Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-304

184 Az országgyűlés képviselőházának 301 sával jogsérelmek köyettessenek el egyes egyénekkel, sőt korporációkkal szemben is. (Helyeslés jobbfelől.) T. Ház! Amikor Angliára, hivatkozom bármikor is, ezt igen megfontoltan teszem, mert nagyon jól tudom, hogy Anglia annyira az ellentétek s a kompromisszumok hazája, hogy Angliára lehet hivatkozni minden oldalról s valami mindig találni fog, mert Angliában nem zöld asztalnál csinálják a törvényeket, hanem azok kinőttek a népfajok küzdelmeiből a szokásjogok révén és így bizony sok egymással szembenálló ellentétet látunk ott. Hogy például rámutassak 'egy furcsa ellenmondásra, a sajtószabadság hatalmas hazájában, ahol igazán nincs semmi néven nevezendő korlátozása a sajtószabadságnak, a színházaknak és a moziknak műsorait, darabjait ma is a királyi főudvarmester, a Lord Chamberlain cenzúrázza, aki ebben a tekintetben nem áll semmi néven nevezendő' parlamenti felelősség alatt. Ebbe a furcsa helyzetbe az angol belenyugszik és nem. talál benne kivetnivalót. A teljes 'sajtószabadság mellett is joga van tehát a Lord Chamberlainnak azt mondani egy színdarabra, hogy »nem engedem, előadni«. (Rupert Rezső: De sohasem mondja!) Hogyne mondaná, ^kedves barátom, ilyet ne tessék mondani. Nagyon is sokszor mondja. Kegyeskednek minduntalan hivatkozni az angol sajtószabadságra, mégis mit látunk 1 A sajtószabadság korlátlanság ának

# egyensúlyozására Angliában megvolt mindig a bírónak az a nagy joga, hogy megtilthatta az újságoknak, hogy valamit közöljenek. »Contempt of court« az angol kifejezés arra, hogy ha valaki nem fogadja el a bíró utasítását és ezért Angliában maga a tárgyaló^ bíró kiszabhat több havi fogházat csak azért, mert az ő parancsát nem tartotta be az illettő újságíró. Sőt Angliában különleges oka isi \ van annak, hogy miért olyan ritka a sajtó útján elkövetett rágalmazás? Mert Angliában még ma m virágzik az adósok börtöne. Azt gondolják sokan, hpgy ez csak Dickens regényében Van meg. Nem. Ma 'is megvan- Ha tehát valaki a bíróság által kiszabott bírságot nem fizeti meg, azt viszik az adósok börtönébe, sőt a szabó számláért is viszik, nemcsak a bíróságok meg nem becsüléséért. Ha e mellett, még látunk ott nagyszerű, óriási tárgyalásokat, amilyenek kifejeződtek Angliában egy, rágalmazási vagy becsületsértési per körül, iákkor meg kell állapítanunk, hogy a két helyzetet — -a mienket és az övéiket — egymás mellé állítani nem lehet. Mint kegyeskednek tudni, az angol megkülönözteti a libel-t és a slander-t. A libel a nyomtatvány útján elkövetett- sérelem, akár puszta becsületsértést tartalmaz* akár ténybeli állítást. Az angol nem arra helyezi a súlyt, hogy ténybeli állításról vagy sértő kifejezésről van-e sző, hanem arra helyezi a súlyt, hogy az nyomtatásban jelent-e meg vagy csak szóban hangzott el? Ez a rendszer jobb mint a mienk, mert ha például a folyosón azt mondják itt valakinek: Te szamár! — ez

# akár igaz, akár nem, ebből nagy baj származik. (Derültség.) Ellenben, ha kinyomtatják róla ezt a kijelentését és sok ezer ember olvassa, ez egy kicsit mégis csak kellemetlen. Az angol felfogás tehát helyesebb, mert nálunk nem azon van a súlypont, hogy tényt állítanak-e. vagy róla milyen sértő kifejezést használnak, hanem azon, hogy nyomtatásban történik-e az, vagy csak szóval. i. ülése 1938 május 3-án, kedden. Ami a slandert, a szóbeli becsületsértést illeti, erre az angol jog nagyon keveset ad. Magam voltam jelen egy magistrate -—rendőrbíró — tárgyalásán Londonban, amikor egy kofaasszony jött bepanaszolni piaci szomszédnőjét egy sértő kifejezésért. Nem akarom megmondani a szót, de következtetni lehet, hogy mit mondott a kofaasszony szomszéd barátnőjének csupa kedélyességből, csupa szeretetből. Azt kérdezte a panaszos kofától a magistrate: az maga, vagy nem? Nem, mondja a sértett. Hát akkor menjen a fenébe, szólt a bíró és elzavarta. (Derültség.) Tehát ezek az apró kofaperek, ezek az apró slanderek, amelyek nálunk Magyarországon a bíróság legtöbb idejét elfoglalják, ott nincsenek meg. Ellenben libel miatt, vagyis a nyomtatvány útján elkövetett sértésért ezer meg ezer fontokat szab ki a biróság kártérítésül magára a lap vállalatra úgy, hogy az attól kódul. Ezek a nagy bírságok azután meggátolják a sajtót abban, hogy olyan könnyen merjen más embert becsületében megrágalmazni, mint ahogy az nálunk folyik. Rágalmazást perben Angliában valaki, vagy a sértett, vagy a vádlott erkölcsileg is feltétlenül a porondon maradt. A különbség a mi viszonyaink és az angol között az, hogy ha engem megtámadnak becsületemben és a bíróság elé megyek, talán én lennék kellemetlenebb helyzetben, amikor esetleg felsorakoztatják a hamis tanukat az igazság bizonyításának jelszava alatt. (Gr. Apponyi György: A bíróság előtt mindig ki szokott derülni az igazság!) Éppen ezt akartam mondani, de mondatom másik felét nem várta be képviselőtársam. A tárgyalás után igenis kisül, hogy nekem van igazam és elítélik rágalmazómat, de addig már az esti lapokban már régen kimentek mindazok a terhelő vallomások, amelyeket a tanuk elmondottak és amelyeket a bíróság nem vett figyelembe, mert nem voltak rá méltók. (Gr. Széchényi György: Erről nem intézkedik ez a törvény!) Dehogy nem, nem tetszett elolvasni, a bíró megtilthatja, hogy kiadjanak bizonyos tárgyalásokról tudósítást: hiszen most éppen arról beszélek, hogy igenis helyesnek tartom, hogy olyan esetekben, amikor a bíró úgy látja, hogy jogos érdeket sértene feleslegesen, az, ha a lapok megírnák az ügyet, akkor a bíró azt letilthatja, mert ez sokkal helyesebb, mint a zárt tárgyalás állandó elrendelése. Védeni kell tehát azokat, akik kénytelenek megtámadott becsületük miatt a bíróság elé menni, hiszen úgyis nagy helyzeti hátrányban vannak, hiszen amikor az előszobába belépnek, ott látnak 10—20 apró-cseprő becsületsértési ügyben megjelenő embert, a bíró szinte elfárad ezekben az apró ügyekben, amíg rákerül a sor arra, hogy egy komoly rágalmazási ügyet tárgyaljon, amikor valakinek az élete, becsülete van veszélyben. Ha tehát ezeken a bajokon a javaslat azzal akar segíteni, hogy a bíró kezébe adja a jogot, hogy a sajtónak megtilthasson közléseket, ez helyes, ezt én sokkal jobbj aak tartom, mint a zárt tárgyalások állandó forszírozását. Amikor én annakidején miniszter voltam, megpróbáltam a kérdést megoldani, meg is fogalmaztuk a minisztériumban, hogy nagy kérdésekben, mikor közéleti emberek becsülete forog kockán, olyan bíróság elé mehessenek a királyi táblák ' székhelyein, amelyek megfelelő ünnepélyességgel intézik a rágalmazó perek sorsát. Sajnos, ezt akkor nem tudtam megvalósítani, mert hamar lemond-