Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-301

114 Az országgyűlés képviselőházának 301. ülése 1938 április 28-án, csütörtökön. nul adóztatják meg, úgyhogy az az ő vagyoni romlását idézi elő, miért ne legyen joga az illető adóalanynak azon az áron átvétel'-'* í«.z államnak felkínálni az adótárgyat, hiszrîr lïr. állam vele szemben ellenkező esetben a jogot a megfelelő szakasszal megadta. (Mózes Sándor: Kendes értékben kell bevallani!) Erre rögtön rá fogok térni a 12. §-nál. Ha megvolnának a szigorú határok a bevallásra jogosítottak tekintetében, egy szót sem szólnék, de így meglehetősen nagy onkénykedésnek van meg a lehetősége. A jogorvoslati rész ellen vannak lesúlyosabb kifogásaim. A 'bizottságban is volt erről szó, olyan értelemben, hogy legalább a döntőbizottság elnökét a bírói karból, akár közigazgatási, akár a táblabírói karból nevezzék ki, ha már a közigazgatási bíróságot az egész vonalon kikapcsolják ennél az adónál, amely egyes esetekben az adóalanyokat létükben befolyásolja, ugyanakkor, amikor mindenféle kis egyéb adóüggyel a közigazgatási bírósághoz lehet fordulni. Helytelen szerintem — ez különösen a fővárosra áll, és engem egyénileg abszolúte nem érint — és meg fogja 'bosszulni magát; hogy az elsőfokú döntőbizottságban a 'mezőgazdaság csak egy rendes és egy póttaggal van képviselve, holott tudvalevő, hogy igen sok mezőgazda itt a fővárosban adózik és most abba a kényelmetlen, vagy hátrányos helyzetbe fog kerülni, hogy az ő ügyében háztulajdonos és kereskedő fog — ha nem is végső fórumként, de első jogorvoslati hatóságként —• eljárni. Minthogy pedig ez birtokon kívül történik, igen súlyos vagyoni [következményekkel járhatA pénzügyminisízteíT úr által kinevezett négy tag tekintetében sem találunk sem a javaslatban, sem az indokolásban egy szóval sem utalást arra, hogy ezeket milyen kategóriákból nevezze ki. Azt hiszem, 'megnyugtatásul szolgálna, ha az igen t. pénzügyminiszter úr e tekintetben legalább szándékát közölné a Házzal és a közönséggel. Annyival is inkább aggályosnak tartom a jogorvoslati lehetőségeknek a törvényjavaslatban kontemplált rendszerét, mert hiszen — és itt térek rá a t. közbeszóló képviselőtársam, megjegyzésére f — méltóztassék csak elolvasni a 12. § első és második bekezdésének utolsó sorait. Az első bekezdésben tudniillik az van, hogy (olvassa).-»Mind SÍZ első-, mind a másodfokú döntőbizottságnak joga van arra is, hogy a kötelezett fél által fellebbezéssel (megtámadott' beruházási hozzájárulás összegét, a kötelezett meghallgatása után felemelje, na a hozzájárulás összegét, a kötelezett vagyoni viszonyaival arányban állóneim találja.« Ez borzasztóan tág puvoár, a sokat vitatott úgynevezett látszatadó bevezetése. A második bekezdés már nem így rendelkezik, ha az összeg vagyoni viszonyaival nem áll arányban. Ez a bekezdés tudnillik így rendelkezik (olvassa): »Az elsőfokú döntőbizottság a fizetési meghagyásban .megállapított beruházási hozzájárulást — a kötelezett meghallgatása után — kellő indokolással fellebbezés hiányában is felemelheti, ha a kivetés a törvény rendelkezéseinek nem felel ímeg.« Itt két teljesen különböző természetű és különböző kritérium októl függő jogot adunk a döntőbizottságoknak. Az első esetben a vagyoni viszonyok mérvadók, a második esetben a törvény rendelkezései. A törvény rendelkezései már most valószínűleg olyanok lesznek az adott esetben, (hogy a vagyoni viszonyok nem megfelelőek, legalább is a gyakorlati életből az ember értre a következtetésre jut. Az egyik esetben megvan a felemelés lehetősége, de csak akkor, ha fellebbezéssel van megtámadva, a másik esetben fellebbezés nélkül. Erre vonatkozik tehát előbbi megjegyzésem, hogy tudniillik az egyes vagyontárgyaiknak a bevallott értékben való elrekvirálása nagyon labilis, éppen a 12. §-nak szerintem nem precíz fogalmazása következtében, vagy ha precíz a fogalmazás, akkor méginkább indokolt az észrevételem. Végignéztem az egész javaslatot és sehol sem találtam egy betűt sem, sem az indokolásban, sem sehol arranézve, hogy például az erdő adómentes-e. Nem is hiszem, hogy az igen t. kormánynak az volna a szándéka, hogy az erdő adómentes legyen, viszont sehol egy betűt sem találtam arra vonatkozóan, hogy az erdészethez vagy az erdőgazdasághoz mégis valahogyan konyító ember legyen ezekben a meg nem appellálható kivetéseket végző döntőbizottságokban. Pedig az erdő mégis fontos vagyon Magyarországon, mert bármilyen rossz állapotban is legyenek az erdeink, mégis kétmillió hold egypárszázmillió értéket jelent. Azt hiszem, hogy ezt a kérdést a végrehajtási utasítás keretében mégis meg lehetne oldani. Hiánya a 12. §-nak az is, hogy nem mondja meg azt, hogy a 10. §-ban foglalt, majdnem diszkrecionális jogok, milyen határidőn túl már nem gyakorolhatók, vagy pedig milyen határidőn belül kell azokat gyakorolni, hogy az adóalany, pláne a fellebbezéssel meg nem támadott kivetés esetében lesheti, talán csak személyes utánjárás révén tudhatja meg, hogy esetleg nem fogják-e holnap mégis felemelni fellebbezés nélkül is a rá kivetett adót. Kérem tehát határidő beiktatását akár a végrehajtási utasításba, akár a törvényjavaslat szövegébe. Hogy az illető bizonyos vagyonbiztonsággal mégis beoszthassa jövedelmét és kiadásait, ahhoz szükséges, hogy őt már ebben a tekintetben ne érje meglepetés. (Mózes Sándor: Ez nagyon helyes! — Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Megvan a rendes vagyonadónál is. Ugyanazok a szabályok! — Mózes Sándor: Ké telyek merülhetnek fel!) Igen t. pénzügyminiszter úr, rögtön rá fogok erre térni. Ennek az egész szerkezetnek egyik hibája, — itt van előttem az 1921-es vagyonváltságról szóló törvény — az, hogy nagyon is átjátszik a rendes vagyonadóba. A rendes vagyonadó és annak százszázalékos pótlékolása, — amelyet évenkint vetnek ki és amelyet elneveztek vagyonadónak, dehát a jövedelemből fizetik, amennyire lehet — szerintem, ma már éppen olyan kevéssé személyi adó, mint ahogyan a jövedelmi adó is megszűnt annak lenni, mert ha az illetőnek nincs is jövedelme, akkor is fizetnie kell a jövedelmi adót. Szóval ezeket az adókat évente vetik ki és évente fizetik. Az ilyen állítólag egyszer s mindenkorra szóló vagyondézsmáktermészetesen egész struktúrája és természete más, mint az évente visszatérő vagyonadóé, amire rögtön, iá fogok térni a haszonélvezet kérdésénél. Disztingválnunk kell az évenkinti rendes vagyonadó és vagyondézsma között. Erre a 15. §-nál fogok rátérni. Itt a 13. §-nál csodálkozással és sajnálattal látom, hogy semmiféle kedvezmény sincs a többgyermekes családapákra vonatkozólag. Én nem úgy képzelem ezt, hogy ez minden értékhatár nélkül történjék, de vegyük csak a kon-