Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-281

léé Az országgyűlés képviselőházának 281. ülése 1938 március 11-én, pénteken. nem tenné. (Ügy van!) Itt kétoldali hibák van- | nak és ennek a társadalomnak kétoldali újranevelés, újrairányítás kell, egyfelől a no-, másfelől a férfitársadalomban. En kérem a kultuszminiszter urat, vegye az. én kérésemet komolyan és találja űqteg a módját a fiú-iskoláknál is lannak, hogy már ott lelkiismeretesebb készülődés induljon meg az életre, nemcsak a foglalkozásra, hanem az igazi j hivatásra is. Ha a nő hivatása az, hogy csahádanya legyen, akkor a férfi hivatása, hogy 'férfi legyen! (Ügy van! ügy van! Taps.) Űj iskolatípus kell tehát. A törvényja^aál

at há megállapítja indokolásában, hogy a múltban két ilynemű kísérlet — mondjuk meg magyarán — megbukott. Az egyik volt a íeMőbb leányiskola, amely megfelelő volt a boldog békeidőben, amikor a gazdasági viszonyok olyan jók voltak, hogy a szülők csak azért küldték iskolába leánygyermekeiket, hogy ott tökéletesebb tanításban részesüljenek, mintha otthon, nevelőnőik mellett történnék ez a tanítás. Azután kijött a lány az iskolából, férjhezraent és egy bizonyos átlagos műveltséggel nekiment az életnefe. Ez az idő elmúlt. Azt mondja az indokolás, hogy a nőtársadalom keveselte azt a kultúrnívót, amelyet neki ez az iskolatípus nyújtott. A másik, amit az indokolás említ, hogy megbukott a leánykollégium. Ez emelte a régi kultúrnívót, több lehetőséget nyújtott a lányoknak, de csak arra képesítette őket, hogy művelt feleségek lehessenek. Miután azonban a művelt féleségeknek ma nagyrészt kenyérkeresŐknek is kell lenniök, mert hiszen nagyon sokszor két kis keresőből alakul egy kis új házasélet, nagyon természetesnek találom, hogy ez az iskolatípus is megbukott. Hogy miért, azt most nem kérdezem, Hiszen, ha a gazdasági szempontok nem volnának kényszerítők, ha nem lenne nőtöbblet, amit az előbb említeni már bátor voltam, akkor ezek mind — a leánykollégium is, — életképes dolgok lehettek volna. A leánylíceum mást akar. Megadja azt a lehetőséget, amelyet a kollégium adott volna, meg, mert ez egy szélesebb képesítést nyújtó leányiskola, érettségi jellegű végbizonyítványnyal és nagyszerű felkészültségek nyújtására képes, mert hiszen az enciklopédikus ismerete-' ket, amelyeket az életre elsajátítunk, a középiskolában szerezzük. A többi szakismeret- Ez az iskola tehát a leánytársadalmat is nagyobb ismerettel bocsátja az életnek. Ezzel szemben kérdeznem kell: mi lesz velük, ha elvégezték a líceumot? Az előadó úr azt mondta, hogy elmehetnek anyahelyettesnek, nevelőnőnek, stb., de nem jelölte meg közelebbről a foglalkozási ágakat. En a kultuszminiszter úrral ezt régóta tárgyalom és megint csak azt kell mondanom, anélkül, hogy bizantinikus akarnék lenni: mindenkor igazán nagy megértéssel fogadta az én kis f ilippikáimat, amikor vele arról beszéltem, hogy kellenek új iskolatípusok, de ezekhez viszont kellenek új elhelyezkedési lehetőségek is. Mert lehetetlen, hogy megint felelősség nélkül kibo, csássunk az életbe egy nagy kontingens nőt, j egy érettségi jellegű bizonyítvánnyal, mond! iván: mehetsz feljebb ide, vagy oda •— amikor [sehol sincsenek azok a praktikus

r életpályák, ! amely felé ezek a nők olyan pozitívan terelődj hetnének, mint például az egyetemről, vagy í a tániítónöképzőből. Miért túlzsúfolt ez a két típus? Mert látják, hogy mi jön utána: a tanítónőképző után jön a tanítónői elhelyezés, ha ugyan jön — •mert most nem jön, de mégis mindenki azt reméli, hogy neki több szerencséje lesz, mint a többinek — az egyetemnél pedig azt reméli," hogy az egyetemi végzettség alapján valahogyan elhelyezkedik. Es mit lát ebben a pillanatban a líceum után? A líceum után ebben a pillanatban még nem lát semmit. A kultuszminiszter úrral éppen azért, hogy ezt a hiányt valahogy áthidaljuk, sokszor beszélgettem erről, propozíciókat tettem és azt mondottam, hogy ha a társadalom értékelését a magasabb típusú leány-középiskolával szemben meg akarjuk változtatni és az érettségi bizonyítvánnyal azt a bizonyos »Szezám, nyílj meg!« kulcsot akarjuk a kezükbe adni, amely a társadalom értékelését részükre biztosítja, akkor miért nem csinálunk például ápolónői főiskolát vagy akadémiát vagy pedig szociális főiskolát, illetve akadémiát? Nálunk nincs szociális főiskola és akadémia, pedig a szociális tevékenység a nő anyáskodó természetéhez tartozik s ezért a belügyminiszter úr már nagyon sokat foglalkozik azzal a gondolattal, hogy a védőnői intézményt kiépítse a vidéken, mert a faluhigiéne,. a morálhigiéne és> a szociálhigiéne terén a legjobb munkaerőket a nők között találhatjuk, minthogy ez az ő természetükhöz legközelebb van. Ezeket a dolgokat azonban még nem látjuk megvalósítva. A kultuszminiszter úr kontingentálja a tanítóképzést és a tanítónőképzést, mert amint a kultuszminiszter úr nagyon helyesen mondotta, a törvényjavaslat elgondolása szerint körülbelül 850 tanító és tanítónő fog évente kikerülni a képzőkből s ez a létszám megfelelő utánpótlást fog jelenteni az egész oktatókar számára, ezeknek meglesz a reményük az elhelyezkedésre, az ezen a létszámon felüli többletet azonban már nem tudnánk elhelyezni. Ha tehát ennél az iskolatípusnál felelősséget érzünk, akkor éreznünk kell a felelősséget a most újonnan létesülő iskolatípusnál is és gondolkoznunk kell azon, hol helyezzük el azt az ifjúságot, amelyet mi már a nőiesség szent jegyében nevelünk s amelyet, mint a társadalom építő munkásait akarunk beállítani. Hiszen a női munkáról lemondani a legnagyobb botorság volna, mert ez nemzeti érték, amelyet nagyszerűen tudunk használni olyan téren, ahol például sokszor csütörtököt mond a férfi segítő keze. (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) Nagyon kérjük tehát a kultuszminiszter urat, tegye meg azt, amire tőle már félig-meddig ígéretet is kaptam, hogy tudniillik ez után az első lépés után — hiszen lassankint épül a fészek és különösen ez a szomorú, megtépett magyar madárfészek — jöjjön a második, az ápolónői, mondjuk akadémia, a szociális akadémia és jöjjenek más ilyen gazdasági vagy szociális jellegű föiskolatípusok, amelyek megint egy nagyszerűen felkészült gárdát fognak a nemzet rendelkezésére bocsátanii; hiszen ezek ezzel a nagyszerű felkészültséggel sokkal jobban eleget fognak majd tenni feladatuknak, mint azok, akik műveltség nélkül, tudás nélkül és együttérző lélek nélkül kerülnek ki az életbe. \Az ápolónői főiskolának kell az első lépésnek 'lennie, mert nekem nagyon fáj az, amikor — mint már beszédemben tavaly is mondottam — a haldokló feje alatt durva kéz rángatja a párnát. (Ügy van! Ügy van!)