzváltó bankárok ugyan kedvencei voltak már akkor is a kormányköröknek és a hatalmi köröknek, magát az egész zsidóságot azonban gyűlölték, számkivetették és egyáltalában nem

1 fogadták be a társadalomba. Hiszen méltóztatnak tudni, egész Európában ez az állapot volt akkor; hiszen Angliában annak-