Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-291

Az országgyűlés képviselőházának 291. ülése 1938 március 31-én, csütörtökön. 429 szonyokat produkáljon, és olyan új lehetőség-eket biztosítson az eddig- elnyomott néposztályok szociális felemelkedése számára, ami tulajdonképpen az egyetlen oka és egyetlen alapja lehet annak, ha ezek az elnyomott osztályok ma még a titkos választástól egyáltalán várnak valamit. Igen t. Képviselőház! Melyek azok a kérdések, amelyekről itt a vita során többször is szó esett, s melyek azok a problémák, amelyeknek megoldásától ezt az új társadalmi elrendeződést, az erőviszonyoknak ezt az új kialakulását és egy erőteljesebb, megnyugodtabb, teherviselőképesebb, magasabb gazdasági és szociális szintre jutott magyar dolgozóosztálynak kifejlődését várják? Az igen t. kormányzat oldaláról a nagy, beruházó programmot szokták olyként emlegetni, mint amely ezt a célt elő fogja mozdítani, mint amely az ország gazdasági és szociális regenerálódásának legfőbb motora lesz. Legyen szabad ezekkel kapcsolatosan eleve is bizonyos kételyeket és fenntartásokat hangoztatnom. A gazdasági talpraállás nemcsak bizonyos fegyverkezési felkészültségből állhat, — amely hogy elkerülhetetlen, hogy szükségszerű, ezt nem kívánom vitatni a fegyverkezés kollektív őrületének mai világában — (Farkas István: Ügy van, ez őrület!) hanem állhat gazdaságilag produktív, szociálisan hasznos és szükséges beruházosokból is. Megállapíthatom, hogy ezek mellőzése vagy kikapcsolása olyan veszedelmet jelenthet ebben az országban, — és az egyanilliárdos hallatlan erőfeszítésnek legalább is részben improduktív célra való felhasználása a,nynyir leköthet itt minden életerőt és minden: tőkéből eredő, termelésből eredő felesleget — hogy ezzel kapcsolatosan igen komoly és igen nyomatékos aggodalmakat kell táplálniA pénz, lamiielyet igényelnek, meglehetősen sok és nagy, de az. az összeg, amely ilyen módon előkerül majd, igen szűk körre szorítkozik, a nehézipar szűk körére, s a nehéziparral kapcsolatos munkásságnak szintén aránylag nem széles köreire. Marad-e vájjon a gazdaságilag, a szociálisan produktív megtermékenyítő egyéb célokra? Marad-e ezenkívül még a magyar ipari és mezőgazdasági munkásság nagy sorsproblémáinak megoldására? Ez igen-igen nagy kérdés, sőt még az is nagy kérdés, hogy e rendkívüli erőfeszítések mellett az államháztartás normális céljaira elegendő erőforrásokkal és elegendő erőtartalékkal fog-e ez a legyengült mezőgazdaság rendelkezíniElőre látnunk kell, s annak, áki tisztában van az osztályellentétek adott és le nem tagadható tényével, éreznie kell: meg

r fog indulni egy kemény és súlyos marakodás a körül, hogy az ilyen módon meginduló beruházások útján melyik fél miképpen biztosítsa a maga osztályrészét- A kapitalizmus védeni fogja a maga profitját. Védeni fogja azt a maga exitra-profitját is, amely extra-profitból lakarja majd leadni az államhatalom részér© azt a külön vagyonadót, azt a külön hozzájárulást, amelyet tőle várnak. Igyekezni fog minden tőle telhetőt elkövetni, hogy abban a hármas mérkőzésben; abban a threecornered mérkőzésben, amely az államhatalom, a kapitalizmus és a munkásosztály között természetszerűleg ebben a kérdésben kialakul, a munkásosztály húzza a rövidebbet, a munkásosztály legyen az egyedül vesztes fél, amelynek a normális értéktöbbleten kívül még egy plusz-értéktöbbletet is ki kell termelnie azért, hogy a kapitalizmus megkapja azt, ami az övé, s az államhatalom is megkapja azt, ami az övé — normális adókban és különadó-hozzájárulásokban. Felmerül tehát a kérdés, vájjon egy ilyen nagymértékű és az ország gazdasági teherviselőképességét, tőkeszegénységét tekintve, —jazt mondhatnám — a végsőkig menő erőfeszítés nem jár-e, vagy nem járhat-e azzal a konzekvenciával, hogy a végsőkig leszorított éhbérek mellett lesznek kénytelenek dolgozni, a magyar ipari és szellemi munkások. Kérdés, hogy részük lesz-e abban a védelemben, amely őket itt megilleti, s meg fogják-e kapni a szabad védekezésnek, az erejük megszervezéséből adódó természetes szakmai védekezésnek azokat a lehetőségeit, amelyeknek korlátozás ára, sajnos, egyre több és egyre súlyosabb jel multat az utóbbi időkben ebben az országban. (Kéthly " Anna: A választójog is ezt veszi el!) De fel kell hívnom a figyelmet arra a körülményre is, — és erre már, ha osak futólag is, többen utaltak a vita eddigi során — hogy elhanyagolni, most elő nem venni, egv or s zágép ütésnek mondott nagy nekibuzdulás során súlyos összegekkel nem honorálni a mezőgazdasági munkásság emelésének kérdését, a hárommillió mezőgazdasági proletár létszükségleteit, (Farkas István: Hárommillió koldus!) a munkabérük felemelését, az elképzelhetetlenül silány és rossz' lakásviszonyaik megjavítását; megint csak egy olyan kérdés, amely súlyos aggodalmakat kelt. Amikor ebben a vonatkozásban ezeknek az aggodalmaknak hangot adok, nem tudom természetesen a kivezető utat megjelölni és csak arra hívhatom fel a kormány figyelmét, hogy ha a belső tőkeképződésnek messzemenő igénybevétele és megvámolása nem elégséges ahhoz, hogy az ország mezőgazdasági, ipari és szellemi 'munkásságának jelentkező természetes szükségleteit kielégítse,, mondom, ha ez a belső erőforrás nem elégséges, akkor semmiféle demagógia, semmiféle hangzatos jelszó ne akadálvnzza meg a kormányzatot abban, hogy külföldi kölcsönt vegyen igénybe, ha van ilyen,. ha kínálnak ilyent, vagy ha, lehet ilyent szerezni. Mussolini nem átallt igénybevenni ilyet Abesszínia természeti kincseinek kiaknázására, a magyar kormány se resteljen tehát igénybevenni egy ilyen kölcsönt a fegyverkezési egyenjogúsítás követelményein túlmenő szociálpolitikai, mezőgazdasági és ipari talpraállítása céljából ennek a leromlott és elszegényedett kis országnak a számára. Fel kell hívnom ezekre a vonatkozásokra a figyelmet azért is, mert van egy bizonyos _körülmény, amelynek jelentősége az utóbbi időben meglehetősen elsikkadt, de (amelyre a statisztikusok és a népesedéspolitika úiabb vizsgálói, kutatói egyre nagyobb nyomatékkal hívják fel a figyelmet és ez a dolgozó nénosziálvok, de általában a kereső népesség életkorában,, korosztályaiban beállott eltolódások kérdése. A keresp népesség életkorában beállott eltolódás kérdése megérdemli legmesszebbmenő figyelmünket, mert a helyzet azt mutatja, hogy míg 1920-ban a 14 éven aluli népesség az összlakosságnak ínég 30'5%-át tette ki s a 15—19 év közötti produktív korban lévő lakosság az össz,népességnek 60%-a körül volt és a 60 éven felüli, tehát a jórészt eltartott népesség 9%-ra.ru-.'