Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-268
Az országgyűlés képviselőházának hiába olcsó a gyümölcs, ha nem tudnak a, konzerváláshoz cukrot vásárolni. Emiatt azután a magyar nép éppen akkor nem jut gyümölcshöz, amilkor igen nagy szüksége volna rá, nem jut gyümölcshöz télen, mert hiszen télen a magas gyümölcsárak, például a magas almaárak mellett gondolni sern lehet arra, hogy egy szegény ember 1 pengőért, 1.50, illetve 1.80 pengőéirt almát vásároljon a gyermekei számára, hiszen még ha dolgozik is, akkor sem keres egy nap alatt annyit. Télen tehát a gyermekek és a betegek nem juthatnak konzervált gyümölcshöz a magas cukorárak miatt. Ezért is feltétlenül szükséges, hogy a cukorárakat leszállítsák. Kéthly t. képviselőtársam is hivatkozott •arra, hogy a kincstári haszonrészesedésen és a termelési költségen kívül még körülbelül 30— 40 millióra tehető az az összeg évente, amelyet 9 cukorgyár keres a cukorgyártáson, mert hiszen 940.000 métermázsa cukrot fogyasztottak el az 1936/37. gazdasági évben és ez a nagykereskedelmi árak mellett is 120 millió pengőt tesz ki. Ha ebből levonjuk a 46 millió^ pengőt, az állami kincstári haszonrészesedést és a 36~ 40 millió körül lévő termelési költséget, akkor még mindig marad 30—40 millió pengő, amelyet ez a 9 cukorgyár, illetőleg ennek néhány részvényese vág zsebre. Ennél erkölcstelenebb kereseti lehetőséget alig lehet elképzelni. A rendkívül magas cukorárak, a 136—140 filléres cukorárak mellett a kiskereskedő alig keres néhány fillért a cukron és éppen csak azért tartja, hogy cukor is legyen a boltjában. A hasznot az állam vágja zsebre és zsebrevágja még sokkal erkölcstelenebb módon az a néhány cukorgyár, amely ebben az országban cukorgyártással foglalkozik. Most már, ha a cukorgyári (munkások kereseti lehetőségei, vagy még inkáíbb a mezőgazdaságii lununkások kereseti lehetőségei szempontjából nézem ezt a kérdést, iákkor végtelenül szomorú állapotokat látok. Amikor a cukorrépetermelést kezdték Magyarországon, akkor az idősebb és az erre még visszaemlékező munkások elbeszélése szerint egy hold répa megmunkálásáért egy hold búzatermést kaptak egész évi munkájuk 'béreként. Ez egészen tisztességes kereseti lehetőségnek volt nevezhető. Későbben egy hold kukoricát adtak a birtokosok, majd áttértek a részesművelésre. Ekkor 1 /3 termést, azután K termést kaptak a munkások,, ma pedig általánosan Vs-ért termelik a cukorrépát. (Ellenmondások a jobboldalon.) Egyharmados művelés esetén még mindig keresnének 100—120 pengőt. Ma a következő a helyzet. Itt van például Székács István gazdasága, amely egy katasztrális hold répa megmunkálásáért az elmúlt esztendőben 50 pengőt fizetett. Ez a 2 pengő 15 filléres beváltási ár mellett körülbelül ^s-ös művelésnek felel meg. De máshol is ilyen viszonyok vannak, ilyenek az árak és ha 41 munkanapot számítunk, — amennyit feltétlenül el kell töltenie egy esztendőben a munkásnak a cukorrépa megmunkálásával — akkor 1 pengő 20 filléres átlagos napi kereset jön ki. A munkások szempontjából is tarthatatlan tehát ez a helyzet. Nem keres a munkás, drágán fogyaszt a fogyasztó. Ez a leglehetetlenebb állapot, amelyet nem szabad fenntartani. Abban a tekintetben, hogy mennyire viszszaélnek a helyzettel a cukorrépatermelő nagy268. ülése 1938 február 15-én, kedder. 417 birtokosok, — akiknek érdekeiről állandóan beszélnek, amikor cukorgyártásról van szó — nem kell egyébre hivatkoznom, mint arra, hogy az 1926/27-es években is fizettek még 3—4 pengőt egy 100 négyszögöles terület felszedéséért. A gazdasági válság éveiben ez a munkabér leesett egészen 1 pengőig, illetőleg 1 pengő 20-ig és valami jelentéktelen konvencióig. Az elmúlt esztendőben már újra tudtak fizetni ugyanolyan beváltási ár mellett 1 pengő 80-at, sőt bizonyos esetekben — amikor már sürgősebb volt a munka — 2 pengőt is. Világosan látszik tehát ebből is, hogy ^ a nagy mezőgazdasági üzemek a munkások érI dekeivel egyáltalában nem törődnek, pedig amikor a cukortermelésről, amikor egyezményről van szó és amikor a cukorrépatermelő gazdaságok érdekeire történik hivatkozás, figyelmen kívül hagyják azt, hogy ezek a gazdaságok a legszomorúbb esztendőkben, amikor a munkásoknak alig volt kereseti lehetőségük, milyen gonosz módon visszaéltek a munkások szorult helyzetével. Végezetül nincs más mód, lehetőség és kivezető út, mint az, hogy le kell szállítani a cukorárakat. A pénzügyminiszter úr a bizottsági tárgyalás folyamán azt mondta, hogy a cukorárakat nem lehet leszállítaná, mert ha talán valami egész jelentéktelen összeggel le is szállítjuk, annak semmi értelme nem volna- Nem jelentéktelen, hanem jelentős összeggel kell leszállítani. A kormánynak is feltétlenül le kell mondania a kincstári haszonrészesedós bizonyos részéről, azt az erkölcstelen kereseti lehetőséget^ pedig, amely a cukorgyárosoknál és cukorgyáraknál megnyilvánul, feltétlenül meg kell szüntetni. Képzeljük csak el, hogy az a nyereség körülbelül felér az állam kincstári haszonrészesedésével. Ha ezek a gyárak az állam tulajdonában volnának, akkor körülbelül 40—46 millió pengővel le lehetne szállítani az egész cukormennyiség árát. El kell venni az illegitim hasznot azoktól a gyárosoktól. Amikor a magyar földieken, a magyar falun élő nép nem tud a gyermeke számára cukrot venni, akkor nem lehet és nem szabad megtűrni, hogy egyesek ilyen busás haszonhoz és jövedelemhez jussanak. Vájjon erkölcsös dolog-e az, hogy 9— 10 fillérért eladjuk a cukrot a külföldi fogyasztónak, ugyanakkor pedig a mii gyermekeinknek nem tudunk olcsó cukrot adni? Mert az igazán nem jelent semmit, ha a zöldkereszt kapcsán egy-egy mezőgazdasági munkáscsalád akár ajándékképpen is 1—2 kilogramm cukrot • kap &gy esztendőben. Elsősorban olyan helyzetet kell teremteni a 'munkabéreik terén, hogy a falusi emberek és családok fogyasztóképesek legyenek, hogy az egész mezőgazdasági népesség fogvasztóképes lehessen, azután pedig le kell szállítani a cukor árát. Ezt az egyezményt nem fogadhatom el, mert erkölcstelennek tartom, hogy Magyarország rósztvegyen ebben az egyezményben akkor, amikor a fogyasztás téréin a mezőgazdasági és a cuko-rgyári munkásoknál olyanok a belső állapotok, mint amilyenek. (Helyeslés a bal- és . a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra Matolcsy Mátyás képviselő úr következik! Matolcsy Mátyás: T. Ház! A nemzetközi cuíkoregyezmény tárgyalásánál nagyon részletes vizsgálat tárgyává kell tennünk a Magyarország cukortermelésére és fogyasztására vonatkozó s az állampénzügyi szempontokat szem 64*