Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-264
Az országgyűlés képviselőházának 26U. szén speciális üzemek, amelyek egészen különleges Helyzetüknél togva egeszén különleges eiDirást eraemelnek. Hogy ne említsünk tő Ü bet, a miniszteri jelentés megemlékezik peidaul a nyílt árusítással logiaikozo boltok es üzemed munkaidejének a szaDaiyozasáról, amelyek. egeszén speciális helyzetüknél fogva megüivanJUK azt, hogy rájuk a genfi egyezménynek ezeket a pontjait ne alkalmazzuk. Ugyancsak ál! az egyes iparágak területen is, amely iparágali területen nálunk Magyarországon oiyan a speciális helyzet, nogy lene tétlen 41) órára leszorítani a munkások heti munkaidejét, a köznek és maguknak a munkásoknak a hátránya nélkül. üiz a két dolog lenne az, igen t. Ház, amivel az egyezménytervezetek foglalkoznak. Mindaz, ami az egyezménytervezetekről szól, ugyanaz áll az ajánlásokra is, nevezetesen a szállodák, vendéglők, színházak, szórakozóhelyek és egyéb üzemek terén a 40 órás munkaidőt éppen az emiitett körülményeknél fogva lehetetlen nálunk bevezetni és ezért mély tisztelettel kérem az igen t. Házat, hivatkozással éppen az 1937. évi XXI. tc.-re és az ott elmondottakkai tisztán megvilágított tényekre, hogy méltóztassék e két egyezménytervezet és a szóban!'orgo ajánlások elfogadását mellőzni és méltóztassék a miniszteri jelentést elfogadni. (J±elyesés a jobbotdalon.) lüinök: Kíván valaki a jelentéshez hozzászólni! Rakovszky Tibor jegyző: Peyer Károly! Feyer Karoly: T. Képviselőház! A magyar szénbányákban a munkaidő a háború előtt túlnyomórészt 12 órában volt megállapítva és csak 1918-ban történt meg a bányákban a munkaidő újabb megállapítása, mégpedig egységesen 8 órában. Ez a 8 óra úgy volt értendő, hogy a munkások a munkahelyen váltjak egymást, tehát tényleg munkáöan töltött 8 óráról volt szó. Időközben a gazdasági válság hatása alatt a munkaidő a magyar bányákban lényegesen megváltozott és helyesen mutat rá a jelentós is arra, hogy az átlagos fel- ós leszállási idő körülbelül fel óra, ügyüogy ha ezt az időt hozzászámítjuk a bányában töltött munkaidőhöz, akkor a magyar bányamunkás munkaidejét 9 órában keli megállapítanunk. Ezzel szemben a nemzetköizá egyezmény ^ a bányamunkások munkaidejét 7 és % órában kívánja megállapítani. A bányamunkások munkaideje annakidején, 1918-ban oly módon nyert rendezést, hogy a fel- és leszállás a munkaidőbe b©számíttatik, tehát az első aknába való leszállástól az aknából való kiszálásig tartott, akkor ért véget a munkaidő, ma pedig az a helyzet, hogy a munkásnak le kell szállnia az aknába, előre kell haladnia a munkahelyhez és a munkahelyen a csapattól át kell venni a munkát és tényeg 8 órát kell eltölteni a munkahelyen, ami azonban nem mindig 8 óra, mert némelykor még annál is több, úgyhogy a bányamunkás munkaideje ma legalább 9 órában állapítható meg. De még sokkal szomorúbb a helyzet ott, ahol a gazdasági válság folytán a, munkaidőt rövidebbre korlátolták, ahol rövidebb ideig dolgoztak, már tudniillik úgy értem, hogy redukált munkaidővel dolgoztak, hetenként 2 vagy 3 napot. Ott az történt, hogy a felvigyázó sze : mélyzet elnézte, miszerint a munkások a reggeli 6 óra helyett reggel 3 órakor mentek be a bányákba es nem délután 2-kor jöttek ki, hanem délután 3 vagy 4 órakor. Ezáltal a bányák megtakarítottak nagyszámú külső rezsimunkást, de e mellett egy munkásnak egy műszakra eső telKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVI. ülése 1937 december 14-én, kedden. 313 • jesítményével tulajdonképpen elérték aizt, amit különben két műszakban kellett volna elvégezni. A magyar bányaviszonyoknak ez a rendezetlensége részben annak tulajdonítható, hogy a magyar bányaiparnak két különleges faja van. Az egyik az, amely igen jövedelmező ós amely elbírná ezeket a terheket, a másik terület az, amely ezeket a terheket talán nehezebben bírná el. A bányák kétfajta helyzetéből azután adódik egy olyan felemás állapot, aminek az a következménye, hogy a magyar kormány a maga szociálpolitikai rendelkezéseit mindenkor a rosszabb viszonyok között termelő bányaterülethez arányosítja és minősíti. Ha azonban ez helytálló is, akkor sem szabad a jelentésbe olyan kitételeket belevenni, mint amilyenek benne vannak és amelyekben mintha egyenesen szánalom keletkeznék a magyar hány aipar iránt, hogy olyan rosszul megy nökdk. Hát legyen szabad nekem ezt a, szánalmat egy kissé felhígítanom és a tényeket a valóságnak megfelelően ismertetnem és beállítanom. Nézzük először is a termelési adatokat. Nem helytálló az, hogy a bányákban a termelés a munkaidő redukálásával egyidejűleg csökkent. Hivatkozom arra, hogy a munkaidő 1912-ben, 1913-ban a magyar bányákban túlnyomórészt 12 óra volt. 12 órai munkaidő mellett barnaszénben — hangsúlyozom tehát, ahol teljes 12 óra volt a munkaidő —_ 1912-ben egy vájár átlagos teljesítménye 20'84 métermázsa volt, a föld alatt dolgozó összes munkások teljesítménye 1474 métermázsa, a bányában dolgozó összes munkások átlagos teljesítménye pedig — tehát a feketeszénben és a barnaszénben együtt — 7*80 métermázsa volt. Ha most megnézem a termelést ma, amikor 8 óra, illetőleg valamivel több, mint 8 óra a munkaidő, akkor azt látom, hogy az átlagos teljesítmény az 1912-es 20'80 métermázsával szemben 1937 szeptemberében 23*35 métermázsa, a bányában dolgozó összes munkások átlagos teljesítménye az akkori 14*74 métermázsával szemben 22'64, az összes munkások teljesítménye pedig az 1912-es 7*80 métermázsaval szemben 8*47 métermázsa volt. Ebből az tűnik ki, hogy a termelési teljesítmény a munkaidő redukálásával egyidejűleg nem csökkent, hanem ellenkezőleg, emelkedett. En koncedálom, hogy történtek bizonyos műszaki berendezések, amelyek szintén^ hozzájárultak a termelésnek ehhez a fokozásához, — minthogy én a kérdést teljes objektivitással kívánom tárgyalni, éppen ezért elismerem ezt is — de méltóztassék megengedni, hogy ugyancsak rámutassak itt arra, hogy amíg 1937 októberében a vájár teljesítménye 15 86 q volt Salgótarjánban, ugyanakkor Tatabányán a vájár teljesítménye 37*7 q volt, az átlagos összteljesítmény pedig az ottani 6*89 q-val szemben 13*69 q volt. Ebből a kétféle termelési viszonyból adódik az az állapot, hogy a magyar kormány úgy véli. hogy szociális téren nem lehet tovább menni. En találnék egy más megoldást. Ha ez a két különböző bányatelep különböző érdekeltséghez tartozik is. mégis méltóztassék megtalálni a módját annak, hogy va'amiképDRn kooperáljanak, de semmiesetre sem lehet a munkás az, aki ezt megszenvedje. Ami pedig a termelési költségeket illeti, azok azután egyáltalában nem indokolják azt a védelmet és azt a szánalmat, amely itt kifejezésre int. En nem hivatkozom most arra, hogy békeidőben mi volt a szén ára. Köztudo4í>