Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-255

Az országgyűlés képviselőházáénak 255. ü gaira, hanem féltékenyen őrködik a bizonyos tekintetben talán már anakronisztikus, ceremoniális .jelentőségű jogai fölött is. En e gondolatmenet kifejtése alapján mondottam azt a bizottságban, hogy bizonyos mértékben inkonzekvenciát vagyok kénytelen megállapítani a törvényjavaslat ama rendelkezésében, amely fenntartja az 1926. évi törvénynek a felsőház törvénykezdeményezési jogát biztosító intézkedését, Inkonzekvenciát, mert ha a cél az alkotmány integritásának helyreállítása, akkor az alkotmányt állítsuk úgy helyre, hogy ne menjünk túl az ősi, történelmi vonalon olyanképpen, hogy a történelmi vonalon való túlhaladás mostmár az alsóház ősi jogainak váljék a rovására és a csorbítására. T. Ház! De ha már ezt a közjogi inkonzekvenciát megemlítettem,, méltóztassék megengedni, hogy két-három mondatban még megemlítsem aizt is,hotgy bizonyos közjogi inkonzekvencia állapítható meg a törvényhozás részéről abban a tekintetben is, hogy a kormányzói jogok kiterjesztése alkalmából az ország államfőjének nem adta meg azoknak a jogoknak Összességét, amely jogok a magyar államfőket évszázadok folyamán mindig megillették. Én ezt a nézetet nem itt hangsúlyosom először, hanem már azt annakidején más illetékes helyen is kifejezésre juttattam és az a nézetem most is, hogy ay, alkotmány ősi integritásának teljes helyreállításáról addig nem lehet szó, míg helyre nem állítjuk a magyar alkotmányosságnak azt az alapelvét, hogy Magyarországon az -államfő és a törvényhozás együttesen alkotnak törvényeket s együttesen bírják és gyakorolják a nemzeti szuverenitást. A magyar közjog sohasem állott a népszuverenitás elve alapján. A népszuverenitás forradalma gondolat, amelyet az 1918-as összeomlás ikényszerített rá erre a nemzetre. A magyar közjog alapvető princípiuma mindig az elmúlt évsizázadok folyamán az állammá organizált nemzet szuverenitásának a hangsúlyozása és érvényesítése volt, ebhez pedig szervesen és elválaszthatatlanul tartozik hozzá az államfő és a törvényhozás egvüttes és közös törvényalkotási, (illetve az

1 államfő sízentesítési jogának a biztosítása. (Gr. Apponyi György: Király és törvényhozás! — vitéz Várady László: Államfő és törvényhoizás!) Erre a . közbesizóIásra a»zt bátorkodom . megjegyezni, hogv a szentesítés kérdésével érdemes volna bővebben is foglalkozni, de azt hiszem, hogy ennek a problémának kifejtésével és a kontroverz kérdéseit .megvilágításával néhány órát el tudnék itt tölteni, (Rassay Károly: Ne fenyegessük egymást! — Derültség.) ezért — ha meg méltóztatik engedni — erre a problémára a továbbiiaik során nem térek ki. Csak 'arra mutatok még rá, hogy ezzel a véleményemmel egyáltalán nem állok egyedül, sőt határozottan igen jó társiasáigban vagyok, mert eltekintve néhány esessen kiváló egyetemi professzor véleményétől, ugyanezt az álláspontot juttatta kifejezésre a múlt év deoemherében tartott pártközi választóiogi értekezleten maga Bethlen István gróf volt miniszterelnök úr is, amint ez a tény a pártközi konferencia jegyzőkönyveiből világosan kiderül. Visszatérve beszédem fonalára, méltóztass sék megengedni, hogy reámutathassak arra a harmadik szempontra, is, amely e javaslat elfogadása mellé állít. Éz pedig azoknak a kedvező és bizonyos tekintetben most már kájegecesedett tapasztalatokinak a méltánylása, anreKÉPVISFXÖHÁZI NAPLÓ XVI. lése 1937 november 18-án, csütörtökön. 63 lyeket a [kétkamarás szisztémával szereztünk magunknak. Ennek a kérdésnek elméleti és irodalmi vonatkozásaiba ezúttal talán nem bocsátkozom. Nem bocsátkozom azért, mert bár évtizedekkel ezelőtt, az 1885-ös parlament vitáiban Hoitsy Pál, Hermán Ottó és mások az egykamarás rendszer felsőbbrendű voltát vitathatták és ha az 1926-os felsőházi vitában voltak ellenzéki oldalról illusztris férfiak, akik; ezt a kérdést elméletileg és gyakorlatilag újból vizsgálat tárgyává tették és ha most e

/(

parlamenti tárgyalás során Rupert képviselőtársam helyesnek látta ezt a problémát ismét bedobni a vitába, nekem mégis az a nézetem, hogy ennek a kérdésnek az aktualitását és célszerűségét az idő már teljesen elmosta,, ennek ma már semmi jelentősége nincs, mert az élet minden kétséget kizárólag 'bebizonyította a kétkamarás rendszer felsőbbrendű voltát az egykamarás szisztéma felett. Az egykamarás és a kétkamarás rendszer közötti elméleti vita eredménye körülbelül abban a tézisben foglalható össze: hogy az egykamarás rendszer az átmeneti, a forradalmi, a, szenve

: délyektől fűtött időknek a törvényhozó testülete, mint azt az angol Hosszú Parlament, a francia Convent és bizonyos tekintetben a szovjetrendszerrel kapcsolatban tapasztalhattuk, a kétkamarás szisztéma viszont a konszolidáció,^ a kiegyensúlyozottság, a társadalmi biztonság és a nemzeteik lelki megnyugvásának a közjogi megnyilatkozása,. T, Képviselőház! Megerősítenek engem ebben a nézetemben azok az örvendetes tapasztalatok is, amelyeket a magyar felsőház működésével kapcsolatban szerezhettünk magunknak. A magyar felsőház az elmúlt 10 esztendős működése alatt nemcsk hogy beváltotta a hozzáfűzött reményeket, s nemcsak hogy nem volt akadályozója, ellensúlyozója és megakasztója a szükséges reformok végrehajtásának, a nemzet gazdasági és szociális szükségletei felismerésének és kielégítésének, hanem ellenkezőleg, a maga nagy erkölcsi súlyával, közjogi tekintélyével és határozattan magasszínvonalú és felelősségétől áthatott törvényhozói munkájával naecy lépésekkel vitte előre a nemzetet a konszolidáció útján. • Én e^zel a kérdéssel, a felsőház törvényhozói tevékenységének értékelésével t. Képviselőház, nem most foglakoztam először, hanem már akkor, amikor még egyáltalán nem gondoltam arra, hogy ebben a képviselőházban valaha is szót fogok emelni, s amikor abban a hitben éltem, hogy politikai tevékenységem nem fo^ja túllépni az irodalmi működés kereteit, Bethlen István gróf és Szekfű Gyula szerkesztésében megjelenő »Magyar Szemle« egyik régi kötetében — a felsőház működését taglalandó — az alsóház és felsőház problémájával kapcsolatban egy tanulmányt írtam. Ebből bátor vagyok most néhány sort idézni, főként azért, mert ennek az idézetnek felolvasásával mostani álláspontomat is illusztrálni tudom, (olvassa): »Azt hinné az ember, tekintve a felsőházi tagság jórészt bizalmi jellegét, hogy ez a magas testület a túlzott lojalitás jegyében kezdi meg az életét, mégis milyen érdekes és különös alakulása a viszonyoknak, hogy a felsőház hangja és stílusa sokkal bátrabb, szabadabb és erőteljesebb a kormánnyal szemben, mint a képviselőházéi (Rassay Károly: Mikor?) 1927-ben mondtam. (olvassa): »Nem is szólva arról, hogy a felsőház tagjai a képviselőházénál sokkal nagyobb törvényhozói buzgalmat árulnak el a napi10