Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-309

406 Az országgyűlés képviselőházának 309. ülése 1938 május 10-én, kedden. nem utolsó sorban oka az a rendszer, amelynek vezetői közül egy a fegyházba került és amely rendszerben a közéleti erkölcs, hogy enyhe kifejezéssel éljek, igen sok kívánni valót hagyott hátra. Igenis, ezért a javaslatért a legteljesebb mértékben vállaljuk a felelősséget és nem fogadhatjuk el válaszul erre, hogy könnyű ezt mondani, mint ahogyan Bethlen gróf a bizottságban mondotta. Nem fogadhatjuk el ezt a választ attól, akinek tíz éves kormányzati rendszere végén az ország a csőd szélére jutott. De azt hiszem, a zsidóság szempontjából is szerencse, hogy Bethlen István és társai nem tudják ezt a javaslatot elgáncsolni, mert, ha ez sikerülne, ennek osak az volna a következménye, hogy a zsidókérdés más úton, más módon és más eszközökkel nyerne megoldást, amely esetben azonban nem vittás, hogy olyan események következnének be, amelyeket bővebben ecsetelnem felesleges. Bethlen István beszédének azonban két örvendetes eredménye is van. Az egyik az, hogy végre kinyílhat a szeme mindenkinek és láthatja, hogy Bethlen István képviselő úr melyik oldalon áll. A másik az, hogy ő megláthatta, hogy nem sikerült Darányi Kálmánt megfúrnia. (Felkiáltások a jobboldalon: Éljen Darányi!) A ma;gaotn részéről sajnálom, hogy ezzel a javaslattal, amint Bródy képviselőtársam magát olyan kiváló, zamatos magyarsággal kifejezte, »a zsidókérdés nem lesz

1 megoldva«. Véleményem szerint mindenesetre eredményesebben oldanék meg a zsidókérdést, ha a javaslat rendelkező része jobban, precízebben igazodnék a hozzáfűzött és valóban nagyszerűen megszerkesztett indokoláshozA javaslat rendelkező részét illetően a következőkre szeretném felhívni a t. Ház figyelmét. Az egyik

r az, hogy neun lett volna-e eredményesebb, ha az 1919 augusztus elsejei ikikeresztelkedési határnap helyett megtalálták volna a módját annak, hogy faji alapon rendeztessék ez a kérdés. Talán meg lehetett volna találni annak is a módját, hogy precízen meghatároztassék, ki tekintendő a zsidó fajhoz tartozónak és ki nem. A 20%-os arányszám sok jogos vitára és kontraargumentációira adhat okot, mert ha azt fogadom el, hogy azért 20%-os a megállapított arányszám, mert vannak elhelyezkedési lehetőségek, — amilyen például a közszolgálati pálya — ahol egyáltalában nincsen zsidó, akkor ebből logikusan következnék, hogy a törvény mondja ki, hogy néma is lehet zsidó közszolgálatban. De dtt egy 20%-os arányszám lesz törvénybeiktatva, hivatkozással egy nem tör vény beiktatott indokra. A törvényjavaslat két helyen — ha jól tudom, a % és az 5. §-ban — jogokat biztosít az illetékes miniszternek, hogy szükség esetén kivételeket tegyen és 20%-nál is több zsidó felvételét engedje meg részint a kamarákba, részint pedig az egyes vállaltokba. Elismerem, hogy ennek van^ létjogosultsága, mert egyes, kivételes esetek tényleg előállhatnak!, de megfontolandónak tartanám azt, hogy ha ilyen kivételes jogot adunk a miniszternek, nem kellene-e ugyanilyen kivételes jogot adni arra is, hogy szükség esetén szigoríthasson is ezen a 20%-on. Vitán felül állóan helyesen intézkedik és helyes az intenciója a törvényjavaslatnak, amikor a 20%-kai kapcsolatban a zsidó tűzharcosokról és hadigondozottakról emlékezik meg, mert nem lehet kétséges, hogy ezeket más elbánás alá illik vonni, mint azokat, akik nem tűzharcosok, vagy nem hadigondozottak. Ennek az elvnek teljes elismerése és teljes respektálása mellett bátor vagyok a t. Ház figyelmét felhívni arra, hogy vájjon nem respektáltatnék-e ez az elv akkor is, ha a zsidó tűzharcosok, hadigondozottak bekerülnének a 20%-ba, de elsőbbségi jogot kapnának a nem tűzharcosokkal és nem hadigondozottakkal szemben? ('Helyeslés jobb felől.) Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy felekezeti vagy faji alapon oldjuk-e meg a kérdést, rá kell mutatnom arra, — ami azt hiszem, tagadásba sem vehető, — hogy ez a törvényjavaslat az 1919 augusztus elseje előtt kikeresztelkedetteket felekezetnek tekinti, az azután kikeresztelkedetteket pedig fajnak. Ezekután senkisem fogja tudni, hogy faj-e vagy felekezet nálunk a zsidóság, mert nem lehet valakiről csak úgy megmondani, hogy 1919 augusztus hó 1. előtt tért-e ki vagy nem. (Pinezich István: Csak rá kell nézni!) Ez nem egészen helyes, mert előfordulhat, hogy valakit, felekezet elleni izgatásért elítélnek vagy fognak elítélni azért, mert egy 1919 augusztus elseje előtt kitért egyén ellen izgatott, viszont ha 1919 augusztus elseje után kitért zsidó ellen követ el valaki felekezet elleni izgatást, akkor nem lehet ez alapon elítélni. T. Képviselőház! A javaslatra vonatkozó egyes észrevételeim és véleményem ellenére a javaslatot elfogadom, bár úgy érzem, hogy bizonyos mértékben jogosan fognak egyesek az m konzekvencia vádjával illetni. Igaz, hogy ebben van valami logika, de én mégis elfogadom a javaslatot, mert lígy látom és úgy érzem, hogy ezáltal végre valahára rálépünk arra az útra, amelyre régen rá kellett volna lepnünk. Ha ezt tettük volna, akkor számos ma meg megoldatlan problémánk nyert volna automatikusan megoldást. Elfogadom továbbá a javaslatot azért is, mert a mai időkben a tegyelmezett egységnek nagyobb fontossága van, mint valaha és mert ebből kifejezetten ki kell vennie részét annak a pártnak, amelyre a kormány támaszkodik és amelynek magam is tagja vagyok. r A választójogi törvényjavaslat vitája során Kassay Karoly t. képviselőtársam azzal a felhívassál fordult a kormányelnök úrhoz, hogy: »Miniszterelnök úr, bátorság!« Tekintettel arra, hogy ebben a javaslatban is egy delet latom annak, hogy ez a felhívás nem volt eredménytelen, nem volt hiábavaló, ezért a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés és taps jobbfelől. A szónokot számosan üdvözlik. — Malasits Géza: Csak még a Fuchsnak kellene gratulálni! Kár, hogy nem hallgatta végig a házizsidó! — Zaj.) Elnök: Malasits képviselő urat kérem, szíveskedjék csendben maradni. Csilléry András képviselő urat illeti a szó. Csilléry András: T. Képviselőház! Károlyi t. képviselőtársam

1 beszédében nagyon helyesen világította meg a zsidókérdést, csak a konzekvenciák levonásánál nem foglalta el azt az álláspontot, amelyet szerettem volna, ami természetszerűen felfogásunkban bizonyos kis nüanszbeli különbséget okoz közöttünk. Hiába, én nem tudok az elől kitérni, amire t. képviselőtársam is utalt felszólalásában, Bethlen Istvánra hivatkozván, aki azt mondotta, hogy beszéljünk őszintén, nézzünk szembe nyíltan a kérdésekkel: én is azt mondom, amit Magyar-