Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-265
352 Az országgyűlés képviselőházának 26í — köszönettel elismerem — tárgyilagos hangú interpellációjára a következőkben van szerencsém válaszolni. A. feltett kérdések két csoportra oszlanak. Az egyik, kérdés lényegében az, hogy hogyan lehetne biztosítani a törvényhatósági és autonómiai tisztviselőknél is a fizetésemelést. Ha jól értettem, ez a kérdés. (Fábián Béla: Igém!) Formailag a helyzet úgy áll, hogy az autonómia jogkörébe való belenyúlás volni, ha az autonómiákat imperatíve köteleznok arra, hogy feltétlenül emeljék fel a fizetéseket. Erre azt méltóztatik mondani, hogy amikor a leszállítás történt, ezt imperatíve írtuk elő. En, mint orvos, előírhatok egy soványító kúrát valakinek anyagi helyzetére való tekintet nélkül is, mert az olcsó eszköze a gyógyításnak. Egy hízókúrát, vagy egy magaslati kúrát azonban, amely drága, nem írhatok elő, ha a beteg anyagi helyzetét figyelembe veszem. (Bróriy Ernő: Nagyon jó!) Vagyis, hogy megmentsék őket a bajtól hivatali elődeim imperatíve bírták rá az autonómiákat a kényszertakarékosságra. Azt hiszem, erre a beavatkozásra a jog is megvolt, de ha nem lett volna, akkor is védte ezt az intézkedést abban az időben a végszükség. Ma azonban nem tudok arra vállalkozni, hogy azt 'mondjam az autonómiának: Én nem nézem, van-e fedezeted, de kötelezlek, hogy a nem létező pénzből fizesd a tisztviselődet magasabb összeggel. (Erődi-Harrach T.hamér: Ez a szokásos más pénzéből való ajándékozás!) A képviselő úr nagyon jót akar, ő azt akarja, amit mindnyájan afkarunk, hogy az országban ne legyen sakktáblaszerű változatosság, amennyiben egyik helyen felemelik a fizetéseket, a másik helyen nem. Én erre vonatkozólag most nem nyilatkozom, mert, meg vagvok győződve arról, hogy itt a jogi és gazdasági megfontolásoknál erősebb lesz az élet ereje, az élet ereje pedig azt kívánja, hogy minden kategóriában megkapják a tisztviselők ezt a szerénymértékű fizetésemelést. (ErődiHarraeh Tihamér: Az autonómiákban is meglesz a belátás! — Eckhardt Tibor: De lesz-e pénz?) . Én nagyon sokat gondolkodtam e dolog* felett, de kénytelen voltam a mai megoldást választani, mert őszintén meg kell mondanom, hogy az állam nem tudja vállalni azt a _terhet is, amely az autonómiák tisztviselőinek fizetésemeléséből ered. Ennélfogva kötelességem volt figyelmeztetni az önkormányzatokat, gondoskodjanak a fedezetről. Nem lett volna őszinte eljárás, ha nem ezt teszem. A 8|-as bizottságban nyilvánosan, határozottan és véglegesen megmondtam, hogy vállalni tudom ezt a közel 18 millió pengőt, amit az államra nézve a fizetésemelés jelent, de továbbmenő terhet az autonómiák terhének átvétele révén vállalni nem tudok. A tisztviselői fizetések helyreállításának mértéke tekintetében meiül fel a másik kérdés, amelyben az interpelláló képviselő úr és énköztem vita van. Ő azt mondja, hogy a bevételek javításával szoros és egyenlő arányban kellene a fizetéseknek emelkedniök, én pedig azt mondom, hogy jót akarunk mind a ketten, de én nem egyedül a bevételt tekintem irányadónak ebből a szempontból, hanem a bevételnek a kiadásokat meghaladó többletét. Ez dönt minden magán- és közháztartásban is. mert bármennyi bevételem legyen is, ha kiadásaim oly mértékben emelíkedtek, hogy a bevételeket felülmúlják, akkor a nagyobb bevételek mel•, ülése 1937 december 15-én, szerdán. I lett is deficitem lehet. Nem mérhetem kizárólag a költségvetés egyik oldatához ezt az emelést, hanem mérnem kell az eredményhez, tehát a deficithez, illetve — hál' Istennek, ma már nincs hiány — a sufficithez. Itt jogosan és méltányosan a képviselő úr álláspontjából kifolyólag csak egyet követelhetnek tőlem, azt, hogy igenis nagyon lelkiismeretes legyek a kiadások előirányzásánál, mert nem szabad könnyelműen költekeznem, amikor egy ilyen látens adósságom van még a tisztviselői társadalommal szemben. Ezt a morális obiigót érzem ós amennyire emberileg csak lehetséges, ennek konzekvenciáit le is vonom. (Helyeslés.) Ma erről a kérdésről — azt hiszem — többet ne beszéljünk, mert amit momentán tenni lehetett, azt a tisztviselői kar érdekében megtettük. Én érzem, hogy ez az emelés nem tartott lépést a drágaság mértékével, nagyon érzem, hogy a tisztviselői karnak többre lehetne igénye, de méltóztassék elhinni, hogy addig a határig, amely lehetséges volt, elmentünk. Többet nem mondhatok. (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat a viszonválasz joga megilleti. (Fábián Béla: Nem kívánok szólni) Nem él vele, felteszem tehát a kérdést, méltóztatnak-e a pénzügyminiszter úr válaszát tudomásul venni, igen, vagy nem? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik Kun Béla képviselő úr interpellációja az összkormányhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Csikvándi Ernő jegyző (olvassa): »Interpelláció az összkormányhoz: Tudatában a t. kormány annak, hogy a tűzifaellátás eddigi rendszere csődbe jutott és a kiskereskedelemnek, valamint a fogyasztó néptömegeknek szempontjából a kellő mennyiségű készletre és elbírható, megfelelő árakra vonatkozó minden intézkedés és terv megfeneklett, dugába dőlt, kérdem, mit szándékozik a t. kormány tenni, hogy a télidő kezdetén a kisemberek olcsóbb tüzelőfához jussanak, ha vannak elrejtett készletek, azok kíméletlenül feltárassanak s legfeljebb maximális áron, a zugközvetítők kizárásával közvetlenül bocsáttassanak rendelkezésre, amennyiben pedig rekvirálás nélkül a mai dicstelen fapiaci helyzet nem orvosolható, a rekvirálás haladéktalanul megtörténjék, a szállítási igazolványok kiadása körül pedig szigorú rend teremtessék. Budapest, 1937. évi november hó 20-án, Kun Béla s. k.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Kun Béla: T. Képviselőház! Tekintettel az ország egész közönségét érdeklő tűz ; faellátás kérdésének nagy anyagára, méltóztassék hozzájárulni beszédidőmnek negyedórával való meghosszabbításához. (Helyeslés.) Elnök: Hozzájárul a t. Ház? (Igen!) A Ház hozzájárul. Kun Béla: T. Képviselőház! öt esztendő óta hatodszor interpellálom, illetőeg teszem szóvá itt a képviselőházban a tűzifaellátás kérdését. Szinte restelkedem, hogy miért kell újra idehoznom ezt a kérdést, hiszen a nyáron, június végén már interpelláltam ebben a tárgyban, de a feleletet meg kell adnom mindjárt felmentésül önmagamnak, hogy a kormány nem tette meg — minden jószándéka ellenére — kellő időben mindazokat az intézkedéseket, amelyeknek eredményeképpen az ország fogyasztóközönsége idejében, lehetőleg ju-