Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-277

Az országgyűlés képviselőházának 277. biztosítsák. (Meskó Rudolf: A javaslát is mondja, hogy ez az első, kezdő lépés! — Esztergályos János: Más lett beígérve, mint ez!) A törvényjavaslat indokolásában benne van ugyan, hogy az a bizonyos járadéktörzs, amely az átmeneti időre 60 pengő összegben állapittatik meg, felemelkedhetik évi 224 pengőre (Esztergályos János: Mikor? 47 év múlva!), de később részletesen rá fogok térni arra, hogy a járadétk nem fogja elérni ezt az összeget, hanem legfeljebb havi 10 pengő, illetve körülbelül évi 120—140 pengő összegnek fog megfelelni nagy átlagban. A törvényjavaslat rendelkezései tehát az elöregedett és munkaképtelenné^ vált mezőgazdasági munkásság részére némi karitatív segélyt jelentenek ugyan, de ehhez a megállapításhoz hozzátehetjük azt is, hogy ennek a kiöregedett és munkaképtelenné vált mezőgazdasági munkásságnak a legszűkösebb megélhetését sem fogják biztosítani. Téves ugyanis az a feltevés, hogy a törvényjavaslatban megállapított. 60 pengős járadéktörzs idővel, a 47 évi várakozási idő elteltével 224 pengőre fog emelkedni, vagyis hogy ha például a most 18 éves mezőgazdasági munkás elkezdi a heti 20 fillér tagdíj befizetéséti és ezt a befizetést 65 éves koráig teljesíti, akkor az ilyen mezőgazdasági munkás, vagy gazdasági cseléd 224 pengő^ összegig terjedő öregségi járadékban fog részesülni. Téves pedig ez a feltevés a miatt, mert hiszen a gazdasági cselédeknek meglesz ugyan a 47 éves várakozási idejük, amíg elérik a 65 éves életkort, de teljesen kizárt dolog az, — egyes kivételekről nem beszélve — hogy a gazdásági cselédség a maga teljes egészében 47 éven keresztül állandóan alkalmazásban legyen. A statisztikai adatok ugyanis azt mutatják, hogy a gazdasági cselédek az életüknek körülbelül csak a felét töltik állandó alkalmazásban, tehát meglehet ugyan egy mezőgazdasági cselédnek a 47 évi várakozási ideje, csakhogy 47 éven keresztül nem lesz állandó alkalmazásban, hanem ennek az időnek csak a fele részében, viszont a mezőgazdasági napszámos munkások évente átlagosan csak 130—140 _ napot töltenek munkában, amint azt a statisztikai adatok mutatják és évente csak ennyit fognak munkában tölteni 47 éven keresztül is. A segély Összege tehát mind a mezőgazdasági munkásoknál, mind a gazdasági cselédeknél évente átlagosan legfeljebb 120—140 pengőig fog emelkedni. Ez okból tehát mindenekelőtt azt kell megállapítanom a törvényjavaslatban foglalt egyes rendelkezéseikről, hogy például az évi 60 pengő járadéktörzs túlkevés. (Meskó Rudolf: De ezek az emberek most a nélkül kapják, hogy egy krajcárt is fizettek volna!) Ha azt h, célt akarjuk megvalósítani, hogy a mezőgazdasági cseléde'k, a mezőgazdasági napszámosmunkások és egyéb munkások valóban elérhessék az évi 224 pengő járadékot, akkor ezt a járadéktörzset legalább is 120 pengőre kellene felemelnünk a jelenlegi 60 pengőről. (Meskó Rudolf: Tegnap megmagyarázta a miniszterelnök úr, hogy miért nem lehet. Statisztikailag kimutatta, hogy milyen óriási megterheléssel járna ez az országra!) Vannak más statisztikai számítások is, t. képviselőtársam. Ezeket a megállapításokat nem én teszem itt elsőízben, hanem például Móricz Miklós fejtette ki ezt is, nem régen megtartott előadásában, őt pedig elég komoly és hozzáértő Siamese 1938 március h-én, pénteken. 31 tisztikusnak tartom. (Meskó Rudolf: : A miniszterelnök úr kompetens erre!) Azonkívül túlmagasnak kell tartanunk a "törvényjavaslatban megállapított korhatárt is, amely a 65. évben a tűzharcosokra pedig 63. évben állapíttatott meg. Azért is túlmagas ez a korhatár, mert például — ha jól tudom — a közalkalmazottak nyugdíjjogosultságának kezdő határa a 60 éves életkor, már pedig . a mezőgazdasági munkásság rosszabbul táplálkozik, mert kisebb a keresete, nehezebb fizikai munkát is végez, a szervezete könnyebben elhasználódik, e miatt csak nagyon kevesen érik el a 65 éves életkort. Ha tehát mi komo

: lyan akarunk foglalkozni . a mezőgazdasági munkásság öregségi biztosításával, akkor ezt a korhatárt 65 évről legalábbis 60 évre kellene leszállítanunk, úgy, amint az a közalkalmazottaknál van; a tűzharcosok esetében pedig ennél alacsonyabb korhatárt kellene megállapítani. A törvényjavaslat szerint a tűzharcosok abban a kedvezményben részesülnek, hogy két évvel megrövidül a várakozási idejük vagyis a. nyugdíjjogosultság 'kezdő korhatára a 65 éves életkor helyett 63. évben állapíttatott meg. A törvényjavaslatnak ezt jaa intézkedését nem tartom, kielégítőnek és elég méltányosnak. A közalkalmazottaknál például a hadiszogálatban vagy pedig a fronton^ eltöltött időt nemcsak tejes egészében beszámították, hanem a közszolgálatnál ez duplán számít. (Horváth Ferenc: Ez így van!) Helyes és indokolt, hogy aki tűzharcos volt, iha például egy évet töltött el kinn a fronton^ kétévi kedvezményben részesüljön a várakozási időt illetően, mert mi, akik a fronton voltunk, tudjuk, hogy aki ott eltöltött egy évet, annak az élete legalább két évvel megrövidülj mert a frontszolgálat, illetőleg a hadiszolgálat, a nélkülözések 'és: egyebek, amelyeknek ott ki voltunk téve, a szervezet erejét és az ember ^életét legalább is mégegyszer ennyivel megrövidítették. Ha helyesnek: tartjuk is azt az f intézkedést, hogy a tűzharcosoknál a várakozási ' idő két évvel megrövidüljön, feltétlenül méltányos és indokolt lenne, hogy azoknál á tűzharcosoknál, akik két évnél hosszabb időt töltöttek a fronton vagy hadiszolgálatban, az egész idő beszámíttassék a várakozási időbe és a várakozási idő megrövidüljön annyival, — a kétévi kedvezménytől eltekintve — amennyivel többet töltött el a tűzharcos a fronton vagy pedig ^ a hadiszolgálatban a törvényjavaslatban megállapított két évnél. Méltánytalannak tartom a törvényjavaslatnak azt az intézkedését is, hogy a biztosítás csupán a férfi mezőgazdasági munkásokra és cselédekre terjed ki, viszont a női mezőgazdasági munkásokra és cselédekre vonatkozóan semmiféle intézkedést nem tartalmaz. A törvényjavaslatnak ez a rendelkezése azért is méltánytalan, mert tudjuk, hogy a magyar mezőgazdaságban a nők ugyanolyan munkát végeznek, mint a férfiak. Ezt a kérdést nem lehet egyszerűen azzal a bölcs megállapítással elintézni, hogy a nők pedig menjenek férjhez, mert el tudok képzelni olyan esetet is, hogy a mezőgazdasági munkásnő nem tud férjhezmenríi vagy pedig férjétől elválik (Takács Ferenc: Özvegyen marad!) és ha ebben az esetben nem történik róla legalább olyan gondoskodás, mint a megöregedett férfimunkásokról, öregkorára vagy nyomornak és éhhalálnak van kitéve, vagy pedig nem vár más