Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-301

Az országgyűlés képviselőházának 301. valósítanunk, amely — azt hiszem •— az, iparnál sokkal inkább meg

1 van már valósítva. A javaslatot kritikáim ellenére — amely, azt hiszem, elég- tárgyilagos volt — és észrevételeim dacára természetesen örömmel elfogadom, és választ kérek ihárom kérdésemre — nem annyira egyéni kíváncsiságból, mint inkább azért, hogy a közvélemény is tájékozást nyerjen. Ha körülbelül húsz évvel ezelőtt éppen e palota lépcsőjén 'hangzott el igen kritikus időkben a*z a nemzetrontó kijelentés, hogy: »Nem akarok katonát látni!«, akkor, azt hiszem, a Ház állásfoglalásából és e törvényjavaslat elfogadásából az egész világ meg fogja tudni, hogy Magyarország mai generációja igenis nein akar fegyvertelen katonát, hiányos felszerelésű hadsereget látni. (Elénk éljenzés, helyeslés és taps. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Drobni Lajos. Drobni Lajos: T. Ház! Payr Hugó képviselőtársunk beszédében mondanivalóját lényegében abban fejtette ki, hogy ha az egyik oldalon anyagi áldozatot, pénzt kérnek, a.másik oldalon rendet, nyugalmat, biztonságot, nyugodt álmot követelnek. Nem fejtette ki beszédében azt, hogy mit ért az egyik és a másik oldal alatt, gondolatait azonban úgy fejezte k'i. hogy nyugodtan megérthetjük azt, hogy kiket sorozott abba az osztályba, akik adnak és kiket abba, akik követelnek. Előttem szólott gróf Esterházy Móric igen t. képviselőtársunk lényegileg ugyanezt a kérdést teszi fel, ő azonban ezt határozottan felteszi a nagybirtok, a nagytőke részéről, — amelynek ő is egyik reprezentáns tagja — annak a nagytőkének a részéről, amely a legnagyobb mértékben fog résztvenni a beruházásokhoz való hozzájárulásban. A legfontosabbnak tairtja a törvényes rendet és a vagyonbiztonságot. Az én érzésem az, hogy a kormány erre a kérdésre előzetesen adta meg a feleletet, amikor úgy ezt a törvényjavaslatot, mint az egyéb, jelenleg tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatokat a képviselőiháznak benyújtotta. (Ügy van! Ügy van!) Az elmúlt hosszú hónapok alatt az úgynevezett alkotmányvédő front valóban éjszakai nyugalmát feláldozó lendülettel hadakozott az úgynevezett szélsőségek ellen és azt követelte, hogy a kormányzat és a törvényhozás a rendőri intézkedéseken túl megfelelő gazdasági és szociális rendelkezésekkel vessen véget a szélsőséges izgatásnak és nyugtalanságnak. Tulajdonképpen ennek a kívánságnak és követelménynek tett eleget a kormány, amikor ezt a törvényjavaslatot az ezt kiegészítő egyéb javaslatokkal együtt a Ház elé terjesztette abból a célból, hogy a gazdasági élet vérkeringésébe, fontos nemzeti célok megvalósítása érdekében, ezermillió pengőt bocsásson bele. Ezt az ezermillió pengőt tisztán és kizárólag gazdasági alapon olyan összegnek, olyan hatalmas^ tényezőnek tartom, amely már nagyságánál fogva is kell. hogy mindenkiben a bizalom érzését keltse fel. (Ügy van! Ügy van!) Utalok a népszövetségi kölcsönre. A népszövetségi kölcsön 250 millió pengő volt. A népszövetségi kölcsönért a legnagyobb áldozatokat kellett megfhoznunk, úgyszólván pénzügyi szuverenitásunkat is fel kellett áldoznunk és a trianoni békeparanccsal kapcsolatosan olyan nyilatkozatot és kijelentést kellett megtennünk, amelyet belső meggyőződésünk ülése 1938 április 28~án, csütörtökön. 117 szerint sohasem tarthatunk igaznak és valónak. Ez a 250 millió pengős népszövetségi kölcsön az új pénzérték ne való áttérésnek is anyagi alapja volt. De ez volt a gazdasági alapja az államháztartás rendezésének, ez volt évek hosszú során, körülbelül 10 esztendőn át úgy az államháztartás, mint közgazdaságunk létének és prosperálásának alapja. (Csoór Lajos: Azzal indították el a rabszolgaságunkat!) Ha a 250 millió pengős népszövetségi kölcsön szinte tíz esztendőn keresztül ilyen hatalmas hatást tudott kiváltani úgy az államháztartásban, mint a magyar közgazdasági életben, akkor ezermillió pengő öt évre elosztott, évenkint majdnem a népszövetségi kölcsönnel egyenlő összegének a gazdasági életbe való beszivattyúzása olyan, az r egész gazdasági élet ütemét és pezsgését felfrissítő 'hatást kell, hogy kiváltson, amelynek ki kell terjednie a gazdasági élet minden ágazatára. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Ha abból indulunk ki, hogy ez, a kölcsön már nagyságánál fogva sem maradhat hatástalan, akkor viszont oda kell konkludálnunk, hogy ennek az ezermillió pengős beruházásnak eredményét és sikerét csak rosszindulattal, csak mes nem értéssel s indokolatlan idegességgel lelhet kétségbevonni. Anélkül, hogy politikai kérdésekkel különösen mélyen foglalkozni kívánnék, le kell szögeznem, hogy úgy látom, mintha e törvényjavaslat kapcsán nagyobb volna a nyugtalanság a politikai életben, mint a mindennapi életben, a nagytömegekben. Itt a Házban az összes pártok — a baloldali pártok is — arra az álláspontra helyezkednek, hogy erre a beruházási javaslatra, a győri programúinak végrehajtására szükség van, mégis azt mondják, hogy nem szavazzák meg a javaslatot, mert nincsenek bizalommal a kormány iránt. Természetes, a bizalom kérdése nem változtat a javaslat sorsán. Az az atmoszféra azonban, amelyből a bizalom hiányának kifejezése fakad, semmi körülmények között sem megnyugtató. Nem megnyugtató pedig azért, mert éppen az az oldal, amely, mint az előbb is említettem, alkotmányvédő fronttá alakult ki az elmúlt másfél-két esztendő alatt, — és ennek az úgynevezett alkotmányvédő frontnak a keretébe tartoznak azok a pártok is, amelyek a javaslattal szemben bizalommal nem viseltetnek — éjjel-nappal, szóval, sajtóban sürgette, szinte követelte a kormányzattól, hogy lépjen a gazdasági és szociális cselekvés útjára. A kormány megtette a lépést, de most megint nem jó. Nagyon érdekes volt figyelni a vita során a független kisgazdapárt vezérszónokának beszédét is. E beszéd hallgatása alatt szinte megdöbbentem azon, micsoda lelki változáson ment át a független kisgazdapárt és hogy mi okozhatta ezt a változást. (Mózes Sándor: A zsidókérdés!) A független kisgazdapárt vezérszónoka a következőket mondta (olvassa): »Mi, a független kisgazdapárt a választójogi javaslat tető alá hozása érdekében szinte az öngyilkosság határáig mentünk le és szállítottuk a bizalmat éjjel és nappal a kormányT-ak. Ennek ma már vége, mi ezzel az öngyilkos politikával szakítunk, akciószabadságunkat visszanyertük és nem vagyunk hajlandók a kormány váltóját zsirálni. Nem szeszélyből és nem hangulatból, hanem abból a mélységes meggyőződésből, hogy az a kormány, amelynek a tevékenysége ilyen hallatlan bizalmi