Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-287

302 Az országgyűlés képviselőházának hiszem, kétséget^ -kizáróan megállapíthatjuk, hogy évtizedek óta a választójog reformja terén folytatott küzdelemben minden politikust és minden parlamenti pártot az a cél vezetett, amely cél a nemzet egyetemes érdekeit mindenek fölé helyezi. Az auspíciumok, amelyek a most tárgyalás alá kerülő javaslatot megelőzték, kétségtelen bizonyítékát adták annak, hogy a nemzet érdekeit mindenekelőtt szem előtt tartó szempontok fognak érvényesülni ennek a sorsdöntő javaslatnak most a plénumban megindult tárgyalásánál is- Nem lesz helye tehát véleményem szerint a hangulatkeltésnek és a politikai taktikázásnak, amely előtt a nemzet érdeke mindig elhomályosul és amely a közérdék helyébe mindig az egyéni érdek érvényesülését léptette. A taktikázásnak és a hangulatkeltésnek klasszikus példáját találjuk meg Szentlászlói Vargha Gábor volt országgyűlési képviselőtársunknak egyik elég régen elmondott beszédében. Méltóztassék megengedni, hogy ebből a beszédből a következő szavakat idézzem. (Propper Sándor: Mindig csak a kripta beszél!) Önök is fognak még kriptába Ikerülni, mert ez a sors. — (Zaj. — Halljuk! — Olvassa): »Megboldogult Bánffy Dezső ama zavaros bizonytalan napok egyikén, amikor a koalíció süllyedező hajójának patkányai új szimatot éreztek (Farkas István: Akárcsak a maiak!) és Bánffy az ő éles elméjével felismerte a helyzetet, mint 67-es dualista, az önálló bank mellé állt és mintegy kormányprogrammot kívánva adni, a választójogról is megemlékezett; ekkor, midőn Justh Gyula háta mögül feléje kiáltottak: hát az egyenlőt If — meghökkenve ugyan, de minden gondolkodás nélkül hozzátette: Én az egyenlőt is elfogadom. Hát a községenkéntitl — zúgtak tovább. Helyes, ahogy hangoztatni .tetszik, azt is elfogadom. És majd, amidőn az alkotmánypártból feléje kiáltottak: És a nemzeti szempont? Minden habozás nélkül folytatta: Más cél nincs, mint a magyar államban a magyar nemzet hegemóniája.« Mélyen t. Ház! Én azt hiszem, hogy ez a példa a legklasszikusabban mutatja, hogy a taktikázásnak, a hangulatkeltésnek mik^ az eredményei és ezek az eredmények, sajnos, a magyar politikai életben be is következtek. Méltóztassanak megengedni, hogy ezek után pár szóval a magyar választójog történetével foglalkozzam egész általánosságban. Az első alapkövet 1848-ban rakták le az 1848 :V. te. 'megalkotásával. Ennek a törvénycikknek a jelentősége méreteiben és hatásaiban napjainkig talán egyetlenegy választójogi reformmal sem hasonlítható össze: a 200.000 kiváltságos választó helyett 800.000 polgári választót teremtett és ezzel négyszeresére emelte fel a választók számát. Az 1848 :V. te. úgyszólván minden akkoriban fennállott és kifejlett társadalmi osztályt választójoggal ruházott fel. Az 1848-as reformalkotásnatk irányító elveit megismerendő, az azt 'megelőző nemzeti küzdelmekre kell visszatekintenünk és akkor megértjük Kossuth Lajosnak azokat a szavait, amelyeket Iratainak második kötetében a 165. oldalon találunk a következőkben (olvassa): »Nem oly cnövény volt az, amelyet egy rögtönös izgatottság melegágya hoz létre, hanem a nemzet fájának egészséges gyümölcse, amely a nemzeti bölcseség és a lankadatlan hazafiság geniális levegőjében bimbózott, megtermékenyült^ fejlett és megérett.« Ugyancsak az 1848. évi akkori reformokról és azok között a választójogi reformról elismerő szavakat hangoztatott Szemere Bertalan is, amidőn azt mondotta (ol287. ülése 19SS március 23-án, szerdán. vassá): »Ott van rend, ahol polgár van és nem szolga, ahol erő van és nem erőtlenség. A szabadság és honszeretet olyan,, mint az istentisztelet, amit az emberek gyakorlat által kedvelnek meg.« (Farkas István: De jó volna, ha ezt betartanák!) Tessék elöljárni. (Derültség.) Az 1848 :V. te. megalkotása után nyugalom állott be a választójogban. (Propper Sándor: Az elöljárók járjanak elől! — Farkas István: De nem csendőrrel és rendőrrel!) Ez a kérdés csak az 1872-ben benyújtott parlamenti törvényjavaslat kapcsán került ismét szóba, amikor is Szapáry Lajos gróf, a központi bizottság előadója, kifejezetten hangsúlyozni kívánta, hogy az 1872. évi javaslatnak nem a jogkiterjesztés» a jogfejlesztés, hanem csak a rendezés és a helyes értelmezés a célja. (Farkas István: Harminc fillér a napszám. — Egy hang a jobboldalon: Már kezdik. — Zaj-) Ugyanez az elv érvényesült az 1874. évi XXXIII. te. megalkotásánál is, amely törvénycikk bevallottan ugyancsak nem .akart a jogkiterjesztés mezejére lépni. A most említett törvény az 1874:XXXIII. te. a maga egész ridegségében a vagyont és a jövedelmet helyezte előtérbe és ezt a cenzust kapcsolatba hozta, az adóztatással. Ebből a szempontból nézve tehát ezt a törvényt, azt mondhatjuk, hogy lényegileg nem novella, hanem csakugyan novum. (Rupert Rezső: Ez vezetett Trianonhoz!) Szóval ez már az ötödik ok, amely Trianonhoz vezetett. Az adócenzus túlságos előtérbe nyomulásának hatását fokozta még az a körülmény,, hogy az 1874:XXXIII. to. jogfosztó jelleget ad az adóhátralékosságnak, ami pedig az adózás technikája szerint legtöbbnyire azokat a rétegeket érintette, amelyek az akkori időben nem viseltek közhivatalt. Az adókérdés ilyen módon való előtérbenyomulása éreztette is hatását a választók számának megállapításánál. És ezek a számok nagyjelentőségűek. Éppen ezért vagyok bátor a t. Ház figyelmét ezekre felhívni, merfc mutatják azt a haladást, amelyet ezen a téren az egymás után következő törvények és törvényjavaslatok hoztak. Amíg ugyanis 1870-ben az össznépesség 6.73%-a volt választó, ez a szám 1881-ben 5.9%-ra esett vissza és csak nehezen emelkedett 1910-ben 6.91-ra, Itt tehát egy egészen kis emelkedés mutatkozik, ami részben éppen annak volt köszönhető, hogy időközben életbelépett az 1899:XV. t.-c, tehát az ú. n. kúriai bíráskodásról szóló törvény, amelynek 141. §-a az adóhátralékosság jogfosztó következményeit eltörölte és ennek folytán a választók száma 117.875-tel szaporodott. A választójoggal kapcsolatban 1885-ben Szilágyi Dezső, majd Irányi Dániel terjesztettek be határozati javaslatokat. 1888-ban jelentkeztek az ipari munkások és kérték a választók közé való felvételüket. Ilyenirányú kérelmüket 1888 december 14-én Irányi Dániel terjesztette a képviselőház elé. Az 1892-iki felirati vitánál, majd a belügyi tárca költségvetésének tárgyalásánál, nemkülönben 1896-ban, amidőn a képviselőház a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslatot tárgyalta, sok szó esett a választójog reformjáról is. A pluralitás gondolata a képviselőházban az 1902 február 13-iki vitában vetődött először felszínre. 1903-ban a függetlenségi párt megindította a parlamentben a küzdelmet a cenzus leszállítása, a választókerületek újabb beosztása és a községenként! szavazás érdekében. Az 1913. évi törvényjavaslat tárgyalása alkalmával kifejezetten hangsúlyozást nyert az,