Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-264

Az országgyűlés képviselőházának 26h. különféleképpen lehet értelmezni, mert ha ab, ból indulok iki, hogy még ma is van a vidéken robotmunka, (Propper fsánűor: Inségmunka is van, ez a legnagyobb kényszermunka!) amelyet vagy igával vagy kézinapszámmal kell elvégezni, akkor ennek bizonyos kényszermunka jelleget lehet tulajdonítani. Sokkal szomorúbb azonban az inségmunka, mert a fővárosnál azt a rendszert vezették be, hogy csak az kap ebédjegyet, aki bizonyos munkanapot, bizonyos órát valamely közmunkánál elvégez. Nekem alkalmam volt ezeket a munkásokat közelről megnéznem és én nagyon ajánlom, hogy a képviselő urak, akiket a kérdés szociális vonatkozásban érdekel, nézzék meg egyszer, hogy tulajdonképpen mit látni itt"/ Emberek vékony nyári ruhában, félcipőben, némelyik egy rossz lakkcipőben, amely nem tudni, honnan maradt meg neki, állnak és talieskáznak a Tabánban, vagy végzik esős, rossz időben az útjavítási és egyéb munkákat. Ezzel nemcsak rontják azt a munkaalkalmat és munkapiacot, amely rendes foglalkoztatás mellett több embernek biztosítana kereseti lehetőséget, hanem ezeket az embereket fizikailag teljesen tönkreteszik, beteggé teszik és ezeknek gyógyításáról sem lehet gondoskodni. A törvény ugyanis nem teszi nekik lehetővé, hogy ennek a rövid ínségmunkának jogcímén valamely biztosító intézetnél jogot szerezzenek a betegellátsára, mert ezzel viszont olyan terheket rónának ezekre az intézetekre, amely terheket aligha bírnák el azok, akik a járulékokat fizetik. A közületek pedig nem gondoskodnak élelmezésükről, nem gondoskodnak gyógykezeltetésükről. A fővárosnál bevezették azt a rendszert, hogy a munkakészséget kell ezzel dokumentálni. Ne méltóztassék a munkakészséggel és ennek dokumentálásával politikai hangulatot próbálni csinálni, vagy pedig szocális tudatlanságból — ha ezt a szót kell használnom — ezt a kérdést tárgyalni. A inunkakészség minden emberben megvan; nem tételezeni fel, hogy van ember, aki hajlandó elmenni ínséglevesért ós közben elmulaszt egy megfelelő szakmunkát. Ezt a legjobban bizonyítja az, hogy most, amidőn legutóbb a, gazdasági válság egy kissé enyhült és munkaalkalmak támadtak, szakmunkásokban 'hiány volt. Ez azt bizonyítja, hogy mindenki, aki dolgozni tud, az első alkalmat megragadja, hogy szakmájában dolgozhasson. Miért kell egy vasesztergályosnak, aki a legprecízebb gépeken dolgozott, a m unkák észségét dokumentálnia azzal, hogy a Tabánban földet talicskázik? Tessék őt beosztani szakmájának megfelelő munkára, megfelelő bér mellett, akkor majd ez a munkakészseg igazolható lesz, nem pedig ezekkel a naiv és nevetséges intézkedésekkel, amelyekkel egyesek az íróasztal mellett kívánják ezeket a kérdéseket elintézni. Ezeket a szempontokat tartottam szükségesnek elmondani. Az előterjesztést nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Csikvándi Ernő jegyző: Tobler János! Tobler János: T. Képviselőház! Amikor a törvényhozás ilyen nemzetközi szociális egyezményekkel foglalkozik, nem mulaszthatom el, hogy a nemzetközi szociálpolitikának úttörőiről meg ne emlékezzem. Meg kell emlékeznem azokról a neves, nagy férfiakról, akik a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal létezése előtt, még a világháború előtti időkben egy nagy nemzetközi egyesülés élén álltak ós a nemzetközi szoülése 1937 december 14.-én, kedden. 315 ciálpolitika előharcoisai voltak, így Decurtus, Mahaim ós Vogelsang professzorok. Ezek, szerintem, úttörői voltak a Nemzetközi Munkaügyi í .Hivatalnak és az egész nemzetköz munkaügyi szervezetnek Szerintem a világnak határozottan nagy I szolgálatot tett a munkának nemzetközi szervezése. A munkaügyi szervezet élén működő Al: bért Thomas emléke szerintem a szociálpolitika történelmében örökké élni fog és nem lehet megfeledkezni a többiekről sem, egy Braunsról, egy Mahaimról, egy Nollensről és — mondjuk meg őszintén — arról a sok névtelen szakszervezeti vezetőről, akik a genfi : Munkaügyi Hivatal és konferencia munkájáj ban résztvettek. Szerintem hervadhatatlan érdemeik vannak ezeknek a férfiaknak és ha munkájuk^ nemzetközi értelemben nem is ért el százszázalékos sikert, azzal, hogy abban az időben, amikor a világ forrongott, amikor szociális forradalomban éltünk, voltak férfiak, akik a szociálpolitikának nemzetközi egységét és nemzetközi munkáját szolgáltaik, feltétlenül nagy érdemeket szereztek. Haa Nemzetközi Munkaügyi Hivatal munkáját és konferenciáit nézem, bár engem sok minden választ el azoktól az irányzatoktól, amelyeket Európában mostanában látunk s bár ennek a javaslatnak semmi köze sincs a német és az olasz politikához a népszövetségi kérdésben, egyet határozottan fájlalok: hogy S azok a munkavállalók ma a nemzetközi Munkaj ügyi Hivatalban és a konferenciákon nincse1 nek képviselve. Mindenesetre, magyar szem•• üvegen és magyar szempontból bírálva a kér| dóst, mi is szívesebben láttuk volna, ha a nem! zetközi munkaügy megszervezését és annak I működését Trianon nélkül tudtuk volna a magunk részéről megszerezni. j '' Itt felmerül az a kérdés, vájjon egyáltalán van-e szükség nemzetközi szociálpolitikára, vagy talán a célt úgy is szolgálhatjuk, ha csak nemzeti szociálpolitikáról beszélünk? Ha azonban a termelés mai processzusát nézzük, a termelő eszközöknek és a termelőknek, a ! kapitalistáknak nemzetközi szervezkedését, ak: kor feltétlenül helyes az, ebben az időben szükség van arra, hogy a szociálpolitika, a munkásvédelem is nemzetközileg meg legyen szer! vezve. . • Mélyen t. Ház! A kényszermunkával kapcsolatos miniszteri indokolást olvasva, felmerült bennem az a gondolat, hogy az egyezménytervezet a benne kifejezésre juttatott általános emberi szempontoknál fogva azokra, az államokra nézve sem lehet közömbös, amelyek gyarmatokkal nem rendelkeznek. Szívesen láttam volna, ha mi ezt a kényszermunkára és a kötelező munkára vonatkozó nemzetközi egyez. ményt elfogadtuk volna. Aki látta annak idején, 1930-ban a tengerentúli államok kiküldött munkásait, aki hallotta azok jajszavát* az belátja, hogy az emberi érzés azt hozta volna i magával, hogy ezt mi is fogadjuk el, annál is inkább, mivel ez ránk tulajdonképpen terheket ! nem ró. Ha elolvassuk egy fekete, Padmore nevű embernek »Ein Néger klagt an« című munkáját, azt látjuk, hogy az is sorozatosan felhozza, hogy ezen egyezmény ellenére a tengerentúli államok munkavállalóinak még súlyom panaszaik vannak. Röviden legyen szabad még^ -a r

magyar munkavállalók nevében, a keresztény érdekeltség nevében kifejezésre juttatnom azt a kérést, hogy mi azt szeretnők, ha ezek az egyezmények