Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-281

léé Az országgyűlés képviselőházának 281. ülése 1938 március 11-én, pénteken. nem tenné. (Ügy van!) Itt kétoldali hibák van- | nak és ennek a társadalomnak kétoldali újra­nevelés, újrairányítás kell, egyfelől a no-, más­felől a férfitársadalomban. En kérem a kultuszminiszter urat, vegye az. én kérésemet komolyan és találja űqteg a módját a fiú-iskoláknál is lannak, hogy már ott lelkiismeretesebb készülődés induljon meg az életre, nemcsak a foglalkozásra, hanem az igazi j hivatásra is. Ha a nő hivatása az, hogy csa­hádanya legyen, akkor a férfi hivatása, hogy 'férfi legyen! (Ügy van! ügy van! Taps.) Űj iskolatípus kell tehát. A törvényja^aál at há megállapítja indokolásában, hogy a múltban két ilynemű kísérlet — mondjuk meg magya­rán — megbukott. Az egyik volt a íeMőbb leányiskola, amely megfelelő volt a boldog békeidőben, amikor a gazdasági viszonyok olyan jók voltak, hogy a szülők csak azért küldték iskolába leánygyermekeiket, hogy ott tökéletesebb tanításban részesüljenek, mintha otthon, nevelőnőik mellett történnék ez a tanítás. Azután kijött a lány az iskolából, férjhezraent és egy bizonyos átlagos műveltséggel nekiment az életnefe. Ez az idő elmúlt. Azt mondja az indokolás, hogy a nőtársadalom keveselte azt a kultúrnívót, amelyet neki ez az iskolatípus nyújtott. A másik, amit az indokolás említ, hogy megbukott a leánykollégium. Ez emelte a régi kultúrnívót, több lehetőséget nyújtott a lányok­nak, de csak arra képesítette őket, hogy művelt feleségek lehessenek. Miután azonban a mű­velt féleségeknek ma nagyrészt kenyérkeresŐk­nek is kell lenniök, mert hiszen nagyon sok­szor két kis keresőből alakul egy kis új házas­élet, nagyon természetesnek találom, hogy ez az iskolatípus is megbukott. Hogy miért, azt most nem kérdezem, Hiszen, ha a gazdasági szempontok nem volnának kényszerítők, ha nem lenne nőtöbblet, amit az előbb említeni már bátor voltam, akkor ezek mind — a leány­kollégium is, — életképes dolgok lehettek volna. A leánylíceum mást akar. Megadja azt a lehetőséget, amelyet a kollégium adott volna, meg, mert ez egy szélesebb képesítést nyújtó leányiskola, érettségi jellegű végbizonyítvány­nyal és nagyszerű felkészültségek nyújtására képes, mert hiszen az enciklopédikus ismerete-' ket, amelyeket az életre elsajátítunk, a közép­iskolában szerezzük. A többi szakismeret- Ez az iskola tehát a leánytársadalmat is nagyobb is­merettel bocsátja az életnek. Ezzel szemben kérdeznem kell: mi lesz ve­lük, ha elvégezték a líceumot? Az előadó úr azt mondta, hogy elmehetnek anyahelyettes­nek, nevelőnőnek, stb., de nem jelölte meg közelebbről a foglalkozási ágakat. En a kul­tuszminiszter úrral ezt régóta tárgyalom és megint csak azt kell mondanom, anélkül, hogy bizantinikus akarnék lenni: mindenkor igazán nagy megértéssel fogadta az én kis f ilippikái­mat, amikor vele arról beszéltem, hogy kelle­nek új iskolatípusok, de ezekhez viszont kelle­nek új elhelyezkedési lehetőségek is. Mert le­hetetlen, hogy megint felelősség nélkül kibo­, csássunk az életbe egy nagy kontingens nőt, j egy érettségi jellegű bizonyítvánnyal, mond­! iván: mehetsz feljebb ide, vagy oda •— amikor [sehol sincsenek azok a praktikus r életpályák, ! amely felé ezek a nők olyan pozitívan terelőd­j hetnének, mint például az egyetemről, vagy í a tániítónöképzőből. Miért túlzsúfolt ez a két típus? Mert lát­ják, hogy mi jön utána: a tanítónőképző után jön a tanítónői elhelyezés, ha ugyan jön — •mert most nem jön, de mégis mindenki azt reméli, hogy neki több szerencséje lesz, mint a többinek — az egyetemnél pedig azt reméli," hogy az egyetemi végzettség alapján valaho­gyan elhelyezkedik. Es mit lát ebben a pilla­natban a líceum után? A líceum után ebben a pillanatban még nem lát semmit. A kultusz­miniszter úrral éppen azért, hogy ezt a hiányt valahogy áthidaljuk, sokszor beszélgettem erről, propozíciókat tettem és azt mondottam, hogy ha a társadalom értékelését a magasabb típusú leány-középiskolával szemben meg akar­juk változtatni és az érettségi bizonyítvánnyal azt a bizonyos »Szezám, nyílj meg!« kulcsot akarjuk a kezükbe adni, amely a társadalom értékelését részükre biztosítja, akkor miért nem csinálunk például ápolónői főiskolát vagy akadémiát vagy pedig szociális főiskolát, illetve akadémiát? Nálunk nincs szociális fő­iskola és akadémia, pedig a szociális tevékeny­ség a nő anyáskodó természetéhez tartozik s ezért a belügyminiszter úr már nagyon sokat foglalkozik azzal a gondolattal, hogy a védő­női intézményt kiépítse a vidéken, mert a faluhigiéne,. a morálhigiéne és> a szociálhigiéne terén a legjobb munkaerőket a nők között ta­lálhatjuk, minthogy ez az ő természetükhöz leg­közelebb van. Ezeket a dolgokat azonban még nem látjuk megvalósítva. A kultuszminiszter úr kontingentálja a tanítóképzést és a tanítónőképzést, mert amint a kultuszminiszter úr nagyon helyesen mon­dotta, a törvényjavaslat elgondolása szerint körülbelül 850 tanító és tanítónő fog évente kikerülni a képzőkből s ez a létszám megfelelő utánpótlást fog jelenteni az egész oktatókar számára, ezeknek meglesz a reményük az elhe­lyezkedésre, az ezen a létszámon felüli többle­tet azonban már nem tudnánk elhelyezni. Ha tehát ennél az iskolatípusnál felelősséget ér­zünk, akkor éreznünk kell a felelősséget a most újonnan létesülő iskolatípusnál is és gondol­koznunk kell azon, hol helyezzük el azt az ifjú­ságot, amelyet mi már a nőiesség szent jegyé­ben nevelünk s amelyet, mint a társadalom építő munkásait akarunk beállítani. Hiszen a női munkáról lemondani a legnagyobb botor­ság volna, mert ez nemzeti érték, amelyet nagyszerűen tudunk használni olyan téren, ahol például sokszor csütörtököt mond a férfi segítő keze. (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) Na­gyon kérjük tehát a kultuszminiszter urat, tegye meg azt, amire tőle már félig-meddig ígéretet is kaptam, hogy tudniillik ez után az első lépés után — hiszen lassankint épül a fé­szek és különösen ez a szomorú, megtépett ma­gyar madárfészek — jöjjön a második, az ápo­lónői, mondjuk akadémia, a szociális akadémia és jöjjenek más ilyen gazdasági vagy szociális jellegű föiskolatípusok, amelyek megint egy nagyszerűen felkészült gárdát fognak a nem­zet rendelkezésére bocsátanii; hiszen ezek ezzel a nagyszerű felkészültséggel sokkal jobban ele­get fognak majd tenni feladatuknak, mint azok, akik műveltség nélkül, tudás nélkül és együttérző lélek nélkül kerülnek ki az életbe. \Az ápolónői főiskolának kell az első lépésnek 'lennie, mert nekem nagyon fáj az, amikor — mint már beszédemben tavaly is mondottam — a haldokló feje alatt durva kéz rángatja a pár­nát. (Ügy van! Ügy van!)

Next

/
Thumbnails
Contents