Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-269

448 Az országgyűlés képviselőházának sí tó Intézet járulék-tartalékalapjainak tulajdonába bocsátja, a telep létesítéséhez szükséges kiadásokat pedig az Országos Társadalombiztosító Intézet járulék-tartalékalapjaiból kell fedezni.. (Farkas István: Most odaadták a gazdáknak!) Megvolt a cél ós megvolt a fedezet, csak az építés nem történt meg. Nyolc év óta nem történt semmi és ezért interpelláltam meg a belügyminiszter urat: hogyan lehetséges az. hogy ott hever üresen egy telek 30 év óta az állam tulajdonában, az állam átengedte az Oti.-nak, de nem lehet ott építkezni, egész városrész fejlődése megállott, sem építeni nem lehet, sem a telket magánkézbe adni nem lehet. Az állam, a tulajdonos nem csinál semmit. Ez az eset a tehetetlenség tipikus esete. (Horváth Zoltán: Tiszteletlenség a Kormányzó Úr iránt!) Kegyeleti sérelem, szociális sérelem, gazdasági sérelem. Akárhonnan nézem, mindenünnen sérelmet látok. Érdeklődtem és megtudtam, hogy a fővárosnál nem volna akadálya az építésnek. (Zaj.) A baj a bürokráciánál volt, mert nem tudták az érdekelt hatóságokat, a belügyminisztériumot, a pénzügyminisztériumot, a földmívelésügyi minisztériumot, a Közmunkatanácsot és a fővárost a nyolc év alatt egyszer sem összehozni és nem tudták a kérdést megoldani. (Fábián Béla: Pártvacsorára kellett volna őket összehozni!) A Wekerle-féle törvényt említettem; ebben Wekerle már annakidején, 30 évvel ezelőtt azt mondta, hogy lakáshiány, lakásdrágaság vagy lakásuzsora idején az államnak kötelessége közbelépni, az államnak hivatása és feladata mind nagyobb tőkeerejénél, mind etikai rendeltetésénél fogva ezen a téren kezdeményezőleg fellépni. Talán ez ma is aktuális, mert ma is hallok és kapok panaszokat minden oldalról, hogy fel akarják használni ezt^ a szerencsétlen időszakot a házbéreik emelésére. Ez nem alkalmas idő erre. Most nincs itt ennek az ideje. Ennek a házbéremelési tendenciának pedig a leghatalmasabb ellenszere az építés. Ebben az esetben ki yan jelölve a cél, megvan a fedezet, tessék hát építeni. Ezért intéztem interpellációmat a miniszterelnök úrhoz, illetve a belügyminiszter úrhoz, (Fábián Béla: Hol van a miniszter úr?) hogy megkeressem ennek az ügynek gazdáját és a kötelező erejű törvény betartását kérjem. Hogyan lehetséges az, hogy Horthy Miklós nevével van egy törvény és 8 év óta a világon semmi sem. történt ebben az ügyben? (Horváth Zoltán: Idézzük meg a minisztert!) Elnök: Horváth t. képviselő úrnak, úgylátszik, sejtelme sincs a házszabályokról. Az interpellációkra adott válaszok vagy írásbeliek, vagy szóbeliek. A képviselő úr követeli, hogy a miniszter urat itt megidézzük. írásbeli válasznál ennek nincs értelme. (Fábián Béla: Nem volna baj, ha itt volna a miniszter úr! — Horváth Zoltán: Olyanokat mond, amik mégis csak fontosak!) Bródy Ernő: Én tehát kötelességemnek tartottam, hogy ezt az egész kérdést mozgásba hozzam. Kötelességemnek tartottam, hogy a kormányt felkérjem, hajtsa végre a törvény rendelkezéseit. Arról már hallottam, hogy vau telek és nincs pénz. Már arra is volt eset, hogy volt pénz, de nem volt megfelelő telek. Amikor azonban együtt van telek és pénz, s itt van a szociális munkaalkalom lehetősége, hogy akkor ne történjék semmi, ezt nem tudom megérteni. Éppen azért felkértem a miniszterelnök urat, illetve belügyminiszter urat, hogy indítsa meg ezt a dolgot. 269. ülése 1938 február 16-án, szerdán. A válasz szerintem elgogadható, mert a miniszter úr elvégre azt mondja a válaszában, hogy (olvassa): »Az Oti. 1937-ben felkérte a polgármestert, hogy a felmerült nehézségek kiküszöbölésével a főváros illetékes tényezőivel helyszíni tárgyalás tartassék.« Az intézet elnöksége újabban ismét elhatározta, hogy — összehívja a londoni, illetve pardon: budapesti konferenciát (Derültség.) — a belügy-, a pénzügyes az iparügyi minisztérium kiküldötteit, továbbá a fővárosi közmunkák tanácsának és a fővárosnak képviselőit értekezletre és helyszíni szemle tartására kéri fel. En nyilvánosan, erről a helyről is felkérem őket, hogy jöjjenek végre össze és kegyeskedjenek elhatározni, hogy a kőbányai Óhegyen a már 30 éve késlekedő építkezéseket a meglévő pénzből végrehajtják. Legyenek kegyesek Összejönni. Miután a miniszter úr azt mondja, hogy (olvassa): »tel jes erőmmel rajta leszek, hogy az útbanálló r akadályok • mielőbb elháríttassanak és a törvény által kiütközött szociális szempontból ez a nagyjelentőségű cél most már sürgősen megvalósíttassék«, én a magam részéről a miniszter válaszát elfogadom, de vigyázni fogok arra, (Fábián Béla: De élünk a gyanúperrel. — Derültség.) hogy ez a t. társaság mikor jön össze és dönti el ezt a fennforgó, retteneteden nagy, nehéz kérdést. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem, méltóztatnak-e a belügyminiszter úr válaszát tudomásul venni? (Igen!) A Ház a belügyminiszter úr válaszát tudomásul vette. Következik a belügyiminiszter úrnak Sulyok Dezső képviselő úr interpellációjára adott válasza. Kérem a jegyző urat, hogy a választ felolvasni szíveskedjék. vitéz Miskolczy Hugó jegyző (olvassa): »T- Képviselőház! Sulyok Dezső országgyűlési képviselő úr az országgyűlés képviselőházának 1938. évi december hó 1-én tartott ülésében szociális betegbiztosítási rendszerünk néhány alapvető hibájáról interpellációt terjesztett elő. Erre az interpellációra végleges válaszom a következő: Meg kell állapítanom, hogy betegségi kötelező biztosítás nélkül a széles és nemzeti szempontból mind nagyobb jelentőségű munkavállalói néprétegek betegellátásának kérdését megoldani nem tudnók. 50-nél több állam egyetértő véleménye nyilatkozott meg azokban a nemzetközi munkaügyi egyezményekben, amelyek a munkavállalói sorban élő néprétegek betegségi ellátásának és gondozásának leggazdaságosabb és legésszerűbb módszereként a betegségi kötelező biztosítást jelölik meg s amelyek egyszersmind leszögezik ennek a biztosításnak vezérelveit is. Németországtól Japánig, a skandináv államoktól Portugáliáig ma már a civilizált államok közhatalmi berendezéséhez a társadalombiztosítás éppenúgy hozzátartozik, mint a posta vagy a közegészségügyi szolgálat. Ezért, amikor a társadalombiztosítási orvosi munka szerepéről és jelentőségéről szólunk, tudomásul kell vennünk azt a világszerte minden felelős tényező által elismert álláspontot, hogy a nemzetek életében a betegségi kötelező biztosításra múlhatatlanul szükség van. Ez az egyik szempont, amelyet az interpelláló képviselő úr álláspontjának értékelésénél nem mellőzhetek. A .másik, nem kevésbé fontos szempont, a nemzet életében kivételes jelentőségű orvosi társadalom anyagi g'ondtalanságának biztosítása, a gazdasági és