Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-255

62 Az országgyűlés képviselőházának 255. T. Ház!' 'Eltméletileg véve tehát voltaképpen nálunk nincs is kettős kamara^hanem van egy osztatlan ország-gyűlés két tanácskozó testülettel, amelyek köziül a felső táblának sohasem volt az. a célja, hogy útjában álljon a népakarat érvényesülésének, hanem a,z, hogy a maga mérséklő, kiegyenlítő, elmélyítő befolyásával s a maga nagy erkölcsi, közjogi ós politikai súlyával megkönnyítse és tökéletesítse az alsóház munkáját, vagy — amint Bethlen István gróf 1926-ban a Bryee-féle konferencia jegyzőkönyvének ismertetésével kapcsolatban mondotta — szövetségese legyen ennek a nemzeti akaratnak. En tehát — ismétlem — nem tartom a felsőiházat alkalmas testületnek arra, hogy kritikus időkben — sőt a, legkevésbbé iákkor — ő legyen az akadálya, illetve a megakadályozója az állam rendje és az alkotmány stabilitása ellen törő tömegmozgalmaiknak és felforgató törekvéseknek. A szélsőségek, a forradalmi szenvedélyek és a tömegindulatok elhatalmasodása ellen egyetlen hatásos fék, egyetlen alkalmas ellensúlyozó erő működhetik s ez maga a képviselőház és annak alkotmányos működése. (Mayer János: Ebben igaza vau!) Ez a vélemény nem csupán az enyém. Ez a szempont már az 1885-ös főrendiházi vitában is elsőrangú helyet foglalt el. Mikor kormánypárti oldalról Tisza Kálmán főrendiházi javaslata mellett ugyanezt az érvet hozták fel, hogy tehát azért kell felsőház, hogy Jegyen egy alkotmányos intézmény, amely válságos időkben őre és védelmezője az állam rendjének és a nemzet egységének, akkor ez ellen a beállítás ellen Szilágyi Dezső, ez a ragyogó elméjű magyar közjogász olyan érveléssel tiltakozott, amelyet meghallgatni ma annál is inkább érdemes és hasznos, mert annak érvényességét és frissességét az elmúlt 50 vagy 60 esztendő sem mosta el. Méltóztassék megengedni, hogy ezt az érvelést néhány szóval ismertessem. ( (Halljuk! Halljuk!) Azt mondja Szilágyi Dezső (olvassa): »Divatba jött az ujabb időben r

úgy tüntetni fel a magyar állam intézményét és alapjait, hogy azoknak megvédésére és biztos italára, ha nem (iis éppen e pillanatban, de a jövőben főleg a felsőház volna hivatva, főleg a felsőházban rejlenek egy ki nem mondott okkal szemben az a biztosíték, mely nem emgedi, hogy a magyar állam ^ egysége, ereje és oonceptiója megbomol jék. Én ezt végzetes csalódásnak tartom. Míg a döntő erő, a két Ház közül ebben a Házban van, pedig ha alkotmányunk neim puszta vár és van ereje ennek a nemzetnek, úgy az vagy sehol sem lesz, vagy itt leend, míg a döntő erővel ez a ház el van tökélve élni: addig az ország fontos érdekeinek és alapjainak megvédése vagy itt történik hatályosan, vagy sehol sem.« (Erődi-Harrach Tihamér előadó: tlgy van! — Tovább olvassa): »Ha az alsóház képtelen, alkalmatlan és gyenge annak fenntartására; ha akár mert erőtlen lett a magyar faj, akár mert kihalt a magyar állam iránti ragaszkodás a szívekből, akár mert ezen alsóház kezeiből közönyből vagy erőtlenségből kiesik a feladat«, — amint ezt 1918-ban tapasztalhattuk — (tovább olvassa): »meg nem menti a magyar államot és a magyar nemzet suprematióját semmiféle felsőház, sem semminemű arisztokrácia^ (Erődi-Harrach Tihamér előadó: Láttuk 1918-ban! — Propper Sándor: Minek ez a nagy erőlködés

1

? — Zaj. —- Halljuk! Halljuk!) ülése 1937 november 18-án, csütörtökön. Ez volt Szilágyi Dezső véleménye erről a kérdésről s az a tiszteletteljes nézetem, hogy az általa felhozott érvek és gondolatok a felsőház rendeltetésének és alkotmányos szerepének helyes megvilágításánál ma is figyelembe veendők T. Képviselőház! Ezekkel a nagy vonásokban kifejtett és rapszodikusan erintett politikai szempontokkal szemben azonban — ezt már a bizottságban is hangsúlyoztam — előnyt adok a kérdés elbírálásánál és a törvényjavaslat megszavazásánál azoknak a közjogi természetű indokoknak, amelyeknek a törvényjavaslat elfogadása vagy el nem fogadása tekintetében ma is irányadóaknak kell lenniök e törvényhozó testület minden egyes tagja előtt. Ezek a közjogi indokok az alkotmány ősi integritása helyreállításának nagy érdeke, amelyet a forradalmak anarchiája felborított. Mivel pedig az alkotmány integritásának a helyreállásához a két Ház egyenlő jogkörének helyreállítása és biztosítása elengedhetetlenül szükséges, alkossuk ezt meg, mert ezzel megint tettünk egy lépést előre a nemzeti élet integritásának a helyreállítása terén is, hiszen nyilvánvaló, hogy a nemzeti élet integritásának a helyreállítása felé az alkotmány ősi integritása nélkül nem lehet közelítem T. Képviselőház! Ez egy rendkívül fontos és döntő szempont, amelyet, ismétlem, annáJ kevésbbé lehet figyelmen kívül hagyni, mert az 1926:XXII. te, amely relatíve a legszerencsésebb közjogi alkotása volt a szerencsés közjogi alkotásokban nem gazdag 1920-as esztendőknek, az alkotmány integritásának a helyreállítása tekintetében két vonalon, két szempontból tért lé:a» alkotmányos tradíciók útjáról Az első éppen az a szempont, az a vonal, amelyet most igyekszünk helyreállítani a két Ház jogkörének egyenlősítésével, a másik szemnont pedig, amelyre már a bizottságban is tüzetesen rámutattam az. hogy az 1926. évi törvény bizonyos mértékben túlhaladt az ősi alkotmányosság vonalán, mert a felsőháznak biztosított törvénykezdeményezési joggal olyan jogot adott a felsőháznak, amellyel az a törten e^m folyamán soha nem rendelkezett. A törvénykezdeményezési jog ugyanis évszázadok folyamán mindig az alsó táblának, s később a népképviseletnek volt kizárólagos joga. amely jognak a fenntartásához őseink az évszázadok folyamán mindig féltékenyen ragaszkodtak. T. Képviselőház! Ennek a kérdésnek a bizottságban történt felvetésével és a jogtörténeti előzmények kibogozásával nem üres közjogi szőrszálhasogatást akartam végezni s nem is becsültem túl a törvénykezdeményezósi jognak az igazi lényegét és pratikus tartalmát. Nekem az volt .q célom a kérdés felvetésével, hogy olyan időben, amely a korszellem sajnálatos megnyilatkozásainál fogva egyébként sem kedvez a parlamenti népképviselet eszméjének, olyan időben, amikor olyan kevés érzék van az alkotmányos tradíciók tisztelete iránt, fokozott és nyomós szükségszerűségek kényszerítő ereje nélkül ne adjunk fel olyan jogokat, amelyeket a történelmi fejlődés mint egyik vagy másik törvényhozó testület kizárólagos jogát fejlesztette ki. T. Képviselőház! Méltóztassanak az angol alsóház példáját nézni. Az angol alsóház mindig féltékenyen őrködött nemcsak az ilyen közjogilag esetleg mégis releváns jelentőségű jo-