Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-304

178 Az országgyűlés képviselőházának 304. Szóvá kell tennem ezzel kapcsolatosan a ] helyreigazítási jog kérdését is. A helyreigazítási jog igen kitűnően van kodifikálva a magyar törvénytárban, mégis bizonyos hézagot mutat fel. A helyreigazítási jog szerint ugyanazon a helyen, ugyanazon betűkkel köteles a támadó a sajtótermékben leközölni azt a nyilatkozatot, amelyben a sértett a helyreigazítást adja, viszont rendszerint nem ugyanott és nem ugyanazon betűkkel közli. S ha nem így közli, annak már semmi néven nevezendő szankciója nincs. A támadást mindenki elolvassa, mire azonban az elégtételig jut el valaki, arról már igen kevesen vesznek tudomást. Méltóztassék megengedni nekem annak a lerögzítését, hogy ebben a tekintetben nem foroghat szóban a jobboldaliság és baloldaliság kérdése, mert mindenkinek a becsülete egyformán szent minden becsületes ember számára. Ha e téren szigoríttatnak a jelenlegi törvényes intézkedések, azt a komoly és tisztességes sajtó csak üdvözölni fogja, mert éppen ezen a téren van az egyik határvonal a tényleges sajtó és a zugsajtó között. A zugsajtó jellege ugyanis nem abból folyik, hogy időszaki sajtótermék-e vagy nem. Naponta megjelenő sajtótermék ugyaniigy lehet zugsajtó, mint egy egyetlenegyszer megjelenő röpirat. A törvény ellen tényleg vétő, de óvatos duhaj, ostyában mérget szolgáltató valami az, amit zugsajtónak nevezünk. Ez a méreg lehet zsarolás, lehet izgatás, lehet gyűlölködés, lehet rombolás, végeredményben minden, ami törvényellenes és minden, amire ráillik az a szó, amellyel sokszor és nagyon sokan éltek már e Házban és e Házon kívül, — és még többen éltek vele vissza — hogy: destrukció. Ez az, ami ellen mindenkinek, minden tisztességes embernek egyaránt védekeznie kell. Ha ilyen irányban terjesztettek volna be javaslatot, akkor én ezt a magam részéről lelkesedéssel szavaztam volna meg. De ebben^ a törvényjavaslatban nem erről van szó, sőt éppen erről nincs szó, hanem ellenkezőleg, itt a szabad politikai véleménynyilvánítás jogának elnyomásáról van szó s e mellett, amit még veszedelmesebbnek tartok, a szépirodalom, művészet és tudomány könyvei megjelenésének megakadályozásáról van szó. T. Ház! Azon magyar újságírók munkájának megnehezítése mellett, akikről minden hivatalos fórum a legnagyobb elismeréssel emlékezett meg, akik idáig csak hírt, dicsőséget és nevet szereztek a magyar nemzetnek, akik nemzetközi relációban is első helyen vannak, akiknek munkásságát, tisztességét és 'érdemeit elismerte minden hivatalos fórum, az elmúlt évtizedekben ugyanúgy, mint a múltban, mondom, a magyar újságírók t munkájának megnehezítése mellett a magyar írók munkásságának lehetetlenné tételéről van szó ebben a törvényjavaslatban. Az a tendencia, amely eddig üldözésben nyilvánult meg a magyar sors; döntő problémákhoz bátor kézzel hozzányúló magyar írókkal szemben, fokozottan nyilvánul meg ebben a javaslatban. Nagyon jól méltóztatnak tudni azt a mártiriumot, amelyet a magyar írók egyrésze a legutóbbi hónapokban szenvedett és szenved. Talán nem kell külön a Féja Gézák, a Szabó Dezsők, az Illyés Gyulák, a Kovács Imrék és társaik sorsáról itt a Házban ismételten szólanom. Egészen mindegy és mellékes kérdés, hogy, én egyetértek-e velük minden kérdésben, vagy' sem, és hogy miben értek velük egyet. Az a illése 1938 május $-án, kedden. tény, hogy olyan emberekről van szó, akik a sorsdöntő magyar problémákhoz bátor kézzel nyúlnak (hozzá, feljogosít bennünket, a Ház minden tagját arra, hogy ezt állandóan szóvátegyük és olyan tendenciát, amelyet helytelennek tartunk, kárhoztassunk, úgy az életben megnyilvánulva, mint abban a formájában, ahogyan nem nyíltan kimondva, de ténylegesen megnyilvánul ebben a törvényjavaslatban is. (Úgy van! balfelől.) Mert ha ebből a javaslatból törvény lesz, akkor azt kell kérdeznem: ki lesz majd az, aki ezeknek az általam említett íróknak a műveit ki meri adni. Nemcsak rólunk van szó, hanem még számos sok más magyar íróról is. Ki lesz az a kiadó, aki magára vállalja majd azt a kockázatot, hogy kinyomasson müveket, szerzői díjat fizessen értük abban a tudatban, hogy azok úgysem jelenhetnek meg és minden befektetés kárbavész. (Antal István államtitkár: Miért? Csak akkori nem jelenhet meg, ha bűncselekmény van benne! — Esztergályos János: E törvényjavaslat alapján a jövőben a Bibliát sem lehet kiadni.) Valamennyien megkaptuk a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének memorandumát. Ez egy igen komoly testület, amely a magyar kultúrának nagy szolgálatokat tett már a múltban is. Méltóztassanak megengedni, hogy ebből a memorandumból igen röviden csak néhány mondatot olvassak fel és idézzek, mert pregnánsabban és jobban világítja meg a helyzetet, mint az én igénytelen szavaim. Azt mondja ennek a memorandumnak egyik mondata (olvassa): »Ha a törvényjavaslat a könyvre is vonatkozik, akkor azt a részét, hogy a nyomda által benyújtott sajtóterméket az ügyészség nyolc napon belül elbírálja, teclhnikailag majdnem le hetetlen végrehajtani, különösen karácsony, húsvét vagy könyvnap előtt, amikor a könyvek egyszerre óriási tömegekben jelennek meg. Lehetetlen ennyi könyvet ilyen rövid idő alatt elolvasni és lehetetlen a példányokat a nyomdában felhalmozni.« Máshelyütt ezt mondja ez a memorandum (olvassa): »Azonban ennél a technikai szempontnál sokkal fontosabb és magasabbrendű szempontokat kell a kérdés elbírálásánál tekintetbe venni. Az évente körülbelül háromezer műre rugó magyar könyvtermeléshez képest úgyszólván szóra sem érdemes az ügyészség által bárminő szempontból kifogásolt könyvek száma, ennek ismét kis része az, amelyet a bíróság jogerős marasztaló ítélettel sújt. Ha tehát a törvényjavaslat a 'könyv kiadását megnehezítené, egy elenyészően törpe kisebbség hibája miatt sújtaná a kultúra jóhiszemű munkásainak egész seregét. A magyar kiadóság hazafias kötelességtudásból évek óta élethalálharcot folytat a magyar könyvnek megszállott területre való szállításáért és az ott dühöngő cenzúra ellen, mellyel az utódállamok ezt a szellemi importot megnehezíteni igyekeznek. Milyen helyzetbe kerülünk, milyen jól hangzó érveket adunk az utódállamok kezébe, ha mi magúink megteremtjük saját könyveinkkel szemben a cenzúrának egy olyan fajtáját, aminőt még náluk sem találunk? Nagymértékben veszélyeztetné a tervezett intézkedésnek a könyvre való alkalmazása a magyar írók helyzetét még a puszta megélhetés szempontjából is, mert kétségtelen, hogy a kiadók a fokozott kockázat miatt nehezebben adnák ki magyar írók műveit.« (Antal István államtitkár: Miért fokozott?)