Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-286

Az országgyűlés képviselőházának gékonyságából és ha vannak kivételek, — ahogy tényleg igen jelentős kivételek vannak — e miatt nem lehet megakasztani a fiatalságot abban, hogy előbbrejusson azon a pályán, amelyet hivatásának választott. A fáradt bíró előbb elhagyva helyét, tehermentesítse kartársait, hogy azok fiatalos erői érvényesüljenek a hosszú, nehéz szolgálatban kifáradt régi erők helyett. Azok a bírák pedig, akik szellemi frissességben érnék el a nyugdíjazást, még mindig igen sok és jó szolgálatot tehetnek a jogi életnek, tehát a praktikum mellett a jogi életnek sem kellene szenvednie akkor, ha a bírói korhatárt leszállítanók. Hogy viszont a bírák ellenértékhez jussanak a korábbi nyugdíjaztatással szemben, nagyon természetesen senkinek sem lehet kifogása az ellen, hogy a bírák 60 vagy 65 eves korukban _ ugyanazt a dotációt és ugyanazt a nyugdíjat érjék el, mint amelyet elérnek most 65, illetőleg 70 éves korukban. Senkinek sem juthat ugyanis eszébe lebecsülni azt az idegfeszítő munkát, amelyet a bírák és az ügyészek egész életükön át végeznek. Aki ismeri ezt az idegfeszítő munkát, aki figyeli a bírák küzdelmes és anyagi szempontból nem gondtalan életét, aki értékelni tudja azt, hogy mit jelent a társadalmi rend felett őrködni, aki tudja azt, hogy a bíróság- az a testület, amely óriási lelki, morális és anyagi kincseink felett őrködik, az csak fájlalhatja, hogy bíróságainknak és a bírósági személyzetnek ez a szegény ország nem tudja megadni azt, ami szükséges volna ahhoz, hogy az a bíró teljesen független és anyagilag gondtalan életet élhessen. A ja vaslatot azonban mégis

1 csak üdvözölni lehet és üdvözölni kell, mert ha nem is nyújt anyagilag sokat annak a bíróságnak és csak némi anyagi kiegyenlítést tart szem előtt, mindenképpen jelzi azt, hogy az igazságügyi kormányzat és — a javaslat elfogadásával — a törvényhozás is milyen végtelen nagy megbecsülésben ré szesíti a bíróságot és a bírák ügyeit nagy megértéssel és teljes jószándékkal kezeli. T. Ház! Az Igazságügyi Műszaki és Gazdasági Tanácsoknak az igazságszolgáltatásba való beállítása, beiktatása a legjobb reményekkel tölthet el bennünket abban a tekintetben, hogy amint az Igazságügyi Orvosi Tanács, éppúgy ezek a Tanácsok is meg fognak felelni azoknak a feladatoknak, amelyeket ez a javaslat nekik szán. Ezek a Tanácsok mindenesetre alkalmasak lesznek arra, hogy az igazságügyi igazgatást és az igazságszolgáltatást alaposságában alátámasszák. Amikor szakértői intézmény szervezéséről beszélünk, csak röviden szeretném jelezni azt, hogy véleményem és -tapasztalatom szerint a bíróságokon a szakértőik alkalmazása és egyáltalában az egész szakértői kérdés körül sok javítani való volna. A szakértők alkalmazását mai rendszerünk szerint nem tartom egészen szerencsésnek. Valahogyan odafejlődött a gyakorlat, hogy a legtöbb esetben tulajdonképpen nem a bíróság rendelkezésére álló szakértőkkel állunk szemben, hanem a felek szakértőiről és azok véleményéről beszélhetünk. Ennek következtében igen gyakori az az eset, hogy a hozzáértő már eleve tudhatja, hogy a szakértők aszerint, hogy melyik fél hivatkozott reájuk,^ milyen véleményt fognak adni. Az én felfogásom szerint azok a szakértők, akiket a bíróság nevez ki, tisztán csakis a bíróság rendelkezésére állhatnak. Meg kellene fontolni, nem kellene-e az egész szakértői kérdés-komplexumot új szabályozás alá venni, amely szabályozásban meg kellene fontolni, nem volna-e helyes, ha a felek 286. ülése 1938 március 22-én, kedden. 283 egyáltalában nem ajánlhatnának szakértőket és ha nem lehetne olyan szakértőket alkalmazni, akik a feleknek már előzőleg szakértői véleményeket adtak. A felek alkalmazhassanak ellenőrző szakértőket, de a szakértőknek rendszerint egymással szembenálló véleményei a bíróságot a maga döntésében semmiképpen se zavarják. A szakértők díjazása körül is van bizonyos diszharmónia. Egészen más a díjazás akkor, ha a királyi kincstár fizeti a szakértőt, mint akkor, ha a feleknek kell a szakértőket díjazniok. Ezt az egyenlőtlenséget bizony ki kellene küszöbölni. Erre felhívom az igazságügyminiszter úr figyelmét. Egyáltalában a szakértői díjak megállapítása körül bizonyos rendszertelenséget látunk. Néha túl szűkmarkúan állapítják meg a díjakat, máskor pedig a perértékkel sem számolva, a pereskedést szinte lehetetlenné tevő magas szakértői díjazásról van szó. Ezen a téren és ezen a területen tehát mindenesetre valami újabb rendezésnek kellene jönnie, olyan rendezésnek, amely a díjazást is kellő mértékben szabná meg és nem kellene a feleknek túlságosan nagy költségekkel számolniok, amelyeknek következtében esetleg magától a pertől is visszariadnak. A javaslat igen helyesen a Műszaki és a Gazdasági Tanács beállításánál előírja, hogy a legkivételesebb esetekben és a legnagyobb szükség esetében kell a Műszaki, illetőleg a Gazdasági Tanács véleményéhez fordulni. Ez az alapszempont. Ez költségkímélés céljából is történik. Ennek a szempontnak egyáltalában a szakértők körül érvényesülnie kellene és a bíróságnak sohasem volna szabad szakértői vélemény alá bocsátania olyan kérdéseket, amelyeknek szakértői eldöntése mellett többe kerül a leves, mint a hús. A szakértői véleményről beszélve, még azt szeretném megemlíteni, hogy igen gyakori a szakértői munkában a felesleges sallang, amelyben maga az érdemi rész tulajdonképpen elvész, a bíró kevésbbé látja tisztán az esetet, amikor a terjedelmes szakértői véleményt elolvasta, mint azelőtt. A szakértői véleménynek tisztán csakis a feltett kérdés érdemére kellene vonatkoznia és csak odáig kellene mennie, ami szükséges ahhoz, hogy a bíró a kérdést szakszerűen megvilágítva, tisztán lássa maga előtt. A szakértőknek ezen túl végzett munkáját a bíróságnak sohasem, volna szabad figyelembe vennie és díjaznia. T. Ház! Beszélni lehetne még* a bírói szolgálati pragmatikáról is, de ez külön olyan nagy kérdés és oly sok részlete van, hogy ebbe már nem akarok belebocsátkozni. A magam szerény nézete csak az, hogy nagyon helyes, ha van bírói pragmatika, de sohase gondoljunk olyan bírói pragmatikára, amely az esetleg gyengébb bírót teljesen egy rangba helyezi a kiváló, jó bíróval. A kiválóságot meg kell becsülni, a kiválóságnak nem a pragmatika szabályai szerint, hanem megfelelő szelekció alapján kell az előbbre jutást biztosítani. Ami a részleteket illeti, a 9. <> arról intézkedik, hogy kik mehetnek telekkönyvi vizsgára és ott többek között az a feltétel van, hogy csak akkor bocsátható az illető telekkönyvi vizsgára, ha előzőleg egy évig kizárólag telekkönyvi ügyekkel foglalkozott. Nagyon helyes, hogy feltételül szabjuk, hogy meglegyen neki a telekkönyvi gyakorlata, mielőtt kurzusra, tanfolyamra megy, mert hiszen e 41*