Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-286

282 Az országgyűlés képviselőházának Osztozom Drobni Lajos igen t. barátomnak a segédhivatali tisztviselők összeségére vonatkozó megállapításaiban és kívánságaiban. A telekkönyvvezetők megdicsérése nem hangzott el feleslegesen. Ez a kar minden megbecsülésünket és tiszteletünket megérdemli ügy annál a nagyfontosságú munkakörnél fogva, amelyet az előttem szólott képviselőtársam részletezett, mint annál a szorgalomnál es munkakészségnél fogva, amelyet ez a kar tanúsít. De nagyrészt ugyanazok az okok, amelyek indokolttá teszik a telekkönyvvezetők, a fogházfelügyelők ós fogházgondnokok képesítésének az emelését, indokolttá teszik a képesítés emelését az egész segédhivatali karban, nemcsak az igazságügyi tárcánál és az Összes minisztériumokban, hanem egyáltalán az öszszes közhivatalokban. Az élet már régen elhaladt az 1883:1. törvénycikk felett, annak rendelkezései elavultak. Nincs szükség már azokra a szűk képesítési keretekre, amelyeket ez a törvény az akkori viszonyoknak, az akkori iskolázottságnak megfelelően — a szükséges emberanyag bizonyos fokú hiányával is számolva — megállapított Ma az iskolázottság olyan tág körű, már annyi az érettségizett fiatalember, hogy egészen nyugodtan megkívánhatjuk a magasabb képzettséget. De egyenesen megkövetelik ezt a szociális szempontok is, mert ennek a fiatalságnak joga van ahhoz, hogy azokat a helyeket biztosítsuk számára, amelyeket szívesen foglalna el és amelyeket jobban is tudna betölteni. Minden ilyen kisebb hivatalban is napról-napra gyarapszanak a feladatok, bővül a munkakör és az ügyek is kompiikálódnak. Erre való tekintettel természetesen indokolt a magasabb képe; sites megkövetelése. Az egész segédhivatali karra kell gondolnunk és ha ma csak ezt a kezdő lépést tehetjük is meg, mindenesetre megnyugtatókig hatna erre a karra, ha illetékes helyről olyan nyilatkozat tétetnék, hogy igenis, ezt a törvényjavaslatot csak kezdetnek tekintjük és a pénzügyi lehetőségekhez képest tovább fogjuk fejleszteni az itt foglalt intézkedéseket. Ennek a nyilatkozatnak a szükségessége azért forog fenn, mert egyébként a segédhivatali kategóriákra, a kezelőkre, díjnokokra és egyebekre ez a javaslat nem vonatkozik és így az egyenlőtlen elbánás, a mellőzés érzése maradna bennük, ami mindenesetre keserűséget okozna számukra. Már csak azért is foglalkoznom kell ezekkel a kérdésekkel, mert hiszen a javaslat indokolását egészen nyugodtan alkalmazni lehet egyéb segédhivatali kategóriákra is. Ott vannak a különböző irodaigazgatók, irodafőigazgatók, irodavezetők, hiszen ezek éppen úgy, mint a fogházfelügyelők és fogházgondnokok, pénzt kezelnek, számadásokat vezetnek, gazdasági ügyeket intéznek, ha tehát ezekre való tekintettel a fogházi segédhivatali személyzetnél szükséges a képesítést emelni, akkor ugyanez áll ezekre a kategóriákra is, a többiekre is ki kell terjeszteni, ez természetes, mert az irodaigazgató, irodavezető a többi kisebb segédhivatali tisztviselőből lesz, tehát meg kell lennie ugyanannak, a képesítésének, amelyet a magasabbaktól követelünk Gondoljunk csak a telekkönyvvezetőkre. Akárhány helyen csak egy telekkönyvvezető működik. Ha a telekkönyvezető szabadságra megy, vagy beteg, vagy egyéb okok állanak elő, amelyek szükségessé teszik helyettesítését, akkor helyébe jön egy segédhivatali tisztviselő, akinek természetszerűleg éppen olyan felkészültnek 286. ülése 1938 március 22-én, kedden. kellene lennie képesítés szempontjából a feladatok elvégzésére, mint magának a telekkönyvvezetőnek. Ezek a példák tehát eléggé mutatják azt, hogy okszerűen és logikusan nem állhatunk meg ennél a törvényjavaslatnál, hanem minél előbb tovább kell mennünk (Ügy van! Ügy van! half elől), hogy a magasabb képesítésű telekkönyvezetok és egyéb segédhivatali tisztviselők kellő szukreszeenciá járói is gondoskodjunk. Ezeknek .a szervezéseknek és átalakulásoknak természetesen mindenkor a szerzett jogok tiszteletben tartásával kell történniök, hiszen erre maga ez a törvényjavaslat is példát mutat, amennyiben bizonyos fokig és bizonyos ideig a szerzett jogokra figyelemmel van és bizonyos időn át magasabb képesítés nélkül is, elérhetővé teszi az itt érintett állásokat. Nem térhetek ki azonban az elől, hogy a magasabb képesítés mellett ne említsem meg azt is, hogy foglalkozni kellene — és ezt az igazságügyi kormány figyelmébe is ajánlom — ezeknek a kategóriáknak, akiktől magasabb képzettséget kívánunk, tehát akiknek a társadalmi nívója is kell hogy ezáltal emelkedjék, fizetése rendezésével. Ha magasabb képzettséget kívánunk, ha minőségileg kiváló munkateljesítményt is akarunk ezektől a maI gasabb képzettségű segédhivatali tisztviselőktől, akkor nekik ezzel szemben joguk van arra, hogy dotációjuk is megfelelő legyen, hogy azt a társadalmi nívót, amelyet a képesítéssel és a ranggal biztosítunk, meg tudják tartani. (Helyeslés bal felöl.) Ugyanezek a szempontok figyelembe jönnek a fogalmazási karnál is. Nagyon helyes, hogy feladatuknak, munkakörüknek és gyakorlatuknak megfelelő rangjelzéseket kapnak, de itt is vannak bajok, ha talán nem is olyan nagyok, mint a segédhivatali tisztviselőknél, de mégis vannak bajok. Legnagyobb'bajuk az, hogy a fogalmazási karba tartozók csak nagyon nehezen és későn kerülhetnek be a bírói státusba. Vannak egységes bírói és ügyvédi vizsgát tett gyakornokok, fogalmazók, jegyzők, stb., akik már 40 esztendejüket is túlhaladták, kiválóan minősített bírósági emberek és nem jutnak ahhoz, hogy tulajdonképpeni hivatásszerű tevékenységüket, az igazságosztást gyakorolhassák. A helyett, hogy ezek az emberek javakorukban, amikor legnagyobb bennük a teljesítőképesség, tényleg bírói székbe ülhetnének, igazságot szolgáltatnának és a jogi életet előbbrevihetnék, a hosszú várakozásban, a jegyzői és egyéh gyakornoki stallumokban elfásulnak és el is kedvetlenednek. Azt az energiát, amely ebben a karban van, igyekezni kellene már korábbi időben az igazságszolgáltatás és a bíráskodás szolgálatába állítani. A. segítséget én két irányban látom. Most ennek a javaslatnak alapján majd önálló működési körrel ruházhatunk fel jegyzőket és aljegyzőket is. Talán itt volna a lehetőség a^ra. hogy bíráknak alkalmazzuk, vagyis _ legalább részben önálló működési kört adjunk, hanem nevezzük ki tényleg bírákk EL cl Z illetőket, vagy azoknak egy részét, akik egyébként mint önálló működési körű jegyzők szolgálnák majd az igazságszolgáltatást. Ez az egyik dolog. A másik dolog a következő. Meg kell mondani az igazságot, azt, hogy a bírói karban a korhatár leszállítását kellene bevezetni. A bíróra éppen úgy áll az. ami minden más emberre áll: a bíró is a korral veszít szellemi rn-