Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-255
Az országgyűlés képviselőházának 255. néha angol részről is olvasni éppen abban a könyvben, amelyre igen t. Illés barátom célzott, Merriot könyvében, aki megállapítja azt, hogy 1918 után a magyar alkotmány tulajdonképpen lényeges változások nélkül állt fenn és maradt fenn a maga egységében. T. Ház! A magyar alkotmánynak legnagyobb ereje a maga hajlékonyságában és az időtkhöz való alkalmazkodása képességében rejlik és ha ezt a tételt általában megállapíthatjuk, különös erővel lehet megállapítani akkor, amikor egy alkotmányjogi kérdéshez, a felsőház reformjának kérdéséhez nyúlunk. A felsőház 800 éves fejlődésre tekinthet vissza és egész fejlődésében a magyar nemzet alkotmányozó géniuszának egyik legjobb példája. Valóban a nagyobb királyi tanácsból fejlődött ki. Áll az is, hogy 1527 után fokozatosan a fizikai különállásból és a külön tanácskozásból fejlődött ki, csak a külön testületi jellege. Való az, hogy 1608-tól 1885-ig a törvénykezdeményezés jogával nem rendelkezett. Mégis, ha az utóbbi Ötven évet tekintjük, mennyi érdekes fejlődési momentumot látunk ennek az intézménynek történetében! Ez bennünket arra a politikai és — mondjuk — állambölcseleti megállapításra is vezethet, hogy az ellenzéki álláspontból az idők során gyakran lesz kormányálláspont és a múlt extremistái nagyon gyakran válnak a jövő konzervatívjaivá. 1885-ben a felsőházi törvény tárgyalásakor úgy Irányi Dániel javaslata, mind Szilágyi Dezsőnek több társával együtt beterjesztett javaslata a maga pontozataiban lényegileg azt foglalja magában, amit 1926-ban a nemzet, mint a fejlődés későbbi etappját, célszerűnek és helyesnek fogadott el. Ebben a tekintetben nem osztozom Rassay mélyen t. képviselőtársam felfogásában, ebben nagyon egészséges fejlődóst látok, a történelem logikájának mély érvényesülését. Idő kell ahhoz, hogy bizonyos gondolatok megérlelődjenek. Egy parlamentnek, egy ország közvéleményének mindig vannak avantgardistái és ha ezek az avangardisták először arról az oldalról is hirdetik azokat az igazságokat, amelyek megvalósítása talán akkor, amikor hirdetik, még nem is volna helyes a nemzet élete szempontjából, igaz marad az az igazság, hogy az emberiség lassan, de annál biztosabban valósítja meg bölcseinek álmait. Aki ebben az optimizmusban és haladásban nem hisz, az aue fogla'Ikozzéik politikával sem és ne igyekezzék embertársai sorsara döntő befolyást gyakorolni. (Rassay Károly: Főleg ne legyen ellenzéki!) Legyen ellenzéki, de számítson arra, hogy a történelemmel szemben fogja learatni azokat a -babérokat, amelyeket rövid lejáratra talán nem tud learatni. A nemzet 1885 után 1926-ban foglalkozott másodszor a felsőház reformjával. Álljunk meg ennél a reformnál. Hallottuk itt az egyik oldalról azt, hogy sui generis igen kitűnő alkotás és hallottuk a másik oldalról annak megállapítását, hogy az 1926-os törvényt demokratikus reformnak tekinteni nem lehet. Ezt az utóbbi álláspontot nem tekinteni egészen jogosultnak- Lehet, hogy azért, mert a demokrácia definíciója az ón tudatomban^ talán más mint a velem szemben ülő egyes képviselőtársaim elgondolásában. Én a demokrácia alatt nem a számszerűség merev érvényesülését értem egy ország ügyeiben, én a demokrácia alatt nem Rousseau »Contrat social«-ját értem azokkal a gyászos következményekkel együtt, amelyeket a francia ülése 1937 november 18-án, csütörtökön. 77 történelem, sőt az emberi történelem során a demokráciának ez a szélső értelmezése és fogalma jelentett, hanem demokrácia alatt értem egyszerűen azt, hogy a népért és a nép részvételével történjék a döntés az ország ügyeiben, értem a népies gondolatnak, a széles tömegek érdekvédelmének gondolatát a törvényhozásban és az állami élet minden megnyilvánulásában s demokratikusnak tekintem ennekfolytán az olyan intézményeket is, amelyek nem éppen a területi egymás mellett lakás jogán való érvényesülést, hanem egyébként való beleszólást. statuálnak a nemzet ügyeibe, a törvényhozás ügyeibe, azon alapelvek szerint, amelyeket én a demokrácia lényegének tartom. Csodálom például Rassay igen t. képviselő úrnak azt a véleményét, hogy ő a szervezeteknek és intézményeknek törvényhozási képviseletét nem tekinti demokratikus jellegűnek. (Rassay Károly: Ez az intézménytől függ. Az egyetem ellen nem szóltam!) En kerülném azt a kifejezést, amelyet ő ezzel a gondolattal kapcsolatban használt, tudniillik az érdekképviselet kifejezését. A törvény is elkerüli és szervezetekről es intézményekről beszél s helytelenül járnánk el, ha mi ezen szervezetek és intézmények képviselőit érdekképviseleti tagoknak tekintenők a törvényhozás kebelében. (Rassay Károly: A Gyosz. csak érdekképviselet 1 ?!) A kereskedelimi kamaráknak megvan a jogi képviseletük és hogy a kereskedelmi kamarákon belül a gyáriparnak jár bizonyos képviselet, még ez a határeset —• mert talán határesetről van itt szó — sem teszi a kamara képviseletét demokráciaellenes intézménnyé. (Rassay Károly: Ott van az orvosi kamara, a mérnöki kamara és így tovább!) Ha erről a kérdésről meditálok abból a szempontból, vájjon a felsőház struktúráját is törvényi revízió tárgyává kellene-e tenni, erre a kérdésre igenis hajlandó vagyok igenlően felelni. (Rassay Károly: Akkor rendben van!) Az én álláspontom is az, hogy az 1926. évi törvényalkotás csak egy szerencsés kísérlet, de nem olyan befejezett alkotás, amelyen módosítanunk nem kellene, vagy nem lenne célszerű. Az 1926. évi törvény is ilyennek fogta fel magát, (Rassay Károly: Az 19. §!) és 19. §-ában, amikor intézményekről és szervezetekről beszél, azt mondja, hogy egyéb élethivatásoknak törvényalkotta olyan szervezetei és intézményei, amelyeket külön törvény ezzel a joggal felruház, szintén tagságot fognak nyerni az ország felsőházában. (Rassay Károly: Akkor még kell vagy 40 darab!) T. Képviselőház! Ama újabb gondolatok között, amelyek a parlamentarizmus reformjának kérdésében felmerültek Magyarországon és máshol, ama kísérletek között, amelyek meg is próbálták valósítani ezeket az új gondolatokat, én egy olyant látok, amelynek jelentősége talán nem efemer, ha nem is új az emberiség történetében. Ez a társadalomnak rendek alapján való szervezése. A korporációs gondolat mint ilyen, előttem olyannak tűnik fel, amely nem lesz efemer jelentőségű a társadalmak és államok jövő megszervezésében. (Rassay Károly: Reméljük, hogy téved a képviselő úr!) Ha nem is állok azon az alapon, hogy az alsóházak szervezeteit ilyen korporációs rendszer alapján kellene, vagy akár szabad volna is megcsinálni, én a parlamentarizmus — igenis — demokratikus irányban való továbbfejlődésének lehetőségét látom ab-
