Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-308

380 Az országgyűlés képviselőházának 308. ülése 1938 május 9-én, hétfőn. lalatot — legyen az akár keresztény, akár zsidó — görcsösen ragaszkodik az ő életalapjához. Azután hol lehet szabotálni? A kávéházakban, a mozikban, a színházakban. Engedelmet kérek, a kimutatásokból tudjuk, hogy ezeknek a vállalkozásoknak az élén is igen sok esetben, sőt a legtöbb esetben zsidók állanak. Hát hogyan méltóztatnak elképzelni, hogy a zsidóság a saját anyagi érdekei ellen szabotál, nem is szólva azokról a szempontokról, amelyek nagy általános gazdasági érdekekre vonatkoznak. (vtéz Csicsery-Rónay István: Kérdezze meg őket, megmondják, hogy mit „ csinálnak!) Sokkal közelebb áll az igazsághoz az, aki megállapítja, hogy ez a .bizonytalanság, amely az utóbbi időiben lábrakapott Magyarországon, nemcsak a tőkét ijesztette meg, de az egyedeket is és ebben keresztények és zsidók, sajnos, egyaránt részesek. Aki nem tudja, hogy mit hoz a holnap, az nem vasáról, aki bizonytalannak érzi a sorsát, az nem vesz nyakkendőt, cipőt, harisnyát, vagy gyurut, mert arra számít, hogy az a tíz pengő, amelyet különben kiadna, esetleg az életet fogja egy nappal meghosszabbítani. Az a keresztény iparos, gyáros vagy vállalkozó is meg van ijedve, akinek az utóbbi hetekben külföldi exportlehetős egeit storníroz; ták. Az a zsidó ós kétségbeesve nez «korul, aki azt látja, hogy a belföldi piacon nem rendelnek és nem fogyasztanak- Ez az. oka a depreszs'ziónak és ebben rejlik a katasztrofális veszedelem is, mert ha ez az ájultsag tovább tart, ha itt valóban leállanának a gyárak es a kereskedelmi vállalatok (Fábián Béla: Isten mentsen meg tőle!), akkor nem lehet a 2U szazaiékos numerus clausust sem keresztülvinni, mert üres gyárakban és üres irodákban sem zsidót, sem keresztényt nem lehet majd elhelyezni. (Fábián Béla: Isten mentsen!) Egy meg nagyobb veszedelem is rejlik a depresszióban és ez az, hogy mindezek a munkások, akiket az üzemredukciók révén kénytelenek elbocsátani, növelik azt a feszültséget (Fábián Béla: Ügy van!), fokozzák azt a társadalmi veszedelmet, amely ma az egész' országot depresszió alatt tartja.- : •_ •.- , _ Nie méltóztassanak tehát azt mondani, hogy a zsidó szabotál. A keresztény vállalatoknál ugyanez a helyzet, sőt az egyik legnagyobb állami gyár a múlt hetekben csökkentette üzemidejét. Azt hiszem, senki sem mondhatja, hogy az állami vállalkozások is 'beállottat a szabotálok közé. Szembe kell nézni ezekkel a problémákkal, bármilyen kellenetlenek is. Ez nem zsidókérdés többé. Ez a keresztény fiatalság és a keresztény munkásság kérdése. A fiatalság elhelyezkedésének problémáját szerény nézetem szerint másként is meg lehetett volna oldani. Bizonyos, hogy ugyanazt az eredményt, amit a kormány ettől a javaslattól vár, barátságos úton, tárgyalásokkal is el lehetett volna érni. A nagyvállalatok — meg vagyok győződve róla —' örömest vállalták volna a létszámszaporítást, pláne a milliárdos (beruházási javaslat hatása alatt, amely, ha való; ban végre lesz hajtható, amúgyis ^szükségessé teszi a hivatalnokok, a mérnökök és a munkások létszámának szaporítását. Hiszen értékes elem ma iis kevés van állás nélkül (Kertész Miklós: így van!), mérnököt például alig találunk olyat, aki ne volna elhelyezkedve és olyant sem, aki idegen nyelveket, vagy idegen nyelven gyors- és gépírást tud (Kertész Miklós: így van!) és olyant ^am, aki hajlandó a munkát ott kezdeni, azzal az (igénytelenséggel, szívóssággal, törekvéssel és tanulnivágyással, ahol a legtöbb zsidó kezdi. Most egy esztendeje, a költségvetési vita során, 1937 áprilisában beszéltem a zsidókérdésről és utaltam arra, hogy ez a kérdés egyedül úgy lesz megoldható, ha a keresztény fiatalságot rászorítjuk és rákényszerítjük arra, hogy vegye^ fel a versenyt a zsidósággal szorgalom, tanulás, életrevalóság dolgában, ha rászoktatjuk a fiatalságot arra, hogy ugyanolyan szorgalmas, ugyanolyan képzettségű, ugyanolyan életrevaló legyen, mint amilyet, sajnos, ma csak a zsidóknál tapasztalunk. Utaltam külföldi példákra. Utaltam Törökországra, ahol egy évtized alatt át lehetett alakítani a török nép lelkét ebben az irányban és utaltam arra a régi magyar közmondásra, amely szerint például Székelyországban a szőlő és a zsidó nem él meg. Azt hiszem, ez az igazi és ez a tisztességes antiszemitizmus, amelyből az országnak csak haszna lehet. Mondom, mindezt meg lehetett volna csinálni egy kis ügyességgel, egy kis jóindulattal, kormánybeavatkozással, nem is szólva arról, hogy talán még erre sem lett volna szükség, ha a kormány az elmúlt esztendők alatt beengedte volna a határokon azt a gazdasági konjunktúrát, amely az utóbbi években egész Európát, Angliától Romániáig, mindenütt végigseperte, amelynek azonban mihozzánk csak a szele jutott el. Egy ilyen gazdasági fellendülés, egy ilyen gazdasági konjunktúra felszívott volna minden állást kereső embert, minden munkanélkülit és elhelyezkedni vágyó embert és akkor békésen és rázkódtatások nélkül lehetett volna elhelyezni mindenkit, aki dolgozni akar és nemcsak állásba beülni. E \ielyett a gyakorlati megoldás helyett, sajnos, a kormány csak arra^ hivatkozik, hogy a zsidók elfoglalták a pozíciókat előlünk. Benárd Ágost t. képviselőtársam is ezt a gr amof óni emezt hajtogatja. Engedelmet kérek, azt hiszem, ez az alacsony indulatokra való apellálás, és igen élénken emlékeztet ez a törvényjavaslat arra, hogy a nyilas agitátor az anekdota szerint egy falu lakosságának megígérte, hogy ha elveszik Rosenzweig földjét, akkor a gazdák ma is kapnak földet és a gyermekeik is fognak Rosenzweigtől földet kapni; amikor pedig az egyik gazda megkérdezte, hogy ez hogyan és miképp lesz lehetséges, azt felelte az agitátor: addigra Rosenzweignak megint lesz földje. A második érv, amellyel a kormány ezt a javaslatot alátámasztja, a zsidók kirívó gazdagsága. Azt hiszem, lesznek itt, akik statisztikai adatok alapján be fogják bizonyítani, hogy ez a gazdagság sem olyan veszedelmes (Kertész Miklós: Különösen azoknál, akiket kidobnak!), mert igaz ugyan, hogy a zsidóságnak vannak reprezentánsai, akik óriási vagyonok felett diszponálnák és óriási jövedelmeket élveznek, de a zsidóság nagyrésze nem annyira gazdag, rnint ahogyan azt a közvélemény hiszi. Ellenben félő, hogy ez a javaslat, a javaslat életbeléptetése odavezeti ezt az országot, olyan állapotokat fog teremteni ebben az országban, amilyenre Klauzál Gábor 1844 február 10-én a zsidó emancipációról tartott beszédében utalt, ahol azt mondotta, hogy (olvassa)'. »A zsidók emancipációjának ellene vannak némely tisztviselők gyalázatos önzéssel, akik a zsidót úgy használják, mint fejős tehenet, akik ezért azt hirdetik, hogy a város