Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.
Ülésnapok - 1935-291
422 Âz országgyűlés képviselőházának 291, mányt és a törvényeket, de az alkotmánvnak es törvényeknek is tisztelniük és szeretniök kell a népet. Ez a javaslat, amely most előttünk fekszik, nemcsak hogy nem szereti a népet, hanem bevallottan és nyíltan fél tőle. A bizottsági jelentés megállapítja az indokolásban, hogy teljesen másodrendű kérdés az, hogy a szavazók száma emelkedik-e vagy csökkenAmikor ilyen másodrendű kérdésnek állítunk be olyan dolgot, ami ezreket, sőt százezreket érint, akkor eszembejut a világháború Höferjelentéseinek az a sorozata, amikor Höfer jelentette, hogy a mai napon a frontokon nem történt semmi, ma nincs semmi említésre méltó esemény. (Gr. Festetics Sándor: Nekem pedig a Schusehnigg-féle javaslat jut az eszembe!) Azok számára, akik a féllábukat, a félkarjukat, vagy félszemüket vesztették el aznap, igenis, történt valami. T. Ház! Parlamentarizmus és dolgos fejlődés csak ott lehetséges., ahol együtt van a rend és a szabadság, mert rend szabadság nélkül börtönt jelent, szabadság rend nélkül pedig anarchiára vezet. De ez csak az alap, amelynek eszköze a választói jog; nem cél, hanem csak eszköz s eredménye csak akkor lehet, ha megfelelő szociális és gazdasági intézkedések kísérik. Többízben és többen vetették fel azt a kérdést, azt a megállapítást, hogy mi proletár nemzet vagyunk. (Baross Endre: Csak egy valaki mondta!) Igaz, hogy többségben vannak Magyarországon a nincstelenek. Aki ezt nem látja meg s aki nem látja meg az ebből eredő, íobaj okát és nem ebben keresi a tényleges problémát, az helytelen úton halad, de a megoldás nem* • lehet az az út, amely a kisebbségből mesterséges többség kialakításához vezet, hanem az az út, amely többséggé teszi azokat, akiknek van vesztenivalójuk. Nem az elproletárosításnak, hanem az elpolgárosításnak útján kell haladnunk, mert ez az egyetlen út, amely megvédi az alkotmányosságot, a jogrendet és a népnek nyugalmát és békéjét. Antal István t. képviselőtársam azt mondta a javaslathoz való felszólalása alkalmából, hogy a szélsőségek elleni küzdelem igazi hatóereje a parlamenti munka. Ez igaz, de ehhez hozzá kell tennünk valamit: csak az a parlamenti munka, amely egy néppel összeforrott parlamentnek munkája. Ne gondolják, hogy akit a választójogból kihagynak, akit a névjegyzékekből kihagynak, az megszűnt létezni. Az továbbra is él, itt van, az országnak fiaként és tagjaként itt marad. Sokkal veszélyesebb künn, mint idebenn. Sokkal veszélyesebb az, akit kihagynak a névjegyzékből és aki ezáltal kikerül és prédájává válik minden szélsőséges mozgalomnak, mint az, aki szavazati jogával képviseltetheti magát a parlamentben. Sokkal veszélyesebb a malomalatti, a kertekalatti, a külvárosi kocsmákban jelentkező politika, mint az a politika, amely a parlamentarizmus útján érvényesül, mert sohasem a parlamentek csináltak forradalmat, sohasem a parlamentek csináltak felfordulást, hanem mindenkor azok, akiket kiszorítottak a jogokból, akiket nem fogadtak be a nemzet alkotmányának testébe, akiknek kitagadottaknak kellett érezniök magukat. Éppen ezért az általános, egyenlő lés titkos választái jog ama a rendnek, a kíonzervatív iránynak, a magyar alkotmány erejének és ellenállóképességének elsőrendű érdeke. Ezért helytelen a különböző kor- és vagyonoenzusok felállítása és ez alapon a múlttal szemben a, jogfosztás lehetőségének megteremtése. Állandóan ülése 1938 március 31-én, csütörtökön. hallottuk hirdetni a jelszót: »Helyet az ifjú| ságnak!«. A »Helyet az ifjúságnak« jelszava odavezetett^ hogy még a választójognak illúzióját sem óhajtják az ifjúságinak megadni 1 ;: A világháborúban nem kellett sem korbeli, sem vagyona, sem értelmiségi cenzus a katonáskodáshoz és nem fog kelleni újra, ha újra hív a trombita, a választójognál azonban, ennél az ötévenkintt disimétlődő jogi Allúziónál a kormány mégis szükségesnek tartja javaslatában a különböző cenzusok megvalósítását. Kérdem, t. Ház, nem .helyesebb-e a folyót sza'bályozni és a vizet a földet termékenyítő csatornáikba levezetni, mint mesterségesen m&gduzzasztani a folyamot a mederben, ami végezetül árvíz veszedelmét rejti magában. Az árvíz pedig mindent elönt. Ne gondolja, senki, hogy külön belépőjegye lesz Noé 'bárkájába, amelyen majd kiiköthet az új Ararát hegyén. Mi parlamentet akarunk és nem parlamenti pincét, abban az esetiben pedig, ha itt a jogfosztottak lesznek többségben, a szerepek felcserélődhetnek. Ha a nép többsége a jogból kitaszítottakból és a kenyértelenekből fog megteremtődni, akkor a forradalmak a szerepek felcserélésére, a parlamentben ülőknek a parlament pincéjébe való kerülésiére fognak vezetni. Ezért van igaza Eckhardt t. képviselőtársamnak, aki a gazdasági és szociális intézkedések sorozatát követeli ugyanúgy, ahogyan csekélységem ; l hét esztendő óta, amióta e képviselőház tagjának lenni szerencsém van, állandóan gazdasági és fezociális intézkedések sürgősségére mutatott rá és azoknak mielőbbi megvalósítását követelte. Az a baj, hogy a szociális és. népi politikának nálunk Magyarországon sohasem volt gyérmekszobája. Az a baj, hogy a szociális és népi politika szeretet és nevelés nélkül nőtt fel. Bűn ez, bűne ez nemcsak a régmúlt, hanem a közelmúlt politikájának és bűne az ingatlan és ingó nagytőkének: egyaránt- Nem lehet vitás' és nem lehet ebben niézeteltérés, csali elfogultság ^esetén, hogy igaz az, hogy Magyarországon aránytalan a vagyon- és aránytalan a jövedelemeloszlás. E téren azonban nincs különbség ing-ó és ingatlan nagytőke között, a munkanélküliség és az éh-bérfizetések tömegében egyformán izgató hatású ú^y a tmammut nagybirtok, mint az inygró tőke új hitbizományainak mérhetetlen jövedelme. Ez azonban nem zsidókérdés. Ennek orvoslása a népi politika, követelménye, s annak a pártnak, amelyet ez alkalommal egyedül van szerencsém képviselni a magyar országgyűlés képviselőházában, a nemzeti demokrata pártnajk, több mint néigyévtizedes Programm jában megállapított követelése. Ilyen programimlbeli megállapított követelés az, amely rendet kíván a földbirtokreform, rendet (kíván a részvényjogi reform, rendet kíván a kartelek, a trösztök, a monopóliumok területén, mert csak ez teremthet nyugalmat az országban és elsősorban munkát kíván, ónunkat, munkalehetőséget és nmnfcaalikalmat; de nemcsak közmunkát, nemcsak az államtól, nemcsak a közületektől várva mindent, hanem kívánja a,zit, hogy mozduljon meg a magántőke is és teremtsen elhelyezkedési lehetőséget, mert mindenki, aki elhelyezkedett, akinek munkája van, az állami jogrendnek olyan oszlopa, amelyre építeni lelhet,, és csak a nincstelenség, a kitagadottság forradalmasít. Ez a tőke önvédelmét és az ország békéjének védelmét jelentené egyaránt. Felemelik a választójogi törvényjavaslat-