Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-279

112 Az országgyűlés képviselőházának 27\ sen a falusi kisiparosságot illetően a szívünkhöz, miért is méltóztassék megengedni, hogy egypár szóval kitérjek erre a problémára. Elöljáróban lojálisán kijelentem, hogy az iparügyi minisztériumban nagyon jól ismerik a kisiparosság bajait és hogy azokban a kérdéseikben, amelyek ott megoldhatók, a kisiparosság mindig megértésre talál. De nem talál, mert nem találhat megoldást azokra a kérdésekre, amelyek különöskép fájnak a kisiparosságnak és orvoslásuk elmarad. A kisiparosság gazdasági helyzete nem javult, nem is javulhatott. Egyetlen'egy bizonyos, az, hogy egyesek nek nagyobb munkalehetőségük van, azonban ezek sem szabadulhatnak mindazoktól a problémáktol, amelyeket elsorolni bátor leszek, nem szabadulhatnak korábbi adósságaiktól, az Oti.terhektől, nem kaphatnak megfelelő kölcsönöket, nem tudnak vállalkozni. Ez a kisiparosság külöuösen a karíeltúlkapások miatt sem most, sem a jövőben talpraállani nem tud. Bizonyos, hogy a kisiparosságot leginkább fojtogatja a ma itt Petro t. képviselőtársam részéről oly élénken ecsetelt karteluralom. Bizonyos az, hogy ez a milliárdos ikölcsön, amennyiben az életbe bele fog kerülni, további áremelést fog maga után vonni, különösen az anyagok és a íélkészgyártmányokat illetőleg. Én félek, hogy a t. gyáripar, még precízebben kifejezve, a kartelipar, már eszkomptálta azt a nyereséget, amelyet ebből a hatalmas invesztícióból magának biztosítani fog. Én látom, micsoda mohósággal vetik rá magukat a kartelek az ő kinövéseik folytán azokra a nyersanyagokra, azokra a félkészgyártmányokra, amelyek nélkülözhetetlenek a kisipar szempontjából. Csak a^ közelmúltban írtam egy olyan kartelszerződésről, amely szinte előreveti árnyékát, hogy itt mi készül. Most már nemcsak a gyártmányok 'kartelizáltatnak, hanem az ezeket közvetítő kereskedelem is. Ha én elfogadok egy bizonyos árat a gyáraknál, akkor kérdezem az igen t. miniszter urat, hogy mernek ők a miniszter úr parafálására vagy jóindulatára hivatkozni, amikor a gyári árat közvetítő két kereskedő természetesen kartelbe tömörülve, száz százalékot tud magának biztosítani. Ez az egész vonalon hovatovább be fog következni, mert olyan hatalommal, olyan kizárólagos tőkeuralommal rendelkeznek ezek a kartelek, hogy egymásután fogják megalakítani azokat a szövetkezéseket, amelyek a kisiparnak teljes elsorvadására fognak vezetni, ami elkerülhetetlenül be fog következni. A legsürgősebb teendő az, hogy a kisiparosság pozícióját, teherviselőképességét, hitelét, Oti.- és adóügyeit rendbehozzuk, hogy az elkövetkezendő nagy küzdelemben valahogy megállja a helyét. Sok mindennel lehet a kisiparon segíteni, csak meg kell találni hozzá az anyagi forrásokat. Én csak egyetlen ,egy eklatáns példára hivatkozom. Akkor, amikor tavasszal a Krausz és Moskovits-féle élesztődzsungelbe belenyúltam és felemlítettem, hoigy 2 és félmillió és nem 85.000 pengő ennek a vállalatnak tiszta haszna és ugyanakkor, amikor a miniszter úr nekem azt a választ adta, hogy egyes kartelalakulatok legálisan vonják el jövedelmüket az adózás alól, ugyanakkor az ő közegei állapították meg azt, hogy igenis, nekem igazam van és Moskovitsék szó nélkül befizettek 265.000 pengő elkönyvelt adót, amire, ha kisiparos-nyelven akarnék beszélni, azt mondanám, hogy adócsalás« . ülése 1938 március 9-én, szerdán. Ennek nem szabad bekövetkeznie, ez aláássa a morális törekvéseket, ez nemcsak az ország pénzügyi helyzetét érinti, de hova-tovább teljesen jogossá teszi mindazokat a panaszokat is, amelyek ma itt a Házban és általában szerte az országban kisiparos társaink részéről elhangzanak. Azt hiszem, ezekkel szemben legelső lépése volna a miniszter úrnak az, hogy meg kellene alapítani az ilyen visszaélő kartelalakulatokkal szemben mindazokat a kisipari hitelszövetkezeteket, amelyek hivatva lennének ezeknek a diktatúráknak megdöntésére. Nem lehet azt tűrni, hogy 4—5 hatalmas vagyonú és befolyású ember tartson a kezében egyes cikkeket. Nem is beszélek a vasról és a bőrről, mert hiszen az természetes, hogy ezek a kisipar éltető elemei, de szociális gondoskodásról valóban nehéz beszélnünk ott, ahol példának okáért a cukorkartel egymillió métermázsát állít elő 30 millió pengőért, az igazgató urak zsebre tesznek további 30 milliót és ugyanakkor a pénzügyminszter még 60 millió pengőt vesz cl a szegény emberek szájából adó címén. (Knob Sándor felé): Nagyon örülök, hogy tagadólag méltóztatik a fejét rázni a Gyosz. igen t. igazgatójának, igen t. képviselőtársamnak, mert neki bizonyára ellenérve van erre, ő bizonyara azt mondja, hogy nem így van. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Ebben neki van igaza!) Az errevonatkozó intézkedésre már nagyon régen várunk és nagyon méltóztatnak felőle hallgatni. Én nagyon boldog volnék, ha a kisiparnak olyan nagyszerű szervezete volna, mint amilyen van a gyáriparosoknak. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Ezt szeretnők megvalósítani!) Az ilyen szervezet megvalósítása a miniszter úrtól függ. Mi ebben a tekintetben a magunk részéről — éppenúgy, mint a túloldalon ma nagy nekibuzdulásban voltak a kartelek letörésére vonatkozólag — teljes mértékben szolgálatára állunk, de ugyanakkor azt is meg kellene mondani a pénzügyminiszter úr" nak, hogy nem kell olyan példát mutatni, hogy a kereskedelemben ötmillióért veszek sót, és 25 millióérti adom el, mert a legszegényebb embereknek tápláléka ez a kettő, amelyeket csak példaként voltam bátor felhozni. A másik nagyon nehéz kérdés az adózás kérdése. Ez feltétlenül rendezendő a 'kisiparosok javára és a kartelipar terhére. Ha áll az, — Fellner dr. kimutatása szól erről — hogy a kisipar 145'6 millióval adózik, amikor a gyáripar ugyanilyen címen 125-6 millió adót fizet, akkor ez olyan sértő összeállítás és olyan sértő és szomorú bizonyítéka annak, hogy a kisipar és a gyáripar nem adózik teherbíróképessége és legkevésbbé az igazság mértéke szerint. hogy ezen a helyzeten annál is inkább segíteni kell, mert tény az, hogy a közszállítások 60—70 százalékát a nagyipar, a gyáripar viszi el. A kölcsönök tekintetében nem tudom elképzelni, hogy ha minden vonatkozásban gondolunk az ország dolgozóinak talpraállítására, miért ne lehetne ugyanezt keresztülvinni a kisiparosoknáll A garanciaképes kisiparosok kölcsöneit okvetlenül konvertálnia kellene a t. iparügyi kormánynak és nem arra kellene válnia, hogy a bankok elzárkózottsága vájjon mikor fog felengedni? Én azt hiszem, hogy ha az Ioksz.-ot megfelelően decentralizálnák, úgy ez a kérdés is sokkal hamarabb jutna a megvalósulás stádiumába. Nem lehet kölcsönkérést kellő eréllyel és kellő sikerrel keresztülvinni és várni ott, ahol magánál az Oti.-nál lévő, ' tehát kimondottan kisipari pénzeknek az elhe-