Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-254

Í8 Az országgyűlés képviselőházának #5-4 mentje jelent? Ez egykamarás volt. A Long Parliament-et úgy is tárgyalják, mint egy egykamarás kísérletet, szomorúan, nagyon szomorúan, mert a Lord Protector az ő barátaiból, a nép választottaiból alkotta meg ezt AZ egy kamarát. Nincs többé King, nincs többé Lord, stb., mi vagyunk a nép választottjai címen összeült a Long; Parliament. És az Ő naplójában, amelyet az újabb időkben közzétettek, Cromwell azt írja barátairól: »Ezek annyira szemtelenek, hogy most már nem is akarják magukat többé választásnak alávetni, sőt itt van előttem egy petíció, amelyben az ő utódaikat szeretnék kijelölni«. A Long Parliament-et Cromwellnek ekkor kellett szétveretni katonáival, mert ezek az ő önálló saját életüket akarják élni. Minden egykamarás rendszernek előbb-utóbb ez szokott a vége lenni. (Buchinger Manó: Jó példát kaptak évszázadokon keresztül!) Menjünk tovább. Azt állítom, hogy a magyar törvényhozás történetével és az alkotmány fejlődésével teljesen egyezik az ,az irány, amelyben a kétkasmara fenntartása történt, mégpedig 1926-ibam egy olyan reformmal, amelyről méltóztassanak megengedni, hogy azt mondjam, ! hogy ez a reform nemcsak a ml alkotmányos j, fejlődésünknek felel meg, hanem azoknak az í előaméaiyeknek is, amelyek mint publicisztikai, j vagy mint (mondjuk, törvényhozási előzmények j mindig szükségesek. Az indokolás is^ hivatkozik erre, de én szűk- ; ségesnek tartom még .egyszer felemlíteni, azért, mert azok, akik elolvasták az indokolást, talán j nem tudnak előttem felszólalt t. képviselőtár- 1 sam elhangzott 'beszédére reflektálni. Méltóztassék megengedni, ihogy ne azt mondjam el, mit mondott Irányi Dánielről Helfy, és Irányi .Dániel helyett ne Kossuthot szólaltassam meg, akit különben szintén imieg lehet .szólaltatni, hanem egyszerűen az akkori ellenzéknek kezembén lévő és Irányi által beterjesztett határozati javaslatát olvasom fel. Mégis csak furcsa dolog volna, ha Irányi Dánielnek ezt a határozati javaslatát nem fogadnám el az ő véleményéül, hanem azt mondanám, hogy egészen más volt az ő véleménye, mint amit akkor mint határozati javaslatot benyújtott a képviselőháziban. Most az Irányi-féle határozati javaslatnak csak azt a részét olvasom fel, mely abszolúte szükséges ahhoz, hogy ezt a kérdést végleg elintézze. »A felsőház tagjai kik legyenek ?« cím után jön egy hosszú bevezetés, f amely indokolja, hogy az ellenzék egy részének mi az álláspontja. (Olvassa): a) A trónörökös és az uralkodóház azon főhercegei, akik a magyar korona területén földbirtokkal bírnak, b) A zászlósurak, a római és görög katholikus és a görögkeleti egyház főpapjai, ide nem étrtve. a címzetes püspököket, és a többi bevett vallásfelekezetnek szabadon választandó egyházi és világi elöljárói, c) A főrendek (hercegek, grófok és bárók) szabadon és titkos választással választott meghatározott számú képviselői külön vagyoni cenzus nélkük. Kérdezem, hogy az 1926. évi törvényiben nem ezek a címek j vannak-e? ] De az e) pontot is felolvasom, amely szerint (olvassa): »e) a királyi Kúria oléo és másodelnöke, a budapesti királyi tábla elnöke; a legfontosabb közművelődési intézetek« (az egyetemek) »az -'gyvédi, ipari, kereskedelmi és gazdasági területen szintúgy szabadon és titkos szavazás útján választott bizonyos számú képviselőt?. Ezt valósította meg az 1926. ülése 1937 november i7-én, szerdán. évi XXII. te, amikor bizonyos intézményeket, országos szervezeteket megfelelő felsőházi képviselethez juttatott. Az a Szilágyi Dezső-féle javaslat, amelyet Szilágyi Dezső, gr. Apponyi Albert, Ernuszt Kelemen, Horánszky Nándor, Pulszky Ágost, Ivády Béla és Farkas Elek adtak be, szószerint a következőket mondja. Legyen szabad ebből csak két pontot kiragadnom (olvassa): »Az életfogytig kinevezett tagok száma 30-ra leszállítandó^ Ez 1926-ban nem 30-ra történt meg, hanem 40-re, de a leszállítás mindenesetre megtörtént az 50-nel szemben, (Tovább olvassa): »Felveendők a képviselőház tagjai közé a megyei és városi törvényhatóságok választottjaid Ez megtörténi Azt hiszem, itt nincsen tévedés. Ezt nem lehet egyszerűen egy kézmozdulattál eltüntetni. Itt vannak az előzmények. (Sulyok Dezső: Közben hány év telt el a határozati javaslat benyújtása után? — Rassay Károly: 1885-től 1926-ig.) Erről is fogok beszélni s ezért méltóztassék nekem megengedni, igen t. képviselőtársam, hogy beszédem későbbi folyamán utaljak erre. Ezt a reformot mi 1926-ban megcsináltuk, de Angliában nem csinálták meg még a mai napig sem. Azt is meg fogom mondani, hogy miért. (Sulyok Dezső: Szegény Anglia!) Nem lehet komikussá tenni a dolgokat, mert ezek nagyon komolyak,, halálosan komolyak. (Ügy van! a középen. — Sulyok Dezső: Annak kellene lenniük !) A törvényhozás mint aa alkotmány főszerve fejezi ki a nemzet akaratát, tehát az akaratnak a szerve. Ezért olyan fontos annak megalkotása, hogy a nemzeti akarat megfelelően, tisztán hamisítatlanul valóban kifejezést nyerjen.. A felsőházi jelenlegi szervezete vagyis az 1926. évi — bár nem erről van most szó, nem az 1926. évit tárgyaljuk, szemben a főrendiházzal — sui generis intézmény. Mi, akiknek csekély részünk van ennek létrehozatalában, vállaljuk a felelősséget az egész nemzettel szemben, mert ez az alkotás nem a lordok háza, de nem is szenátus, bár ahhoz nagyon közel áll. Ezt ki fogom mutatni. Különösen részletesen • fogok foglalkozni a francia szenátus intézményével, mert ha már egyszer szó van itt a szenátusról, akikor ezt a kérdést is tisztázni kell. A felsőház mai alkotása azon az alapon nyugszik, hogy szelektív választással jön létre — itt a> választás«-on van a hangsúly. Ne méltóztassék most közbeszólni. (Rassay Károly: Egy szót sem szóltam! Csak úgy magamban beszéltem. — Derültség.) Szeretem a közbeszólásokat. Ne méltóztassék azt mondani, hogy »de micsoda választás ez a szelektív választás?« Nem lehet ilyen egyszerűen elintézni a dolgot. Foglalkozni fogok — mégpedig eredeti forrásból — a francia szenátussal. Beszéljünk a szenátusról. (Rassay Károly: Helyes, nézzük csak meg!) Nézzük, milyen választás van ott? Elektoros, mint méltóztatik tudni. Megmagyarázom, hogy milyen elektoirois. Az 1875. évi törvény megmondja, hogy kik választják a szenátus tagjait. Először: »les députés«, tehát az illető terület képviselői, (Rassay Károly: Ügy van!) másodszor: a »des conseillers généreaux«, vagyis a megyei tanácsosok — -ha úgy tetszik: harmadszor a »des conseillers d'arrondisiseiments« — vagyis a járási tanácsosok — a megyei és járási tanácsosok, akiket erre a célra választanak; továbbá a »délégués des