Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-277

Az országgyűlés képviselőházúnak 277. beállítsam például az állami adminisztrációnak vagy pedig a közalkalmazottak nyugdíjterheinek összegét azzal az összeggel, amelynek keretében a most tárgyalás alatt álló törvényjavaslat a mezőgazdasági munkásság szociális biztosítását, illetőleg annak egy részét, az öregségi biztosítást > és a haláleseti biztosítást megoldani kívánja. T. Képviselőház! Történtek utalások a vita során arra is, hogy az ipari munkásság szociális biztosítása az Oti. keretében, továbbá a magánalkalmazottak szociális biztosítása a Mabi. keretében — úgy-ahogy — legalább is Mabi. keretében — úgy, ahogy — legalább is elég tűrhető módon — különösen, ha a mezőgazdasági munkásság szociális biztosításával hasonlítjuk össze — már megtörtént; megtörtént pedig nemcsak az öregségi és haláieseti biztosítás tekintetében, hanem megtörtént a betegségi, rokkantsági, özvegyi és az árvasági biztosítás tefkintetében is. (Propper Sándor: És a baleseti!) És a baleseti biztosítás tekintetében is. Az Oti. keretében körülbelül 700 ezer ipari munkásnak, illetőleg háztartási alkalmazottnak szociális biztosításáról, a Mabi. keretében pedig körülbelül 155 ezer magánalkalmazottnak szociális biztosításáról történt gondoskodás. Ha már most figyelembe vesszük azt az összeget, amellyel ez a törvényjavaslat a mezőgazdasági népesség szociális biztosítását, illetőleg öregségi és haláleseti biztosítását rendezni és megoldani szándékozik, akkor egyúttal nem lesz felesleges, ha rámutatunk arra. hogy például az Oti. keretében a 700 ezer ipari munkásnak és háztartási alkalmazottnak szociális biztosítására, továbbá a Mabi. keretében a magánalkalmazottak szociális biztosítására, az Oti. és a Mabi. összesen 100 millió pengő körüli bevételhez jut egy évben, ezzel szemben pedig a most tárgyalás alatt álló törvényjavaslat a mezőgazdasági népesség öregségi és haláleseti biztosítását mindössze talán 11—12 vagy 14 millió pengő bevételből kívánja megoldani. (Propper Sándor: 10 millióból! — Malasits Géza: Annak a legtöbbje is a munkásoktól származik! —Propper Sándor: 1980-ig is csak 10 milliót kontemplál évente!) Az ipari munkásság szociális biztosítása többé-kevésbbé megoldást nyert, e miatt is szükséges és méltányos, hogy végre komolyan foglalkozzunk a mezőgazdasági munkásság szociális biztosításának kérdésével is, mégpedig necsak az öregségi és haláleseti biztosítással, hanem a biztosításnak mindazokkal az ágazataival is, amelyek például az ipari munkásság vagy a magánalkalmazottak esetében már megoldást nyertek. Fokozottabb mértékben van szükség erre amiatt is, mert a mezőgazdasági munkásság kereseti viszonyai még rosszabbak, mint az ipari munkásságé, a mezőgazdasági munkásság a saját erejéből, a saját keresetéből ezeket a kérdéseket mégkevésbbé tudja megoldani, mint például az ipari munkásság s ezért fokozottabb mértékben van szükség arra, hogy ezzel a kérdéssel az állam és az egész társadalom foglalkozzék. T. Képviselőház! Hogy a mezőgazdasági munkásság szociális biztosítása milyen volt a múltban, arra nézve elegendő lesz, ha rámutatunk arra, hogy míg a Mabi.-nak és az Otinak évi jövedelme 100 millió pengő körüli öszszeget tesz ki, addig az Országos Mezőgazdasági Munkásipénztár bevétele egy-egy évben mindössze 1 millió pengő körüli összegre rúg, ülése 1938 március U-én

f pénteken. 29 tehát az Oti. és Mabi. bevételeinek alig 1%-át éri el. Az Országos Gazdasági Munkáspénztár tartaléka, illetőleg vagyona pedig mindössze 2'6%-a a Mabi. és az Oti. vagyonának, amely — az Oti.—Mabi.-vagyon együttvéve — mintegy 240 imillió pengő összegnek felel meg. Nem akarom én ezzel azt mondani, mintha a mezőgazdasági munkásság szociális biztosítása ezideig talán csupán az Országos Gazdasági Miuinkáspénztár kenetében történt volna meg, mert hiszen tudjulk, hogy például a betegségi biztosítás, a gazdasági munkások betegségi biztosítása, ezideig nem az Országos Gazdasági Műnk ás pénztár keretében történt. A hónaposmunkások és sommásmunkások ezideig rendesen 8 napig részesültek orvosi és gyógykezelésében a munkaadó terhére; az arató- és cséplőmunkások, ha vidékiek voltak, ugyancsak 8 napig részesültek gyógykezelésben, ha ellenben helybeliek voltak, akkor a munkaadó, a gazda terhére egyáltalában nem részesültek gyógykezelésben, sőt még a vidéki munkások hozzátartozói, családtagjai, — tehát feleségük, gyermekeik — egyáltalában nem részesültek semmiféle gyógykezelésiben a munkaadó terhére. Ami a. mezőgazdasági munkásság betegségi biztosításának a kérdését illeti, a múltra vonatkozóan az a helyzet, hogy az 1907 : XLVte, a cselédtörvény rendelkezései szerint a megbetegedett gazdasági cselédet, továbbá ennek feleségét és 12 éven aluli gyermekeit 45 napig gyógykezelték a munkaadó terhére, 45 napig kellett a 'munkaadónak balesetet szenvedett vagy 'megbetegedett cselédjét kezeltetnie, ha pedig a munkaadó egyenes adója évi 200 pengőnél kevesebb összeget tett ki, akkor a 'betegápolási, orvosi gyógykezelési költségek felerészét levonhatta a cseléd béréből, ha a bejelentett munkás felesége vagy pedig 12 évet meg nem haladott gyermek részesült ilyen orvosi vagy gyógykezelésben. Hogy mennyire nem volt kielégítő ez a megoldás a múltban, elegendő rámutatni arra, hogy semmiféle intézkedés nincs a régi^ törvényben ipéldául arra nézve, hogy mi történjék a balesetet szenvedett munkással akkor, ha 45 napon túl is beteg, illetőleg akkor a legjobb esetben az Országos Betegápolási Alap terhére részesült gyógykezeltetésben, mégpedig 1937-ig csupán abban az esetben, ha ingatlan vagyona egyáltalában nem volt- Egy év óta, 1937 óta pedig abban az esetben is, ha ingatlan vagyona az 1000 pengő értéket, vagy pedig jövedelme a rendes napszáiinjövedelmet nem haladta meg. Az 1900:XVI. te. alapján, — amely az Országos Gazdasági Munkáspénztárt létrehozta — ennek keretében megtörtént a gazdasági cselédeknek, a gépmunkásoknak baleset elleni biztosítása, továbbá a vízitársulatoknál és a földmívelésügyi minisztérium által házilag végeztetett munkálatoknál foglalkoztatott erdei és vízimunkálati munkásoknak baleseti biztosítása. A múltban meghozott törvények azonban ezt a kérdést nem oldották meg kielégítő módon. A biztosítás a múltban olyan módon történt, hogy például a gazdasági cselédek után 1.44 P tagdíjat fizetett be a munkaadó az Országos Gazdasági Munkáspénztárnak, az 1—7 hónapig foglalkoztatott idénymunkások, tehát például a hónapos-, a sommásmunkások után rendszerint 1.20 P tagdíjat fizettek be, a gépmunkások után biztosítási díjak befizetése pedig 5*