Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-294

Az országgyűlés képviselőházának í ül itt á Házban, aki nem mer felelősséget vállalni a Házon kívül azért, amit itt elmond. Az elmondottakból kifolyólag módosító indítványt terjesztek a t. Ház elé, amely a következőképpen hangzik (olvassa): »Azi 56. § (1) bekezdésének 6. pontja a következőképpen módosítandó: 6. Akit a 28. § (1) bekezdés 2. pontjában megjelölt vétség miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, vagy az 1926. évi november thó 15. napja után, de még a jelen törvény életbelépte előtt elkövetett és az 1914. évi XLL te. 3. §-a (2) bekezdésének 1. vagy 2. vagy 3. pontja alá eső rágalmazás vétsége miatt öt éven belül legalább három ízben jogerősen szabadságvesztés büntetésére ítéltek«, — ez megfelel a jelenlegi törvényes állapotnak^— »illetőleg akit a jelen törvény életbeléptetése ntán elkövetett« — tehát csak azokra a cselekményeikre vonatkozik, amelyeket a törvény életbelépte után követnek el, mert ha valaki már akkor követ el valamit, 'Számolnia kell m,zal, hogy a törvény szerint milyen joghátrány sújtja, ha bármiféle valótlan tényt állít — »és az 1914 : XLI. te., (Meizler Károly: Ez a minimum, amit legalább bele kell venni!) illetve a jelen törvény életbeléptetése után elkövetett és az 1914 : XLI. te. 3. §-a (2) bekezdésének 1., vagy 2., vagy 3. pontja alá eső rágalmazás vétsége miatt öt éven belül legalább kétízben jogerősen szabadságveszités büntetésire ítéltek, a szabadságvesztés büntetés, vagy a dolog-házi őrizet kiállásától, végrehajtásának elévülésétől, vagy kegyeleméből elengedésétől számított 10 év alatt«. A lényeges módosítás itt csak az, hogy azokra a cselekményekre vonatkozzék, amelyei? et a jelen törvényjavaslat törvényerőre emelkedése után követnek el és csak abban az esetben, ha az illetőt a miatt szabadságvesztésbüntetésre ítélték és kétízben jogerősen, nem pedig például pénzbüntetésre ítélték. (Helyeslés a baloldalon.) Tisztelettel kérem módosító indítványom elfogadását. Elnök: Györki Imre képviselő úr következik. Györki Imre: T. Ház! Ha az igazságügyminiszter úr korábban nem lett volna gyakorló ügyvéd és nem ismerné a sajtótörvény vonatkozó rendelkezéseit a gyakorlatból és a bírói eljárás folyamából, akkor talán még valahogyan meg lehetne érteni, hogy vállalja ennek a paragrafusnak a védelmét. (Mojzes János: Kitenyésztjük a csukákat és a néma leventéket! — Felkiáltások balfelől: Nem vállalja! — Meizler Károly: Véletlenül van itt!) Minthogy azonban gyakorló ügyvéd korából ismeri a becsületvédelmi törvény gyakorlati alkalmazását, nagyon jól tudja, hogy a kötött bizonyítási rendszer folytán a vádlott igen gyakran kerül abba a helyzetbe, hogy legjobb akarata mellett sem tudja bizonyítékait kellő időben előterjeszteni és ha igaza is van, abba a kényelmetlen helyzetbe kerül, hogy elítélik. Hogy ez mennyire így van, azt bizonyítják az, előttem felszólalt képviselőtársaim által felemlített esetek, akár a népjóléti panamákat, aikár a Zavaros-féle ügyet, akár a legutóbbi évek bűnügyeinek egész sorát nézzük. (Ügy van! balfelől. — Zaj.) De továbbmegyek. Ha az esküdtbirásködásról szóló törvény nem lenne felfüggesztve, és a sajtó útján, valamint a közhivatalnokok ellen elkövetett rágalmazások az esküdtbíróság: elé kerülnének, akkor a régi gyakorlatot véve h ülése 1938 április 5-én, hedáeú. t>59 figyelembe, még lehetne szó arról, hogy ezt a szigorú és tarthatatlan intézkedést fenntartsuk. Minthogy azonban az, esküdtbirásködás nincs érvényben és az utóbbi években kifejlődött bírói gyakorlat teljesen eltolódott a régi bírói gyakorlattal ellentétes irányban, fenn kell tartanunk azt az állítást, hogy ez a paragrafus megszégyenítő és azonkívül a közéletre szájkosarat rakó törvényes rendelkezés lesz. (Reisinger Ferenc: Korrupciót kifejlesztő!) Ha ma valaki ellen rágalmazás miatt bűnvádi eljárást indítanak és a közlemény több inkriminált kitételt tartalmaz, akkor a bíróság nem azt nézi, amit régente a büntetőbíróság nézett az ítélethozatalkor, hogy sikerült-e a bizonyítás túlnyomó része, igen-e vagy nem, hanem az történik, ami néhány hónappal ezelőtt a saját prakszisomban is történt. Egy ügyben képviseltem a felet, aki körülbelül 10 pontban foglalta össze egy meglehetősen magas pozíciójú közéleti férfi ellen a vádat, a bíróság elrendelte a bizonyítást, a tíz vádpont közül kilencre nézve sikerült a vádlottnak a valóságot bizonyítania, egyre nézve nem és ennek dacára bűnösnek mondta ki a bíróság. Igaz, hogy csak 50 pengő pénzbüntetésre íltelte (Egy hang a baloldalon: Benne van a javaslatban, hogy nem lehet képviselő!) Ha idefejlődött a bírói gyakorlat és ilyen esetek vannak, hogy egy magasrangú közigazgatási tisztviselővel, mint sértettel szemben elkövetett rágalmazását az újságírónak a bíróság a vádlottat 50 pengőre értékelte, ez azt jelenti, hogy teljes rehabilitációt kellett volna adnia annak az újságírónak, mert hiszen a felhozott vádpontok túlnyomórészének valóságát be tudta bizonyítani. Azt tehát, aki a közélet tisztaságának előmozdítására törekszik, nem leli et kitenni ilyen eset előfordulásának, hoigy azután elüthessék attól, hogy a törvényhozó testületnek tagja legyen, hogy képviselővé legyen választható. De tovább megyek: mit fog a gyakorlati életben jelenteni ennek a paragrafusnak a rendelkezése? Azt, hogy azok a szürke emberek, akik az életben, a közéletben nem vettek egyáltalán részt, a parlamentbe beválaszhatók, mert azok ellen semmiféle bűnvádi eljárás nincs. A törvényjavaslat bizottsági tárgyalása során azonban azt hallottuk, hogy a tör vényjavaslat egész konstrukciója a képviselőtestületi tagságra és a törvényhatósági ííizoítsági tagságra van felépítve, arra, hogy ez a kettő legyen a parlamentbe való bejutásnak előiskolája. Nagyon jól tudjuk azonban, akik törvényhatósági bizottsági tagok vagyunk, akár a fővárosban, akár vidéki törvényható' Ságokban, hogy bizony nagyon gyakran kerülünk abba a helyzetbe, hogy szóváteszünk valamit, kritikát gyakorolunk és ennek következtében kénytelenek vagyunk olyan tényeket leszögezni, amelyeket talán száz százalékig nem lehet bebizonyítani a niai kötött bizonyítási rendszer szerint és esküdtbíráskodás hiányában. Nem egy képviselőtársunk van itt, aki ilyen eset folytán került abba a helyzetbe, hogy a jövőben nem lesz megválaszható képviselőnek. Vájjon ez-e tehát a célja a t. törvényhozásnak, hogy azokat a közéleti férfiakat, akik képviselőtestületben, törvényhatóságiban ülnek, akik más testületben valami szerepet betöltenek, akik újságírással foglalkoznak, tehát