Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.
Ülésnapok - 1935-292
Az országgyűlés képviselőházának Elhiszem, de a mezitlábosoknak mégsem adnak semmit!) Ne izguljon ott! (Farkas István: Az ilyen zagyvaságok miatt nem is izgulunk!) Bethlen István gróf elismerte, hogy a parlamenti demokrácia előfeltételei igen nagy mértékben megszűntek (Farkas István: No! No!) és azt mondotta, hogy 1918 óta a demokráciák degenerálódtak. (Zaj.) Ebből következőleg nem tudom megérteni, hogy miért volna nekünk kötelességünk ezt a parlamentáris demokráciát mai formájában megóvnunk és védenünk. (Farkas István közbeszól.) Elnök: Kérem Farkas képviselő urat, maradjon csendben. (Zaj a jobb- és a baloldalon.) Rajniss Ferenc: Eckhardt Tibor legutóbbi beszédében azt mondta, hogy »mellettünk hatalmas népek bebizonyították^ hogy van megoldás gazdasági és szociális kérdésekben«. (Br. Berg Miksa: Igaza is volt!) Ez teljes, tökéletes beismerése végre-valahára amnak, amit mi esztendők óta hirdetünk. Mi nem dughatjuk a fejünket a homokba azzal, hogy mi Szent István országa vagyunk, mert ez a nép 1938-ban akar élni és 1938-ban nem tudja neküink sem Szent István, sem Széchenyi, sem Kossuth megmondani, hogy mit kell tenni. Itt ebben a parlamentben a magyar kormánynak, a pártjának, az ellenzéknek és mindenkinek, aki Magyarország politikai életében ma felelősséggel részt vesz, kell megmondania, hogy mit csináljunk és nem hivatkozhatik senki pusztán a szentekre és királyokra, akik ma nem mondhatják meg a népnek, hogy hol keresse az utat a jövendője felé. (Tildy Zoltán: Történelmünket azért nem fogjuk megtagadni! — Dulin Jenő: A történelemnek éppen az a szerepe, hogy a tanulságokat levonjuk! — Némethy Vilmos: De nem az a szerepe, hogy meghamisítsuk! — Zaj és felkiáltások a baloldalon: Ki hamisítja meg? Eckhardt? — Felkiáltások a balközépen: Nem! — Elnök csenget.) Mindenkinek joga van ebben az országban törvényes eszközökkel az állam törvényeinek megváltoztatására törekedni. (Egy hang balfelöl: Ez igaz!) Már pedig mi erre törekszünk minden erőnkkel. (Br. Berg Miksa: De törvényes eszközökkel! Ezt akarjuk!) Ezt a jogot, ennek a választójogi törvényinek 165. §-a is kimondja negatív formában. Ezt tesszük mi egyenesen, nyiltan és félreérthetetlenül, mert a mi számunkra az osztálytalan nemzet az egyetlen cél. Mi nem ismerünk polgári politikát, nem óhajtjuk a polgárt védeni, nem óhajtjuk ezt a polgári kultúrát és ezt a polgári társadalmat stabilizálni. Mi tisztán és egyedül a magyar társadalmat védjük, mert a történelem folyamán... (Buchinger Manó: Mi van a mezítlábosokkal?) ön nem akarja a polgárt védeni, ön proletár képviselő. Ne tévessze el a szerepét, képviselő úr. (Zaj, — Elnök csenget.) Igen t. Ház! A nacionalizmus képviselői osztálytalan emberek és méltóztassanak megfigyelni azokat a nagy történelmi eseményeket, amelyek végigviharoztak Európán, ezekből ugyanezt lehet látni. Nem osztálykópviselők, nem az osztály típusok, hanem a nemzet egészéből kikerekedett^ minden osztályelőítélettől mentes emberek csinálták meg egész Európában a jelen történelmét, azoknak a népeknek számára, amelyek ma felmenő ágazaton jelentik Európa nagyságát. (Rakovszky Tibor: Jövőjét!) Nékünk feltétlenül elhatározott szándékunfc szervezett erőkkel avatkozni bele a 292. ülése 1938 április 1-én, pénteken. 471 magyar politikai életbe, ment, (ahol nincs akarat és nincs központi idegrendszer, ahol nincs fegyelmezett tábor, ott tényleg osak a csőcselék lázadása következik be. (Rakovszky Tibor: Ott a hisztéria!) Ahol nincs parancs és nincs engedelmesség, csak ott következik be a forradalom. (Zaj a szélsőbaloldalon. ^ — Buchinger Manó: A csőcselék!) A csőcselék a nemzetköziség! (Buchinger Manó: Ismerjük! Maguk sokkal nemzetköziebbek, mint mi! — Farkas István: Az én őseim nem vándoroltak be. — Zaj.) A nemzeti önkormányzat nem szükségképpen jelenti a parlamenti demolkráciát. Volt idő, amikor a Szent Korona tanával ez a nép a parlamentáris demokrácia «nélkül élt és virágzott és lesz idő, amikor a Szent Korona tanával és jegyében ez a nép élni és virágozni fog parlaamenti demokrácia nélkül is. Ma egyes kicsiny, jelentéktelen eseményekből, az Európa mindenegyes országában jelentkező szélsőséges kilengésekből, mesterségesen csinálnak a magyar nemzet közfelfogásával], világnézetével nem egyező hatalmais sajtóval hangulatot olyan kérdésekben, amelyekhez ennek a népnek 1 semmi köze nincsen. (Ügy van! a balközépen.) Ha valaki kap egy fenyegető levelet, tíz újságban olvassuk. Méltóztassék tudomásul venni, hogy én százával kaptam Zsidó fenyegető leveleket, de a, begyulladottság teljes hiánya következtében sem a sajtónak, sem a rendőrségnek nem adtam át azokat. (Buchinger Manó: Ezt csinálom én a maguk leveleivel! — Derültség és zaj. — Felkiáltások: Maga is kap? — Meizler Károly: Ügy sem jönnek be ide! Többet nem lesznek (megválasztva! — Zaj. — Farkas István közbeszól.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. (Farkas István közbeszól.) Farkas István képviselő úr, legyen csendben. Rajniss Ferenc: A miniszterelnök úr a győri beszédben megígérte a parlamenti mumkarend reformját. Öntudatos szerénységgel és nyugodt lélekkel jelenthetem ki, hogy a parlamenti munkarend reformját, amióta ebben a Házban vagyok, első beszédemtől kezdve állandóan szorgalmaztam és a parlamenti munkarend^ reformját jelöltem ímeg, mint utolsó lehetőséget ahhoz, hogy ez a parlamentarizmus egyáltalában megmentessék. Állandóan egyedül hirdettem ezt a Házban, pedig kinevettek és ezekből a padokból egyetlen képviselő úr sem állott mellém. A miniszterelnök úr belátta, hogy erre a reformra szükség van. Ma is azt mondom, hogy a parlamenti munkarend megreformálása nélküli a parlamentarizmus teljesen megbukik, mert ezt a rendszert ebben a formában az 1938. évben fenntartani nem lehet. Bécs városában az utolsó két hét alatt több rendes, jól (megfontolt törvényt és rendeletet hoztak, mint mi az utolsó 30 esztendő alatt. Mi pedig egy új parlamenti módszerrel és csak megreformált munkarenddel tudjuk megvédeni Magyarorszáigot s tudunk új világot teremteni a honvédelem kérdéseiben, a külpolitika kérdéseiben, a földreform kérdésében, a telepítés és a kisbérlet kérdésében és a maigyar szociálpolitikában. Mert erkölcstelennek és az isteni törvényekbe ütköző dolognak tartom, hogy valakinek 200.000 holdja legyen és hogy ne lehessen tőle kisbérleteket szerezni 'a magyar f öldmívelőknek ! (Ügy van! Ügy van! Taps á balközépen és a szélsőbaloldalon.) Lehetetlenség, hogy zsidó