Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-281

164 Az országgyűlés képviselőházának 281. ülése 1938 március 11-én, pénteken. amelyhez az ezeréves erkölcs csatlakozott és ez a kettő egybeforrva tartotta fenn a nemzetet, a társadalmat, életet és áthatott bennünket és ehhez idomult a mi egész belső életünk, az állam élete, a társadalom és a család élete egyaránt. Csak ezen a jogon ülök én is itt az országgyűlés házában. A keresztény gondolat összeforrasztó ereje volt az, amely bennünket, asszonyokat különösen megmozgatott a nagy felfordulások után és együttmaradva kerestük problémáink megoldását úgy és ott, ahogyan és ahol lehetett, keresve azokat az utakat, amelyek ezt a szinte megoldhatatlan kérdések elé állított mostani beteg társadalmait kivezetik bajaiból. A törvényjavaslat azt mondja, hogy gyajj korlati irányú nevelést akar a fiúk és lányok f részére biztosítani, a fiúknak gazdasági neve; lést akar adni, a lányokat pedig inkább a családi élet felé akarja terelni. Ezt is Örömmel üdvözöljük. Látjuk az állástalan ifjúság szörnyű kenyérharcát, magunk is igyekszünk ezt enyhíteni és különösen azok, akik városi relációban is érdekelve vagyunk, mint törvényhatósági bizottsági tagok, tudják, hogy mit jelent : ez a borzasztó birkózás a lehetetlennel, amikor ' az állástalanok tömegei fordulnak hozzánk és mi nem tudunk nekik irányt adni. • Ugyanezt látjuk a nőknél is. A bizottságban a törvényjavaslat tárgyalása alatt egy illusztris felszólaló azt mondotta, hogy a lányok menjenek haza. Ez nagyon egyszerű dolog. De erre én azt felelem, hogy hova nienjeÎ nek haza azok a lányok, akiknek nincs fedél a fejük felett? 200.000-rel több nő van, mint férfi, Pesten magában 90.000-rel nagyobb a nők száma, ebben a kerületben, ahol most ülésezünk, ezer férfira 1300 nő esik. Itt van tehát egy nagy többlet, amely nem tud a családban elhelyezkedni a keresztény erkölcs alapján. Már pedig mi a keresztény erkölcs alapján állunk és a keresztény erkölcs alapján keressük a megoldást. Éppen ezért a mi problémánk nöttön-nőtt és amikor elfoglaltuk helyünket a közéleti pozíciókban, mint nők, azt tekintettük első feladatunknak, hogy ezekkel a minket elsősorban érdeklő problémákkal foglalkozzunk, hiszen nem várhatjuk a férfitársadalomtol, hogy az érezzen à mi szívünkkel, az ismerje a mi idegrendszerünket, a mi fizikai adottságainkat Ezek a mi sajátosságaink, ezért ezek a problémák is a mi sajátos problémáink. A miniszter úrral több ízben volt szerencsém beszélhetni a nőproblémáról. Mindenkor rendkívül nagy megértést tanúsított és amikor én először felvetettem előtte ezt a kérdést, megmondtam, hogy mi, magyar nők nem állunk «azon az internacionális állásponton, amely /egyenlő ököllel akar verekedni a férfiakkal, hanem azon a keresztény világnézeti alapon állunk, amellyel mai szerény felszólalásomat kezdtem. Mi tehát a nőkérdés megoldásában is a nemzetvédelmi szempontokat akarjuk szolgálni. Nagyon jól tudjuk, hogy a keserű kényszerűség azt a 200.000-nyi nőtöbbletet jobb hiányában sokszor olyan pályákra terelte, amilyenek az útjába akadtak s ezeket kénytelen volt elfoglalni, kénytelen volt kenyérkeresővé, sőt legtöbbször családfenntartóvá is lenni, mert vagy apját, vagy elöregedett anyját, testvérét kell eltartania, vagy pedig özvegye egy férfinak és anyja gyermekeknek, akikkel nyugdíj nélkül maradt az élet porondján. Ez a probléma bennünket arra a megfontolásra késztetett, hogy a nőknek az egész mozgalomban irányt, stílust kell adnunk. Kern lehet az ő térfoglalásuk olyan, mint az árvíz, amely mindent eláraszt, mindent betölt, ami elér. Mi nem ezt akarjuk, hanem ezt a vizet rendszeres mederbe akarjuk terelni, olyan mederbe, amelyből a nemzet földjeit táplálja. Természetesen elsősorban azt akarjuk, hogy a nő jó családanya és jó feleség legyen. Kétszázezerrel több nő van, mint férfi, de nem ez a főbaj, hanem az, hogy hány olyan fiatalember van, aki nem nősülhet meg a mai sanyarú viszonyok között. (Ügy van! Úgy van!) Sokan ^akarnák, de nem tehetik. Volt ugyan egy időben egy nagy áramlat, amely egy bizonyos mértékű cinizmust termelt ki a társadalomban, úgyhogy a férfiak nem is akartak megházasodni. Mindezekkel számolva, látjuk tehát, hogy még annál is nagyobb többlet marad ellátatlanul a - nőtársadalomban, mint amennyit a statisztika számszerűleg felmutat. Ehhez hozzájön még egy másik probléma mind a férfi, mind a női ifjúság elhelyezkedésének jövőbeni megoldásánál. A forradalmak lezajlása után, — ezt mondom most, amikor az egyike és az egyse probléma foglalkoztatja a t. Házat, fajvédelmi, nemzetvédelmi és nemzet| fenntartási szempontjából — az 1920. esztendő| ben 21-068 volt az élveszületettek száma, 1936-ban | pedig szomorúan aránylik ehhez a 21068-hoz a I Ki.l49-es szám. Szörnyű esése ez a magyar faj szaporodásának. Ezt nem nézhetjük tétlenül. JTiába mondják, hogy a lány menjen férjhez. ]E.ová menjen? Már mondtam, hogy nincsen »kihez mennie. Gondoskodni kell arról, hogy megtörténjék a nagy társadalmi kibékülés a férfi és a nő kenyérharcában. Találjuk meg a nők életirányát és keressük meg azokat a pályákat, amelyeket fenntartunk a férfinak, de akkor viszont dotáljuk a férfit úgy, hogv családot alapíthasson. (Helyeslés és taps.) Ezek rendkívül nagy problémák, de ezek mellett ott van magának a képzésnek és a nevelésnek a problémája is. A kultúrára való törekvés, hála Istennek, óriási mértékben növekedett. Vegyük például azt, hogy mennyien végeztek azelőtt középiskolát és egyetemet és mennyien végeznek most. Itt nagyon szomorúan kell megállapítanom valamit, amire felhívom a kultuszminiszter úr figyelmét, aki mint jó apa őrködik ennek a nemzetnek kultúrfejlődése felett- Ez az a kérdés, hogy a sokat emlegetett főiskolai soktermelés akkor, amikor el akarjuk terelni a főiskolákról ifjúságunkat azáltal, hogy részükre más pályákat, gazdasági lehetőségeket nyújtunk, a valóság, ban milyen. Méltóztassék szomorúan tudomá; sul venni, hogy az 1936. évi Magyar StatiszI tikai Zsebkönyv adatai alapján Magyarorszá| gon a főiskolát végzettek száma a körülbelül | kilenc milliónyi népességből 76.470 férfi, tehát i j nem egészen 1%, a nők közül pedig 8320, tehát | j nem egészen egy ezrelék. Ezeket akarjuk elteI relni a főiskolákról! Hol van még a 8, vagy 9 milliónyi többi népesség?! Vegyük most 1 Finnországot, ahol a kultúrtörekvés olyan nagy, hogy még a szántó-vető is elvégeztet valami magasabbrendű iskolát a gyermekével és az azután hazajön, megfogja az eke szarvát. s tovább szánt-vet, de annál intelligensebben csinálja. Hozzá kell venni ehhez azt, hogy mit jelent, mint nemzeti érték, az az intelligencia plusz, hogy többet tanulnak a leányok és a