Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-268

Az országgyűlés képviselőházának Kertész Miklós: A felügyeleti hivatal ilyetén való átszervezése, más szegemnek, más íelfogásnak a bevonulása azt jelenthetné, hogy visszaszerezzük mind a magánbiztosításnak, mind pedig a társadalombiztosításnak a hitelét, az irtánta vaió bizalmat; Magyarországon ez az adott körülmények között parancsoló szükségesség. Végül legyen szabad néhány szói szólnom a Phönix-tisztviselőlk ügyéről. Örülök,, hogy a minisBter ür közben megérkezett, bár tuaomi. hogy az államtitktáír úr is igen alaposam és kitűnően ismeri a kérdést. Az a tragikus helyzet a Phömx-tisztviselökkei kapcsolatban, hogy minél szorgalmasabban, minél lelkiismeretesebben, minél gyorsabb tempóban dolgoznak a likvidálásom, annál biztosabban és hamarább érkezik el az az időpont, amikor az utcára fognak kerülni. Ennél tragikusabb helyzetet el sem tudok képzelni, lalán annak a halálraítéltnek helyzete hasonló ehhez, akinek tetszésére és magatartására van bízva, hogy kivégzésének időpontját hogyan és miképpen kívánja a saját elhatározásából megszabni. (Farkas István: Siralomházban tartják őket!) Ennek a tisztviselői karnak érdemét, tudását, hozzáértését minden komoly tényező elismeri. A Pénzintézeti Központ, amely jelenleg mint gondnok az ügyeiket intézi, maga is megmondhatója annak, hogy ezek a tisztviselők milyen szakértelemmel, ügybuzgalonnmal, mennyi hozzáértéssel vitték az ügyeket, milyen érdemük van abbam, hogy a kikapcsolások körüli többször említett ádáz viaskodások ellenére a Phönix-állomány még mindig körülbelül 70 millió és hogy ez a vállalat 1937-ben is 4'3 millió díjbevételt produkált, többet, mint a legnagyobbnak tudott és elismert magyar biztosítóintézet és így érthetővé válik, hogy a jó falatért és a zsiros üzletért folyó versengés és viaskodás különböző fordulatokon és különböző manővereken keresztül végre állítólag eljutott a befejezéshez. Ahogyan ez már lenni szokott, a kisebb aspiránsokat, a kisebb érdekelteket mellőzték, félretolták és végül három nagy maradt a porondon: az Emábi., az Első Magyar Általános Biztosító Intézet 37'5%-os kvótával, — ezek tegnapelőtti adatok, lehet hogy

< azóta megváltozott a helyzet — a Generáli 32'5%-os kvótával és a Gazdák Biztosítója — amely tudtommal az Unitasnak nem volt részvényese — 30%-os kvótával. En most már az ügynek ebben a szakaszában nem kívánóik rekriminálni, csak arra kérem a pénzügyminiszter urat, méltóztassék odahatni, hogy amilyen százalékos arányban veszik át ezek a vállalatok a Phönix-státust, ugyanabban az arányban vegyék át a tisztviselőket is, (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) megfelelő fizetésekkel. az elbocsátás elleni legalább minimális^ védelemmel. Kérem a miniszter urat, méltóztassék gondolkodni, — tudom, hogy ez az ügy folyamatban van — azokról a magasabbrendű elvekről és az egé?z biztosításügy hitelének és jelentőségének arról a megszilárdításáról, amelyre e javaslat kapcsán bátor voltam a t. Ház figyelmét fe

1 hívni. Elnök: Szólásra következik Csoór Lajos képviselő úr! Csoór Lajos: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Kertész igen t. képviselőtársam előadását teljes mértékben maa-amévá teszem, mert ugyanazt mondta el, amit én is szándékoztam elmondani. Éppen ezért cs^k egves dolgokkal akarom kiegészíteni az ő felszólalását. Elsősorban a felügyeleti hatóság revízióvá, ütése 1933 február 15-én, kedden. 405 jára, illetőleg átszervezésére térek ki. Ez rendkívül fontos, a pénzügyminiszter urat (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Megtörtént!) ebben az értelemben már többször kértük és ő ilyen irányban ígéretet is tett. Ez folyamatban is van. Mélyen t. miniszter úr, nem elégíti ki sem a biztosítottakat, sem pedig a gazdasági életet az az átszervezés, amely a felügyeleti hatóságnál megtörtént. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Honnan méltóztatik ezt tudni?) Nem azt mondom, hogy nem volnának ott kiváló emberek, de még mindig nincs kellő számú gyakorlati ember a felügyeleti hatóságnál, amennyire szükség volna, hogy az állandó ellenőrzést minden egyes biztosító intézetnél egy-egy szakértővel lehessen biztosítani. A helyzet eddig az volt, hogy a szakértőnek a mérleget alá kellett írnia, alá is írta s ennek ellenére megtörténtek azok a dolgok, amelyek előállottak a Phönixnél, a Hollandi Biztosítónál és a Francia Biztosítónál. Az időszerű ellenőrzés tehát nem kielégítő, hanem olyan ellenőrzés kell, amely mellett a biztosítónál a felügyeleti hatóság embere állandóan ott üljön és ellenőrizze annak üzletmenetét. Éneikül a magyarországi biztosítók szelleme mellett — pénzügyminiszter úr — nem lesz sohasem rend a biztosítás terén. Kertész Miklós képviselőtársam rámutatott arra is, hogy a rezsiköltségek terén a felügyeleti hatóságoknak bizonyos ingerenciát kellene biztosítani. Egyik képviselőtársam erre azt mondta, hogy adatokat kellene hozni erre vonatkozólag. Véletlenül rövid úton elő tudom adni ezeket az adatokat. Magyarországon 1927-ben 79 biztosító 'működött, amely 24,000.000 pengő költséggel 120,000.000 pengő díjbevételt produkált. Jelenleg 49 biztosító működik és 36,000.000 pengő költséggel 74 000.000 pengő díjbevételt produkál. Ebből a 36,000.000 pengő költségből 31'5 millió pengő az, amely összeg szervezési és központi igazgatási költségekre megy el. Ez teljes képtelenség és nagyon helyesen mondotta Kertész Miklós képviselőtársam, hogy ez a rezsiköltség nem tartható fenn, amely szerint 74,000.000 pengő díjbevételből 32,000-000 pengő szervezési és igazI gatási költségekre menjen el. Ilyen körülmények között természetesen előállanak azok az esetek, melyek az egyes biztosítók üzletvitelénél történtek, hogy a díjtartalékok biztosítása nem történhetett meg, mert a rezsiköltségek a díjbevételek legnagyobb részét felemésztették. A kihelyezéssel kapcsolatban megemlítette Kertész Miklós képviselőtársunk azt, hogy a felügyeleti hatóságnak talán nagyobb ingerenciát kellene biztosítani, hogy hatékonyabb ellenőrzést gyakorolhasson a kihelyezéseik helyes I irányítása tekintetében. Ezzel kapcsolatban a tárgyalt rendeletnek 7. pontjára hivatkozom, amely szerint lehetővé van ^téye, ;hogy a biztosítók a díjtartalékok nagyrésziéit jelzálogos kÖlesöinökben helyezzék el. Átnéztem a külföldig bdz! tosító intézettek gyakorlatát arra vonatkozólag, hogy mennyiben alkalmazzák a, jelzálogos kihelyezést. Megállapítható, hoigy Némietor-szágban a díi tartaléknak 59%-át, Svá.iobam 60%-át, Svédországban 35%-át. szóval a díjtartalékoknak isren na.gy százalékát helyezik ki jelzálogos kölesönökbe. Nálunk mindössze 2—3% az, amelyet a biztosító intézeteik mint jelzálogos kölcsönt helyeznek ki, jóllehet egészem világos dolog, hogy a jel zálogos kölcsön ök talián még sba'hilRjBih értékkihelyezési módok, mintha a biztosítók hátaikat vagy más ingatlanokat vásárolnak. A pénzügyminisztériumnak vagy a fel-