Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-255

Az országgyűlés képviselőházának 255. ülése 1937 november 18-án, csütörtökön. 65 mégis hangsúlyoznom kell, hogy a felsőház, a második kamara, általában egy törvényhozó testület voltaképpeni közéleti súlya bizonyos mértékig független tagjai személyétől. Méltóztassanak visszapillantani a mi főrendiházunk működésére az 1867-től 1918-ig terjedő korszakban! Ebben a korszakban az ország legkiválóbb emberei, legelső közjogi és egyházi méltóságai szellemi és születési arisztokráciája ültek a felsőház padjai között és a felsőház voltaképpeni politikai súlya mégis alig jöhetett számításba — és pedig azért nem, mert ez a rendi alapon nyugvó felsőház nem tudott hivatkozni arra, hogy mögötte a nemzet egyetemességének akarata, mint morális erő sorakozik fel s mert az a főrendiház a nemzetnek csak egy-két kiváltságos rétegére támaszkodott. Viszont hivatkozhatunk ellenkező példára is: az amerikai szenátus esetére, amelynek tagjai, mint egyes irodalmi források megállapítják, a legtöbbször csupán szürke és névtelen emberek törvényhozó testülete volt. Az amerikai szenátus hatalmi és politikai befolyása ennek ellenére mégis a leghatalmasabbak közé tartozik, s bizonyos mértékben ma is felülmúlja az amerikai kongresszus jogkörét, politikai súlyát és közéleti hatalmát. Ugyanezt tapasztalhatjuk a francia szenátus esetében is. A francia szenátus politikai súlya függetlenül tagjai személyétől, az elmúlt évtizedek során egyre jobban emelkedett, És^ pedig Amerikában és Franciaországban is azért, mert a két ország szenátusa a népnek és a nemzetnek — bár regionális úton létrejött — lényegében azonban mégis a társadalom univerzumát képviselő és reprezentáló jellegét tünteti fel. (Rupert Rezső: Miért nem csináljuk meg mi is így?) Mindezeknek a kérdéseknek rapszodikus és vázlatos megérintése után méltóztassanak megengedni, hogy egy utolsó kérdést vessek fel. Ez pedig a, következőképpen szól. A törvényjavaslat tető alá hozása után a felsőház közjogi hatáskörét kibővítettük, az alsóház közjogi hatáskörével elvileg egyenlővé tettük, ez a közjogi reform vájjon járni fog-e a felsőház politikai jogkörének kiterjesztésével is? Vájjon a javaslat tető alá hozása után a felsőház politikai jogköre is egyenlő lesz-e a képviselőházéval, ami, konkrété megfogalmazva a kérdést, azt jelenti, vájjon e javaslat tető alá hozása után a kormány politikai exiszteneiája fog-e függni a felsőház állásfoglalásától, illetőleg, vájjon a felsőháznak közvetve vagy közvetlen úton kifejezésre juttatott bizalmi vagy bizalmatlansági szavazata befolyással lesz-e a kormány pozíciójára? (Felkiáltások a jobboldalon: Nincs! — Mojzes János: Ettől nem kell félni!) Ez a kérdés nemcsak nálunk aktuális, ez a kérdés rendkívül érdekes és sűrűn tárgyalt témája napjaink francia közjogi irodalomnak, különösen León Blum volt francia miniszterelnök év eleji szenátusi bukása és a francia szocialistapárt ismeretes marseillei szenátusellenes határozata óta. Bár a francia alkotmány ebben a tekintetben semmi kétséget nem hagy a kérdés megítélése teikiintetében, mert az 1875 február 25-i francia alkotmány világosan megmondja, hogy a kormány felelős mindkét kamarának, e tételes alaptörvény és e tételes alaptörvény •mellett szóló politikai precedensek ellenére is a francia, közjogi irodalom legújabban megás vitássá teszi azt a kérdést, hogy a francia szenátusnak; joga van-e a francia, kormányokat megbuktatni. Igaz, hogy az, .aki a franciia politikai történelmet ismeri, controverz precedensek egész sorára is hivatkozhatik. (Rassay Károly! Ugy van! Tömegére!) Itt van 1888-ban a Freyeinet-kormány esete, amiikor a Freycinet-kormány közoktatásügyi javaslatait a franciia szenátus leszavazta és a Freycinet-kormány mégsem mondott le. Itt van a Tlirard-kormáuy esete 1890-ből, amikor a francia szenátus a görög-francia szerződés elvetésével közvetve bizalmatlanságát juttatta kifejezésre o, kormánnyal szemben és a kormány mégsem távozott helyéről. De van még egy pregnánsaibb esete ennek a precedensnek, amikor 1924 •március 21-én a Poiincaré-kormány felvetette a bizalmatlansági kérdést a francia szenátusban és akkor a francia, képviselőház részéről támadást kapott azért, hogy alkotmányellenesen vetette fel a^ bizalmi kérdést a szenátusban, mert ennek a kérdésnek elbírálására a francia szenátus nem hivatott és nem illetékes. Ekkor Poincaré a francia képviselőház előtt kijelentette, hogy az ő felfogása is az, hogy a francia szenátus nem bír törvénykezdeméinyező és kormány buktató erővel. Igaz, hogy a precedensek egész sora szól ismét most már az ellenkező irányban is, mert León Bourgois óta, akit 1896-ban megbuktatott a francia szenátus a madagaszkári expedíció hitelei miatt, egészen Léon Blumig négy kormán ybuktatási eset fordult elő a szenátus részéről és pedig 1913-ban a szenátusban megbukott Briand kormánya a proporcionális választójog kérdésében, 1925-ben Herriot kormánya a törvényes határon felül kibocsátott bankjegyek kérdése miatt, 1930-ban Tardieu kormánya az Onstric-botrány miatt és 1931-ben Lav&l kormánya — aki pedig szenátor volt és a szenátus tagjai közül került ki — egy interpelláció elhalasztásának megtagadása miatt. Magyar parlamenti precedenseink nincsenek. A magyar főrendiház 1848 óta csak két esetben igyekezett erőteljesebben belefolyni a politikai ügyek vitelébe, két esetben igyekezett álláspontjával a közé'et akkori problémáinak alakulását más irányba terelni: 1884-ben vagy 1885-ben a zsidó vegyesházasságok kérdésében és 1894-ben az egyházpolitikai javaslatok során, de egyetlenegy esetben sem az történt, hogy a főrendiház állásfoglalásának nyomában a kormány" bukása járt volna, mert bár 1895-ben a Wekerle-kormány megbukott, ez a bukás azonban nem volt a főrendiház bizíalmatlanságának közvetlen konzekvenciája. (Rupert Rezső: Szilágyi annakidején nyíltan kijelentette, hogy a főrendiház vótuma nem számít, mert nem a népet képviseli!) Mindezeknek az előzményeknek és precc denseknek előrebocsátása után tehát, amikor sem külföldi, sem magyar precedensekre nem lehet hivatkozni, a felvetett kérdés eldöntésénél nem tehetünk egyebet, mint az, hogy a magyar alkotmányosság szelleméhez és a parlamentarizmus lényegéhez fordulva, kérünk erre a nagyjelentőségű közjogi és politikai kérdésre magyarázatot. Ez pedig nem lehet más, mint az, hogy nyugodtan kiterjeszthetjük a felsőház közjogi hatáskörét és nyugodtan paritásossá tehetjük azt a képviselőházéval. Ez a művelet, ez a reform nem fog járni azzal a konzekvenciával, — a magyar alkotmány szelleménél és a parlamentarizmus lényegénél fogva — mintha a fersőház politikai jogait is kiterjesztettük és a felsőházat a politikai jogkör tekintetében is egyenlősítettük volna a 10*