Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-291

Az országgyűlés képviselőházának 291. i nyabbrendű és nemkívánatos rétegnek a fizikai munkassa&ot, ha igyekezett volna azzal szellemi és érzelmi közösséget teremteni, — mint ahogyan a szellemi munkásságnak egy igen nagy része ezt megteszi és megtette — akkor egy erősebb, ellenállóképesebb, viharedzettebb és a kapitalizmus természetéből folyó veszedelmekkel szemben — hogy úgy mondjam — árnok futásra kevésbbé alkalmas középosztály lenne itt Magyarországon. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Amikor a középosztály kérdéséről beszélünk, ezeket is el kell mondanunk, merít ez a középosztálybeli megriadtság, a. szociális biztonság megrendüléséből eredő bizonytalanság termeli ki a pánikot. A szociológiának igaza van akkor, lamikor azt mondja, hogy minden agresszivitás 'belső bizonytalansági érzésből fakad. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Igenis, minél bizonytalanabb ez az osztály belül lelkileg, annál agresszívebb, tannál hangosabb, annál követelőbb és annál demagógabb kifelé. Ezek; azok a körülmények, amelyeknek megszüntetésére csak gazdasági és szociálpolitikai eszközöket lehet alkalmazni, spirituális eszközöket és spirituális módszereket valóban nem, (Malasits Géza: Pedig Hóman ezekét prédikálja; az egész vezérkar ezit mondja!) mert ebben a tekintetben ennek a szellemi középrétegnek, amelyet én nem nevezek szellemi középrétegnek, s amelynek nyugodtan vállalnia kell a »szellemi munkásság« egyáltalában nem dehonesztáló és megbélyegző megjelölést, mondom, ennek a szellemi munie ásoszltálynak egy kiútja van: az' ipari munkásosztállyal, a mezőgazdasági. munkásosztállyal való testvéri sorsközösség vállalása, (Malasits Géza: Ha nem volnának olyan izzadtságszagúak!) Ennek a szellemi munkásosztálynak vállalnia kell 'mindazokat a politikai, gazdasági és egyéb következményeket, amelyek ebből adódnak és következnek. . Mostanában nagy divatjuk van a szociális jelszavaknak és amikor itt a képviselőház

1 különböző padsoraiból szociális és még szociálisabb jelszavak tömkelegével találkozunk, akkor néha e^y kis. belső derűvel állapítjuk meg magunkban, hogy milyen lebírhatatlan ereje van annak a szociális gondolatnak, amely — ahogyan Beyer képviselőtársam mondotta — a maga eredeti módján, a maga eredeti alulról feltörő érdes formájában, ezekből a padokból és ebből a pártból indult el, s ennek a pártnak a kisugárzásán keresztül került bele a magyar közéletbe. Nem imondom 'azt, hogy a szociális kérdés a mi monopol jószágunk, sőt örülünk annak, hogyha a szociális kérdés különböző vonatkozásokban, akármi féle jelzőkkel, akármiféle epipeton ornansokkal, de 'belekerül a társadalom szélesebb rétegébe, csak azt tartjuk lényegesnek és fontosnak, hogy a megoldások valóban szociális síkon mozogjanak, hogy a i megoldásoknál ne történjék se felekezeti, se egyéb szempontokból való elhajlás és elfogultság, mert szociális kérdés van és csak szociális kérdés van. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Farkas István: A tőke és a munika harca!) Ennek a szociális kérdésnek j a megoldása ebben az országban valóban ége- | tőén sürgős és ez az a kérdés, amely operatív beavatkozás után kiabál- Azt hiszem, i ebben a tekintetben nem lehet közöittünk néaeeltérés. ... ' Ha a középosztály problémáinak a megöl- ' lése 193S március 31-én, csütörtökön. 431 dását keressük, én ma sem mondhatok egyebet, mint azt, amit hét évvel ezelőtt az első parlamenti felszólalásomban itt mondottam s ami azóta a legkülönbözőbb prognammokban is kifejezésre jut, nem utolsósorban egy újabban megalakult pártnak a programmaában is: biztosítani a munkát, a folyamatosan jutó kenyeret, szóval a megélhetést a szellemi és ipari munkások minden- dolgozó rétege s'záimára. A kenyér folyamatos biztosítása mellett megadni az állás relatív biztonságát és biztosítani a fizetéseknek a 'mérhetetlen és túlzott kizsákmányolással szemben való védelmét. Ebben a tekintetben édeskevés az, amit a kormányzatnak legutóbb kiadott rendeletei jelentenek, mert gyakorlatilag az intézkedések alig érvényesülnek. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha már ennél a pontnál tartunk, akkor azt is meg kell mondanom, — és ez megint magyar betegség — hogy bár a munkásságnak, a középrétegeknek, a szellemi munkásoknak különböző rendű és rangú érdektestületei és szervezetei vannak, a szociáldemokrata szervezeteken kívül nem látok megmozdulást és nem látok gyakorlati cselekvést abban a tekintetben, hogy az 1927:

XXI. tc.-nek és az idén január végén megjelent 3000/1938. számú rendeletnek a gyakorlati, szociális és embervédő intézkedései a való életbe is át vitessenek, a gyakorlati életben is megvalósíttassanak. Zsidó tőkéről is esik szó'. A keresztény és zsidó tőkének és a vállalatoknak a garmadáihoz •mennek ki ma ezekből a hozzánk tartozó szervezetekből a felhívások, figyelmeztetések,, felelősségre vonások, a szociális kötelezettségek betartására vonatkozó nyomatékos utalások és ha itt osztályharcról esik szó, iákkor keserűen meg kell mondanunk, hogy ma már nem osztályharc van, ma már csak egyoldalú osztályelnyomás folyik, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) amikor az elnyomott osztály tagjai nagyon sokszor félve bújnak el még a segítésre kinyújtott kéz elől is. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Félve elzárkóznak, mert olyan nagy a létbizonytalanság és olyan súlyos a tőkés diktatúrának való kiszolgáltatottsága a dolgozó emberek tömegeinek, hogy inkább lenyelik az igazságtalanságot, inkább elviselik a méltánytalanságot,, inkább vállalják azt, hogy a törvényben nekik biztosított 44 órás magánalkalmazotti munkaidő helyett 50—55—60 órát is dolgozzanak, csakhogy a maguk nyomorúságos kis állását valamiképpen megóvhassák. (Farkas István: El ne veszítsék!) Amikor ez a tényleges helyzet, amikor odáig jutottunk, hogy az osztályelnyomás elleni védekezés tulajdonképpen minden irányban segítségért kiált, akkor .a szociális leromlottságnak ebben az állapotában, a megfélemlített és kizsákmányolt tömegeknek ebben a helyzetében nagy kár és hiba hazug és, hamia jelszavak szerint elbírálni és megítélni a kérdéseket,, mert eaaelk végeredményben visszájára fordulnak. Mi a helyzet például .ama 'Szellemi munkáspályák körül, amelyek felé újabban irányítani lakarják az

1 úgynevezett keresztény ifjúságot? A szellemi munkáspályákon az a helyzet, hogy 1929-től 1932-ig, a válság mélypontjáig, a kereskedelmi és ipari vállalatok csak Budapesten 16.000 dolgozó embert bocsátottak el, túlnyomórészt családosokat, nagyobb keresetűeket, felekezeti különbség nélkül, az illető réteg összetételének számszerűsége folytán természetszerűleg (túlnyomórészt