Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-270

Az országgyűlés képviselőházának 270. tulajdonképpen a magyar föld és a magyar gazdatársadalom kívánja leróni örök háláját a barázda kiöregedett, kérges tenyerű munkásai iránt. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) Igen helyesen nem karitatív segély alapján oldja meg a kérdést, hanem a társadalompolitikailag leghelyesebb, legegyszerűbb megoldást választja: a kötelező biztosítást, a váromány-fedezeti rendszert. A juttatott összegek nem nagyok, de ezeket az összegeket nem a városi ember szemszögéből kell nézni, aki az élelmiciikkeket a városi vám miatt és a lánckereskedelem láncolatán keresztül megdrágítva vásárolja (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon!), mert faluhelyen, ahol a mezőgazdasági munkásság és cselédség főjövedelme terményekből áll, a legkisebb pénzösszegnek is fokozott jelentősége van. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ez a juttatott kis összeg lehetővé fogja tenni, hogy az elöregedett munkavállaló, legyen az akár cseléd vagy napszámos, most már ne szoruljon kegyelemkenyérre, ne szoruljon arra, hogy sokszor hálátlan gyermekei tartsák el, akik őt bizony — őszintén meg kell mondani— sokszor csak nyűgnek tekintik, hanem a saját eltartásához ö maga is hozzájáruljon. T. Ház! A biztosítás tulajdonképpen egyike az emberi előrelátás legszebb produktumainak, mert lehetővé teszi azt, hogy (

az egyént ért kár eloszoljék a társadalom széles rétegeiben, azonkívül lehetővé teszi azt is, hogy a szegényt ért kárban a vagyonosabb társadalmi osztály is partieipáljon, a biztosítás tehát bizonyos mértékig jövedelemelosztó tényező. Fokozottabb mértékben áll ez a társadalombiztosításra, mert a társadalombiztosítás tulajdonképpen abból az elgondolásból indul ki, hogy a lakosság igen nagy részének nincs a munkájából annyi jövedelme, hogy öreg napjaira tőkét gyűjthessen magának, nincs annyi jövedelme, hogy esetleg magánbiztosítással gondtalan öreg napokat varázsolhasson magának, hanem a társadalom egyetemének, az egész nemzetnek segítségére szorul, hogy biztos, nyugodt öreg napokat élvezhessen. A társadalombiztosítás erkölcsi alapja . a munka megbecsülése. A munka megbecsülése megkívánja az egész társadalomtól, az egész nemzettől, hogy fokozottabb mértékben gondoskodjék azokról, akik egész életüket a nemzeti termelésért áldozták fel. A nemzeti termelésben való ez a részvétel pedig elsősorban is áll a mezőgazdasági munkásságra, hiszen azok a mindennapi kenyerünk előállításából oroszlánrészt vesznek ki. Már a háború előtt is megyolt bizonyos vonatkozásban a szociális biztosítás, megvolt az ipari munkásságnál, megvolt a magán alkalmazottaknál, de sajnos, a legmagyarabb réteg, az a réteg, amely a háborúból is a leginkább kivette a részét, a mezőgazdasági munkásság, a szociális biztosításból mindezideigki volt zárva. A háború előtti liberális gazdasági rendszerben a föld és a földön dolgozó munkásság talán másodrangú jelentőséggel bírt s ennek a következménye volt az, hogy ezen a téren nem történtek megfelelő szociális alkotások. Az elmulasztottakat nekünk kell helyrehoznunk. De tekintetbe kell vennünk azt is, hogy a háborúval, a háború befejeztével öszszeomlott egy régi világ és egy új világ van kialakulóban, amely sokkal szociálisabb és amelynek alapgondolata a sorsközösség felismerése kell, hogy legyen. (Ügy van! Ügy van! a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVI. ülése 1938 február 17-én, csütörtökön. 499 jobboldalon.) A sorsközösség gondolata előírja, hogy a társadalom vagyonosabb részei segítségére siessenek a szegényebbeknek, segítségére siessenek tehát elsősorban a mezőgazdasági munkásságnak, amely mindenkor nemzeti érzéstől volt áthatva, és amely résztvett a lövészárkok pergőtüzében, amely társadalmi rétegnek a sorában nem igen voltak felmentettek. (vitéz Kő József: Meghozták a véráldozatot!) A magyar faj szeretete előírja nekünk, hogy ezt a kérdést felkaroljuk és ezt a szociális igazságosság is megkívánja, mert feltétlenül igazságtalanság, hogy míg a magánalkalmazottak s az ipari munkások biztosítása, akik többnyire fedett helyen nyolc órát dolgoznak, rendezve van, addig a mezőgazdasági munkásság biztosítása, akik esőben, sárban, fagyban, hóban, tűző napban reggeltől estig dolgoznak, a szociális biztosítás köréből mindezideig ki volt zárva. A korszellem, a magyarság megerősítésének szükségessége előírja, hogy a kérdéssel foglalkozzunk és azt megoldjuk. Ha esetleg akadnak olyanok, akik azt mondják, hogy ez túlnagy megterheltetés a mezőgazdaságra nézve, ezekre az ellenvetésekre azt vagyok kénytelen válaszolni, hogy ez lehet, de gondoljanak arra is, hogy a korszellem meg nem ismerése, a túlzott aggodalom megbosszulhatja magát. (Ügy van! jobbfelől.) Viszont azok, akik a juttatásokat csekélyeknek, kicsinyeknek tartják, gondoljanak arra, hogy ez az el»ő, a kezdő lépés, amelynek megtételénél feltétlenül^ vigyázni kell arra, hogy ha rosszabb gazdasági viszonyok következnének is be, az intézet a járadékfizetést feltétlenül tudja folyósítani. Külföldi példák vannak e tekintetben, hogy ha túlmagasan állapítanák meg a járadékokat, a viszonyok romlásával csökkenteni kellene ezeket, ez pedig a biztosításban való hitet teljes mértékben lerombolná. Minden szociális biztosítás jövője és sikere attól függ, hogy annak megalapítói gondoltak-e arra, hogy az intézménynek rosszabb viszonyok közt is fenn kell állania. Vonatkozik ez minden szociálpolitikai elgondolásra, minden szociális biztosításra, de elsősorban vonatkozik a mezőgazdaság síkjában mozgóra, hiszen a mezőgazdaság jövedelmezősége rengeteg koefficienstől függ. Nemcsak a konjunktúra szeszélyének van a gazdálkodás kitéve, hanem elsősorban függ az időjárás szeszélyétől. Ez a javaslat 15 évi várakozási időt állapít meg, ami munkahetekben kifejezve «25 munkahetet jelent, tehát kevesebbet, mint amennyi a legtöbb külföldi országban levő mezőgazdasági biztosításnál van és az összehasonlításnál tulajdonképpen ennek a javaslatnak javára leginkább az billenti a mérleget, hogy mindjárt a kezdetnél, a törvény életbelépésekor 75.000 legalább 65 éves és ha tűzharcos, 63 éves, mezőgazdasági munkavállaló minden járulékfizetés nélkül fog nyugdíjban, segítségben részesülni. (Dulin Jenő: Ez a legszebb része a törvényjavaslatnak!) Ez a kis nyugdíj a fiatalság előtt mindenesetre a biztosítás célszerűségét fogja megmutatni, jó érzést fog kiváltán a munkavállalókban, mert látják, hogy öreg korukra bizonyos segély ben, támogatásban, nyugdíjban fognak részesülni, már pedig ennek a szónak: nyugdíj, ma különös jelentősége van. (Ügy van! jobbfelől.) De ez a juttatott kis összeg a fiatalabb generációk helyzetén is segíteni fog, hiszen, említőt-: 76