Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.
Ülésnapok - 1935-277
Az országgyűlés képviselöházúnak 277. Vagy benne van valaminek a fedezete — légyen az bármilyen szociális vagy gazdasági törvényjavaslat, vagy reform — iá nemzet teherviselőképességében, s akkor a kormány meg fogja azt csinálni, — tehát álljanak mögéje — vagy pedig nincs benne, s akkor hiába van minden, mert senki az ég világon azt megvalósítani nem tudja. (Ügy % a n! ügy van! jobbfelől.) Áll ez a most előttünk fekvő öregségi biztosítási javaslatra vonatoikzóan is. De felteszek egy kérdést: Ki valósítsa meg —- ha nem is éppen most, de a jövőben —- mindazokat a kérdéseket, amelyek nemcsak ezzel a javaslattal, hanem más gazdasági és politikai kérdésekkel kapcsolatban is napvilágot láttak 1 ? Vájjon az utca népe? Az elégedetlenek, vagy a népgyűlések szónokai, vagy pedig igenis, az arra hivatott kormány a mögötte álló törvényhozással? (Farkas István: Az a kérdés, milyen a kormány!) Mélyen t. képviselő úr, ha megengedi, erre is fogok felelni, hogy miért éppen ez a kormány. Azért, mert itt a Házban, amely szerintem a legkompetensebb hely, az utóbbi időben a polgári pártok részéről érdemleges kifogás nem hangzott el sem itt, sem a sajtóban ezzel a kormánnyal szemben. (Ügy van! Úgy van! jobbfelől. — Farkas István: Meg vannak félemlítve!) A kormány megcsinálta a választójogot, amelyet éppen most tárgyalnak a közjogi bizottságban, (Esztergályos János: Még nincs meg! — Farkas István: Az még rosszabb, mint ez a javaslat!) A miniszterelnök úr személyét mind itt, mind a nagy nyilvánosság előtt, mind pedig a magyar sajtóban éppen az ő szociális, ízig-vérig keresztény elgondolásainál fogva tartják a legalkalmasabbnak az országban mindezen problémák megvalósítására. S ha nézem a szakminisztereket, alkkor azt látom, hogy ellenzéki oldalról is nem egynek kiváló kvalitását méltatták itt a Ház nagy nyilvánossága előtt. Do bármelyik oldalról nézem is a dolgot, azt kell kérdeznem, hogy ki valósítaná meg ezeket ia. kívánalmakat, ha nem az a kormány, amely szociális• vonatkozásban a,z első lépést tette a mezőgazdasági népesség biztosítása tekintetében éppen eme javaslatnak a Ház elé hozásával? (Esztergályos János: Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak dicsérni szabad a kormány intézkedéseit! — Zaj.) Mélyen t. képviselő úr, nemcsak dicsérni szabad a kormányt? A képviselő úr helyében én másképpen tettem volna fel a kérdést, — és akkor talán zavarba jöttem volna — úgy tudniillik, hogy akkor miért nem csinálja meg a kormány mindezeket, amiket itt minden oldalról hall egyszerre. (Esztergályos János: így csak ön teheti fel a kérdést!) T. Ház! És most akarok arra a bizonyos politikai atmoszférára rátérni. Tagadhatatlan, hogy nagyfokú idegesség uralja a lelkeket; tagadhatatlan, hogy minduntalan félreverik a harangokat. Miből táplálkozik ez az idegesség, amely úgy tünteti fel a mai helyzetet, mintha az ország belső rendje és nyugalma végveszedelemben forogna? Előttem szólott t. képviselőtársam is a legsötétebb színekkel ecsetelte a mai helyzetet. (Farkas István: tJgy is van!) Mélyen t. képviselő úr, arra nézve, hogy milyen rémeket látnak az emberek és hogy mennyire igazam van, egyet-mást legyen szabad megemlítenem, Horváth Ferenc igen t. képviselőtársam beszéde vége felé Schusehnigg kancellár beszédéről emlékezett meg. A közelmúltban ülése 1938 március U-én } pénteken. 47 Európa két nagy államférfia, Hitler és Schusehnigg mondott beszédeket, ki-ki a maga székvárosában. Magyarországon is sokan hallgatták ezeket a beszédeket és a falvakban a képviselők — jó magam is — magyarázták a népnek, hogy Hitler és Schusehnigg mit mondtak. Mi volt megint az a bizonyos mellékzönge, illetőleg refrén? Az volt a refrén, hogy azért hallgatták Magyarországon annyian ezeket a 'beszédeket, mert egy jobboldali keresztény politika az idegen áramlatokat és eszméket majmolja. Tapasztalatból mondhatom, — és^ azt hiszem, így is van — hogy a mi magyar népünket ebből a két grandiózusán felépített beszédből nem a politikai és a diplomáciai rész ragadta meg és érdekelte elsősorban, hanem azok a nagyszerű számok, amelyek arról számoltak be, hogy milyen mértékben történt a belső megerősödése ennek a két országnak. Mert miről számoltak be ezek a beszédek? Arról, hogy a munkanélküliség enyhült, a kereseti lehetőségek fokozódtak, a munkabérek javultak, a nemzeti jövedelem emelkedett, a szociális intézkedések bővültek és a hitelviszonyok javultak. Ebből ideges konzekvenciákat levonnia annak, aki a magyar nép józan f és higgadt felfogását ismeri — szerény véleményem szerint — nem lehet. Egyszerűen érthetetlen tehát az a pszichózis, amely ma a lelkeket uralja akkor, amikor ilyen törvényjavaslatokat tárgyalunk, mint aminő ez a törvényjavaslat is, amelyről ha beszélnek vagy írnak, akkor^ mindig ott van mögötte az a bizonyos »de« és a mondvacsinált idegesség. Csak egy cikkre szeretnék hivatkozni, — száz és száz ilyen cikk jelenik meg mostanában — amelyet egyik ellenzéki lap valamelyik számában olvastam. Ebben a cikkben elöljáróban az volt, hogy a kormány tulajdonképpen mindent nagyszerűen csinál, nagy szociális munkához kezdett, mindenkinek támogatnia kell tehát a kormányt és hogy a parlamenti légkör is hasznára van a kormány eme nagyszerű munkájának és elhatározásainak. Most jön a »de«. De ezzel a munkával parallel folyik egy másik agitáció, — mondja a cikkíró — amelyből előbb-utóbb iszonyú baj lehet. (Farkas István: Ne adjanak szubvenciót a lapnak!) Most jön a konzekvencia, amelyet, ha méltóztatnak megengedni, szószerint idézek (olvassa): »A felelőtlen uszítás szemmelláthatóan közönség nélkül dolgozik. A mérhetetlenül kicsiny csoport önmagában is egyenetlen, nem erős, nem népszerű, nem kell senikinek. Ezt minden rendkívüli intézkedés nélkül, egyetlen gombnyomással el lehet r állítani és ezt várja mindenki Darányi Kálmántól és ebben bízik mindenki.« (Farkas István; Én például nem!) Mélyen t. Ház! Ha ez így van, — és ezt nem mi állapítjuk meg, hanem a túloldalon állapították meg — akikor kik ellen kell harcolni? A kormány valóban az egyik szociális javaslatot a másik után hozza ide, (Farkas István: Hol a másik?) mint ezt az öregségi biztoj sítást is. Nem értem, kik azok, akik szemben i állnak a kormánnyal, velünk, önökkel, a renddel, a dolgos, munkát óhajtó polgársággal és munkássággal. Mindezek mögött ott van az intakt csendőrség, rendőrség és katonaság. Kik tehát azok. akik ellen nekünk, összefogva, fel kell vennünk a harcot? Legyünk egyszer tisztában ezekkel a kérdésekkel. Nem ezek ellen kell harcot folytatni és csatázni, hanem a nemzet szegénysége,
