Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-270

498 Az országgyűlés képviselőházának 270. földbérlők szövetségének véleménye. A szö j vétség, elnöke, Glázer Géza, aki ebben a tekin- ,

; tétben volt szíves velem is' tárgyalni, mon- j! dotta, hogy e javaslat rendszere helyett inkább | csakugyan egy ilyen, a győri kamara vélemé- !! nyének megfelelő rendszert kellett volna beve- '• zetni. A bérlőszövetség számítása is rámutat arra, hogy itt a kamatos kamatokkal együtt 10—15—20 év alatt olyan nagy tételek jönnek össze, hogy szinte, mondhatjuk, feleslegessé válik ezeknek a 20 filléreknek szedése, sőt a hozzájárulással is, a tartalékolás dacára, le j lehetne szállni. Ez a javaslat ebben a tekintet- j ben is — ismétlem •— nagyon megfontolandó. Csak akkor juthatunk a megfelelő megoldás- | hoz, ha későbbi törvényhozási intézkedések f. révén, újabb javaslatokkal igyekszik majd a i képviselőház megoldani ezeket a kérdéseket, I különösen elkerülni azt az igazságtalanságot, j hogy az, aki kicsi összegeit befizette, amelyek azonban az egész csoportban sok millióra rúgnak, ne veszítse el a befizetést teljesen, anélkül, hogy elhalálozása esetére családjának egy fillér is visszatérülne. Mélyen t. Képviselőház! Mindannyian, akik ehhez a kérdéshez hozzászólunk, voltaképpen ugyanazokat a kérdéseket taglaljuk, ugyanabban az irányban fejezzük ki véleményünket. Meggyőződésem szerint nemcsak hogy egyformán jóindulattal beszélünk, hanem mondhatom azt is, hogy azok a kívánalmak, amelyeket itt felhozunk, csakugyan a javaslatnak olyan hibáira mutatnak rá, amelyek majd kiegészítésre vagy kiigazításra szorulnak. Most nézzük ^ harmadik dolgot, amely ebbe a kérdésbe beletartozik, a fedezet kérdését, azt, hogyan teremtsük meg rá a pénzt. Ebben a tekintetben pártom részéről az az előterjesztés történt, hogy először is a birtokosok hozzájárulása részletesebb lépcsőzetességgel, erősebb progresszivitással történjék a nagybirtok felé. Matolcsy képviselőtársam^ ebben a tekintetben is rámutatott arra az indokolásra, hogy a nagyíbá'rtok kataszteri tiszta jövedelme is kevesebb, mint a kisebb birtokoké, hotlott az lehet irányadó, hogy jobban meg legyenek terhelve. Előttem szólott képviselőtársam itt hivatkozott egy bibliai mondásra. Én is hivatkozom egyre, arra, amely azt mondja, hogy a szegény ember pénzét a jó Isten a gazdagoknál tartja. A gazdagabb tehát fizessen nagyobb járulókot, erősebb progresszivitás alapján. A földbirtokososztály igénybevétele ellen egyáltalában éppen annyiban kell kifogást emelnem, mert — miként tudjuk és amint már ezt is előadták — az iparosság .biztosítási alapjához az évek hosszú során hozzájárultak állami adókból, tehát a földbirtokosság oda is hozzájárult, ennek következtében helyes, hogy a földbirtokososztály inkább mentesüljön és az állami és megyei adókból történjék itt a fedezet előteremtése. Ebben a tekintetben még tovább megyek: a községek és a kisebb városok hozzájárulása is indokolt lenne, mert hiszen eddig gyakorolt jótékonyságuk mentesül bizonyos tekintetben azáltal,, hogy most az állam veszi át az ezekről az elszegényedett nagy rétegekről való gondoskodást. A földbirtok tekintetében nem kell magyarázgatnom és fejtegetnem annak — hogy úgy mondjam — erős lerongyolódását, hiszen amikor jár évvel ezelőt a védettségi intézményt bevezettük, a földbirtokososztály rohant oda, i 70—80.000 földbirtokos — kisbirtokos és nagybirtokos is — mindjárt jelentkezett, hogy a l ütése 1938 február 17-én, csütörtökön. védettségben részesüljön, hogy mentesüljön a rendes magánjogi kötelezettség alól. Ez a nagy védettségi létszám talán megkétszereződött volna, ha akkor tisztában vannak azzal, hogyan és miképpen kell a védettséget elnyerni, de lehet, hogy sokszor egypár fillér, lehet, hogy egy-két pengő hiánya akadályozta meg a (földbirtokosokat abban, hogy a védettséget megkaphassák. Ez szintén azt a nagy vagyoni lerongyolódottságot mutatja, amelyen különösen az utóhbi években keresztülment a magyar birtokosság. Ha azután azt nézzük, hogy közelharcot folytatunk a többi államokkal, hogy az exportot melyik ország tudja megkapni, azt kell mondanunk, hogy az autarkiának, az önellátásnak, az elzárkózásnak ebben a korszakában bizony megérdemli a birtokosság, hogy kímél jók. Most pedig ebben a kérdésben mégis kétféleképpen adózik: először is az általános adózással, másodszor pedig majd külön azzal a hozzájárulással,, amelyet ez a törvényjavaslat ír elő. Az indokolásnak abban a tekintetben! is igaza van, amikor azt mondja, hogy fél a túlméretezéstől és tisztában van az indokolás azzal is, hogy a fölclbirtokososztály helyzete nehéz, annál is inkább, — ezt a kifejezést is használja — mert a gazdálkodásnál, a gazdasági jövedelmezőség szempontjából nagyon sok a bizonytalan tétel. Amikor tehát erre rámutatok, ismételten azt mondom, hogy erősebben kellene afelé törekedni, hogy a fedezeti alapot inkább a köziadókból táplálják, mint az érdekelt birtokosság és az érdekelt munkavállalók jövedelméből. T. Képviselőház! Rövidre szabott felszólalásomat ezzel befejezem. Részemről is úgy tekintem ezt a javaslatot s az ebből a javaslatból létrejövő törvényt, mint egy szebb magyar jövő egyik leendő fundamentumát. Abban a tudatban és abban a feltevésben, hogy azokat a módosításokat, amelyeket pártunk beadott, el [méltóztatnak fogadna és tekintetbe veszik, a javaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző^ Teleki Mihály gróf! Gr. Teleki Mihály: T. Ház! Ilyen nagyjelentőségű szociális kérdéstől áthatott törvényjavaslat, mint a most tárgyalás alatt álló, ritkán kerül a Ház színe elé. Mutatja ezt az általános magasztalás is, amennyiben nincsen olyan párt, amely többé-keyésbbé el nem fogadná a javaslatot. Természetesen bizonyos módosításokat kér egyik is, másik is, de a javaslat lényegét, szükségszerűségét és helyességét senki sem támadta meg. Én úgy érzem, hogy ennek a javaslatnak szükségszerűségét az érdekelt munkavállalókon kívül legjobban talán mi gazdák tudjuk értékelni, akik kint élünk a falvakban, (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) akik látjuk azt, hogy a kiöregedett mezőgazdasági munkásságnak öreg napjaiban milyen keserves a sorsa, milyen keserves a mindennapi kenyere. Természetes, hogy az uradalmakban alkalmazott gazdasági cselédek helyzete jobb, hiszen azoknak, ha olyan helyen szolgálnak, ahol megfelelő fizetésben, megfelelő konvencióban részesülnek, módjuk van arra, hogy szolgálatuk alatt tőkét gyűjtsenek, módjuk van arra, hogy öreg napjaikra két-három hold földet vásároljanak, az intézményes öregségi biztosítás megoldása azonban az ő számukra is feltétlenül szükséges. Én valahogy úgy érzem, hogy ezzel a javaslattal