Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-268

418 Az országgyűlés képviselőházának előtt tartó olyan törekvéseket, amelyek egy egészen új helyzetet, a nyugateurópai színvonalhoz közelebb álló helyzetet hivatottak teremteni. Ennek a javaslatnak az a lényege, hogy egyensúlyt teremtsen az ár és a fogyasztás között. Ha Magyarországon ezt a kérdést vizsgálom, akkor nagyon szomorú tapasztalásra kell hivatkoznom, arra, hogy Magyarországon igen sok kísérlet történt arra nézve, hogy vizsgálat hajtassák végre olyan irányban, hogy a cukorfogyasztás és a cukorár kérdését mint összetartozó, egybetartozó kérdést vizsgálják, a kormányzat azonban, elsősorban a pénzügyi kormányzat nem teszi lehetővé, hogy ilyen irányban őszinte, komoly, objektív, tudományos vizsgálat végrehajtassék. Amerikában Schultz professzor végzett vizsgálatot a cukorfogyasztás és a cukorár kérdése tekintetében és azt a megállapítást vonta le, hogy a cukor olyan fogyasztási cikk, amelynek az árral és a fogyasztott mennyiséggel szoros összefüggése van. De a többi országok közgazdasági tudományos világában egész seregét találjuk az ilyen vizsgálatoknak. Magyarországon azonban semmiféle vizsgálat nem történt; talán csak az. amit Kádas végzett, tekinthető olyannak, amely^ valamiféle kalkulatív képet ad erről a kérdésről, azonban komolyan nem ment bele a téma tárgyalásába. Ma két tábor áll ebben az országban egymással szemben. Az egyik az, amely mereven tagadja, hogy a cukor fogyasztása növekednék az ár leszállítása során, a másik oldalon — és ezek mi vagyunk — követeljük, hogy a cukor árát szállítsák le, mert ezáltal nagyon komoly fogyasztásemelkedés következnék be. Semmiféle támpont sincs még azonban, kivéve azt, amit a nyugateurópai országokban tapasztalunk és amely körülmények cáfolhatatlanul igazat adnak nekünk, 'mert az, amit előttem szólott Takács képviselőtársaim is említett, mind igaz. Száz százalékig igaz az a tény, hogy a nyugateurópai országokban jóval alacsonyabb cukorár mellett jóval több cukrot fogyasztanak fejenként. (Rakovszky Tibor: A cukorrépa beváltási ára is magasabb!) A legújabb nemzetközi statisztikai adatok alapján Németországban 64 pfennig egy kiló cukor, Franciaországban két frank. Ha ezt felárakkal számítjuk is át, még akkor is a 60 fillér alatt maradunk. Prágában 0*75 csehkorona a cukor, Newyorkban 2 2 cent per pound, tehát ez is jóval alacsonyabb. Ha öt pengős árfolyamot veszek, akkor is ez csak 50—60 fillér. Ilyen ár van világszerte érvényben. Magától értetődik, hogy a fogyasztásnak ilyen alacsony árszínvonal mellett jóval magasabbnak kell lennie és ez igazolja a mi törekvéseinket is. Takács képviselőtársam már felemlítette az idevonatkozó statisztikai adatokat, nekem ezt ismételnem nem kell, csak megerősítenem, hogy az mind úgy igaz, hogy 20—30. Amerikában, Angliában a leggazdagabb és a legnagyobb jólétben lévő országokban pedig 50 kilő körül mozog a fejenkénti és évi fogyasztás. Ez meggyőződésem szerint és a tudomány álláspontja szerint igazolja azt, hogy a belföldi cukorár leszállítása a belföldi fogyasztás emelkedéséhez vezetne. Egyetlen egészen gyenge reprezentatív statisztikai vizsgálat áll rendelkezésünkre, amelyet képviselőtársam szintén megemlített, egy magyar község vizsgálata. A Magyar Szemlében jelentek meg az adatok. .Ezek a pontosan részleteikbe menő vizsgálatok is igazolnak bennünket. Ezek szerint a 268, ülése 1938 február 15-én, kedden. nincstelen mezőgazdasági munkások és a mezőgazdasági cselédek családonkénti fejenkénti évi fogyasztása 115—1' 20 kilót tesz ki. Ez a vizsgálat beszámol arról, hogy amint emelkedik a birtokkategória, az 5—10—20 holdon felülieknél már 3"5 kilót tesz ki a fejenkénti és az évenkénti cukorfogyasztás. Ez világosan mutatja azt, hogy a nagyobb vásárlóképességű, nagyobb jövedelmű társadalmi rétegben azonmódon növekszik a cukorfogyasztás, ennek a, fontos közélelmezési cikknek a fogyasztása. Egészen^ világos tehát: ha a cukor megvásárolhatóságát megnöveljük olyan módon, hogy a cukor árát ejtjük, a mennyiségnek emelkednie kell. Ezek a példák minket ebben a tekintetben igazolnak. T. Ház! A cukor-ár kérdésének nagyon sok következménye és közgazdasági kapcsolata is van. így elsősorban a mezőgazdasággal való kapcsolata érdekel bennünket, hiszen köztudomású, hogy a. munkaalkalmak szempontjából a cukortermelés az első helyen áll. (Úgy van! Ügy van! balfelől.) Egy holdnyi cukorrépa terhelése ezidőszerint 40—50 munkanapot igényel, szemben a kalászosok 10—12 művelési nap szükségletével. Amikor az a törekvés, hogy a 70.000—75.000 katasztrális holdnyi cukorrépa területet minél magasabbra, emeljük, ilyen irányban bekapcsolva lehetőleg a kis gazdaságokat is, akkor égy agrárszociális célt is szolgálunk és éppen ilyen okok miatt fontos az, hogry a cukortermelés minél nagyobb, minél szélesebb, de biztos talajon haladjon. Mostarra kell rámutatnom, hogy milyen fogyasztásra lehetne számítani, ha a nyugateurópai, tehát nem az angol—amerikai színvonalat, hanem csak a szomszédos országok 20— 25 kilogrammos átlagos évi fejadagját elém ők. Állítom, hogy a számítások szerint arra az eredményre jutunk, hogy Magyarországon a jelenlegi 800.000—900.000 métermázsás évi cukorfogyasztás helyett 2 millió mázsa fogyasztására volna, lehetőség. Ezt nagyon könnyű igazolni, mert egészen világos az, hogy a jelenlegi cukorfogyasztási viszonyok mellett — ahogyan ezt a reprezentatív statisztika is kimutatja — a milliós, széles vidékig néprétegek fejenkénti cukorfogyasztása a,zt jelenti, hogy ez a réteg gyakorlatilag teljesen kiesik a cukorfogyasztásból s az az évi 9—10 kilogrammos fogyasztás, amelyről Takács képviselőtársam beszélt és amely a valóságnak teljes mértékben megfelel, úgy áll elő, hogy a polgári társadalom, a városi lakosságnak ez a közel kétmillió főnyi rétege nem a 10 kilogrammos fejadagot fogyasztja el, — gondoljanak tisztelt képviselőtársaim saját körülményeikre — hanem igenis évi 20—25 kilogrammos fejenkénti cukorfogyasztással számolhatunk, ami megfelel annak a nyugateurópai nívónak, amelyen Magyarországon a polgári társadalom, vagy legalább is ennek a társadalomnak javarésze él. Itt tehát, mint Magyarországon mindenben, ismét szélsőségekkel találkozunk. Egyik oldalon áll a polgári társadalom nyugateurópai nívójú fogyasztása, a másik oldalon pedig az az 1—1*5 kilogrammos fogyasztás, amely termelési szempontból a nullával egyenlő- A polgári társadalom 20—25 kilogrammos és a dolgozó tömegek 1—1*5 kilogrammos fejenkénti fogyasztás mutatja azt a roppant szélsőséget, amelynek közepén adódik ki a 9—10 kilogrammos évenkénti és fejenkénti fogyasztás. Álmegoldás tehát nyilván az, hogy a polgári társadalom cukorfogyasztásának emelésére