Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-254

•Az országgyűlés képviselőházának ML conseillers inunicipaux«, vagyis a község képviselőtestülete választja rendszerint a »Mai. íi*e-t«. Mert az a legkiválóbb köztük, azt küldik ki. Eyfök választják meg a szenátust. (Rassay Károly: Közben a tisztviselők nem szavaznak!) Erre a választásra azt mondja, francia jog: c'esit une élection de isecond oondtre; ez másod i'okú választás. Miért nem akarnak erről beszélni, miért nem akarnak erről írni? Nem olvastam, hogy valamikor támadták volna a szenátust. Sőt a legutóbbi évek eseményei azt mutatják, hogy a szenátus olyan nagy erkölcsi hatalom, hogy szembeszáll még a legszélsőbb irányokkal is és ha jónak látja megáll j-t kioltani, konzervatív értelemben megakadályoz egyébként nagyon szükséges, de később lassúbb tempóban megvalósítható szanálási javaslatokat és kormányokat buktat. Azt is tudni kell, hogy Franciaországban 1875-ben nem azért hozták létre a francia szenátust, hogy kormánybuktató legyen, hanem ellenkezőleg benne vau a francia tankönyvekben, hogy ennek a francia szenátusnak 1875-ben való léthozatala egy bizonyos mértékig a konzervatív irány biztosítását kívánta. E mellett szól az is — amint én itt olvasom — hogy 1875-ben nagyszámú olyan választott tagja volt a szenátusnak, akiket úgy neveztek, hogy »inamovibles«, akik elmozdíthatatlanok voltak, akiket egész életükre választottak meg. Ez a 75 »inamovible« tagja a szenátusnak lassankint kihalt, kipusztult; az ilyen kinevezéseket az 1884. évi reformban nem újították meg. De nem is azért hoztam ezt fel, mintha azt a látszatot akarnám kelteni, hogy a mai időben 75 elmozdíthatatlan, vagy azt mondhatnám Örökletes tagja legyen a (felsőháznak. Nem. Hanem azért, hogy bizonyítsam vele, hogy amikor a harmadik köztársaság a maga alkotmányát megcsinálta, biztosítani akarta annak hosszú életét és biztosította is azzal, hogy ilyen ! módon átmetet alkotott. Ilyen szempontból méltóztassék figyelembe venni azokat a történelmi részeket is, amelyek a hagyományok átvételére szükségesek; azoknak a hagyományoknak átvételére, amelyek átmenetileg szükségesek még 'azokban a köztársaságokban is, amelyekben a ' nálunk annyiszor kívánt szenátus van. (Meizler Károly: Közben történtek más dolgok is!) Majd méltóztassék elmondani; nagy élvezettel fogom hallani az újabban történteket, amelyekről még nem hallottam. En megyek a magam útján, beszélek arról, amiről én tudok. (Helyeslés jobbfelől.) íme a különbség a szenátus és a mi felsőházunk között. Ez a francia szenátusnál van. Azt mondottam, hogy a francia szenátust eredetileg úgy kontemplálták, hogy nem lesz kormánybuktató szerv. A francia alkotmány súlypontja természetszerűleg aiz alsóházon, a chambre des députés-n kell, hogy legyen, mert a suf frage universelle ezt teremtette meg, nem a szenátust. Mert. ha visszavezetem a szenátust az elektorcs rendszerre, a választókra, ugyanúgy vissza tudom vezetni a felsőházat a mi törvényhatósági tag választóinkra. Ne méltóztassanak elfelejteni, hogy azt a 76 törvényhatósági választóttat, akik ezeknek az önkormányzatóknak a képviselőtestületéből kerülnek ki, meglehetősen széleskörű népies választójoggal választották meg. (Ügy van! jobbfelől.) Itt tehát jobban megtalálom a kapcsolatot a néppel, mint azoknál a szenátoroknál, akiket — például ülése 1-937 november 17-én,. szerdán. 10 a conseiller-k választanak — szintén hivatkozhatnak a népre, de akik egészen másképpen kerülnek oda. Kétségtelen, hogy a francia alkotmányban — a harmadik köztársaság története ezt bizonyítja — a súlypont lassanként áthelyeződött a chambre des députés-ről a szenátusra, aniely másodfokú választás alapján jön létre — és csodálatos módon az összeütközés, amely a szenátus és a népképviseleti alsóház között Franciaországban, a köztársaságban történik, rendszerint a szenátus túlsúlyának, preponderenciájának győzelmével szokott végződni, pedig neki tulajdonképpen nem ez volna a feladata. De ha egy kormány bizalmi szavazatot kap a chambre des députés-től, tehát bírja parlamentáris elvek szerint ama parlament többségének a bizalmát és a szenátus nem .hajlandó _ az ő javaslatait elfogadni, akkor ebből levonja a konzekvenciákat és lemond. Afelett sem vitatkozom, vájjon a francia harmadik köztársaságnak mi biztosította ezt a hosszú életet, ezt a szilárdságot. Talán azok a koalíciók, azok az apró, szétatomizált kis pártok, amelyekből a jobb- és a baloldal között alig lehet megcsinálni a kormány bizalmi többségét, sőt azt napról-napra kell megállapítani, vagy ez a szenátus, amely egy élection de second ordre-val jön létre és bölcs tapasztalataival, higgadtan és nyugodtan mérlegelve a törvényjavaslatokat, mondja meg, hogy a francia nemzet, a francia nép érdeke mit követel a törvényhozástól. Ezt óhajtottam elmondani erről a szenátusról. Most áttérek a másik szenátusr a, a belga szenátusra. Itt van előttem a belga^ szenátusról szóló törvény. A belga szenátust tényleg ugyanúgy választják, mint a belga alsóházat. Annak, hogy nem lesz belőle az alsóház másodpéldánya más okai vannak, éppen Belgiumban, aihol a társadalmi ellentétek szintén nagyok ós ahol vallási ellentétek is vannak. Itt egy nagyon érdekes dolgot találunk. Annak ellenére, hogy ez a szenátus megközelíti azt az ideált, amely egyesek, például az én igen t. előttem szólott képviselőtársam előtt is lebeg, — legalább is mai beszédéből úgy tudtam kivenni, hogy ilyen szenátust kíván — figyelmeztetnem kell arra, hogy a belga szenátusnak is 40 választott tagja van a provinciákból. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ugyanazt a képviseletet kívánja a vidéktől, amelyet mi a mi felsőházunkba a megyei, az úgynevezett törvényhatósági képviselet révén behoztunk. Sőt, a királyi princek 18 éves koruktól kezdve tagjai a belga szenátusnak. (Rassay Károly: A király lemenői! — Zaj.) Igaz, hogy szavazati joggal csak akkor bírnak, ha nagykorúságukat elérik. A belga szenátusnak ez az összetétele is mutatja, hogy a beíga szenátus sem az a tiszta szenátus, mint amelyet előttem szólott t. képviselőtársam úgy üdvözölt, mint a nép kiküldötteit, amely szenátussal szemben odaállította a mi felsőházunkat, amelynek semmi köze nincs a néphez, sőt amelyről, mint feljegyeztem, azt mondotta, — ez valószínűleg tévedés lesz — hogy csak 20.000 embernek van köze hozzá. Hiszen csak a vármegyéknél maguknáll' ezt a 20.000-ret meghaladó szám jönne ki! De ilyen aritmetikai műveletekbe nem is óhajtok bocsátkozni. Azt is hallottam, éppen az előttem szólott t. képviselő úrtól, hogy csak 13 választott tagja van a felsőháznak. Nem tudom, hogy honnan veszi ezt a számot. Lehet, hogy nem jól hallot3*