Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-263
Az országgyűlés képviselőházának 26 intézményt a Nemzeti Színház céljaira átengedni, tenát nem bérletbe, hanem végképpen, — még talán a 60.000 pengős ruhatári díjat a bérlet elismeréseként meghagynánk a fővárosnak — akkor elsősorban a Népszínház átalakítása mellett mernék dönteni, de ha ezt művészi körökben kifogásolják, különösen akusztikai vagy hasonló szempontokból, (Rassay Károly: .Legalább is meg keli vizsgálni!) akkor legalább cseréljék meg a Vígszínházzal ezt a művészi intézményt. Tudom, hogy két évvel ezelőtt csak a dollár kivitelén múlott, s igen-igen olcsó pénzen meg lehetett volna szerezni a Vígszínházat. Ezen a telken pedig — amiről szeretettel szóltak tegnap igen t. képviselőtársaim — építsük fel a Nemzeti Színház kamaraszínházát. Meg vagyok róla győződve, hogy az országnak e legkiválóbb intézménye és valóban magas irodalmi műintézete lenne, amely minden áldozatot megérdemel. (Kun Béla: Az örökhagyók akarata fedve lesz ezáltal?) A bérház telkének értékesítéséből a Vígszínház is megvásárolható volna és a fővárosi szubvenció is teljes épségében kihasználható lenne. Az annyira hiányolt díszletraktárakat meg lehetne ott építeni, amire bőven volna pénz, ha tudnánk, mennyi a Nemzeti Színház alapja; az 1913 óta ott csúfoskodó bolthelyiségek bérleti összege is tekintélyes összegre rúghat már és mindezek a pénzek alkalmasak lehetnek az anyagi kérdés megoldására. Itt jegyzem meg, hogy tegnap egyik képviselőtársam Jankovich volt kultuszminiszter urat okolta a Nemzeti Színház lebontásának elrendeléséért. Ezt nem Jankovich miniszter rendelte el. (Vitéz Árpád: Akárki csinálta, rosszul csinálta! — Rassay Károly: De a többség akkor is helyeselt! — Kun Béla Az mindig helyesel!) Ha ehhez a meglevő hatalmas összeghez hozzávesszük azokat a kétségkívül meglevő megtakarításokat, amelyeket az Operánál mint szuperjövedelmeket jelöltek meg és esetleg a Nemzeti Színháznál is, akkor úgy látom, hogy az a kérdés, amelyről ez a javaslat rendelkezik, ha szűkösen is, do megoldható, nevezetesen a Nemzeti Színház telkén a Kamara Színház építése és a Népszínház átvállalása, esetleg a Vígszínházzal megcserélése által. Én azt kérném, méltóztassék a szerényebb megoldások mellett állástfoglalni, méltóztassék tekintettel lenni a rettenetes nyomorúságra és méltóztassék figyelemmel lenni arra is, hogy a mai körülmények között a konjunktúra sem állandó, ilyen terheket tehát az ország nem. vehet a nyakába. Én elhiszem, hogy a kultuszminiszter úrnak nagyszerű alkotása lenne, ha egy pompázó színházi épületet teremthetne, az idők azonban arra figyelmeztetnek bennünket, hogy ilyen költségekbe ne menjünk bele. Appellálok az országgyűlés lelkiismeretéhez. Nekünk különösen a vidék felé nem szabad ilyen pazarló tendenciát mutatnunk, nekünk meg kell őriznünk tárgyila-, gosságunkat. Kiegyenlítő alkotásokat úgy vidéken, mint a fővárosban! Fogadjuk el azt az elvet, hogy mindenekelőtt a takarékosság! A javaslatot a tárgyalás alapjául elfogadom, mégis határozott tiltakozásommal azzal szemben, hogy a Nemzeti Színházat abban a keretben építsék meg, amint azt kontemplálják- (Helyeslés a baloldalon) Elnök: Szólásra következik 1 ? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Krüger Aladár! '. ülése 1937 december 10-én, pénteken. 275 Elnök: Krüger Aladár képviselő urat illeti a szó. Krüger Aladár: Igen t. Képviselőház! Azt hiszem, mindnyájan megelégedéssel és örömmel állapíthatjuk meg, hogy a javaslat egyik oldalról sem képezi pártszempontból vita alapját. (Kun Béla: Nem! Nem!) Mindnyájan sze; retettel, megértéssel foglalkozunk a Nemzeti Színházzal és. mindnyájunknak az az óhajunk, hogy a Nemzeti Színház kérdése úgy oldassék meg, hogy az a jövőre nézve az alapítóknak, a régi adományozóknak az eredeti céljait necsak fenntartsa, hanem azokat még nagyobb mórtékben megvalósítsa, hogy a Nemzeti Színház továbbra is a nemzet büszkesége legyen. Ebből a szempontból az előttem szólott t. képviselőtársam helyesen járt el akkor, amikor elfogadta a javaslatot. Viszont nem egészen tartom helyesnek azt, hogy a kérdéshez egyáltalán nem tartozó szempontokat vegyített bele a vitába. (Czirják Antal: Anyagi kérdéseket!) Kár volt azokat a bizonyos személyi kérdéseket belevonni a vitába. Ezzel semmiesetre sem vitte előbbre a Nemzeti Színház ügyét annál kevésbbé, mert hiszen a t képviselőtársaim érvelésében erős kifejezéseket használt, de érvei gyengék voltaik. (Czirják Antal: Érdem szerint!) Különösen teljesen felesleges volt a személyi kérdést belevetni a vitába, annál is inkább, mert az egész, amire t. képviselőtársam célzott, pusztán egy adminisztratív és formális intézkedés volt, r amelynek azután csak az volt a következménye, — mert az volt a célja is — hogy a Nemzeti Színház tagjainak a jogviszonya a színházzal egyszerre rendeztessék. Ezt minden vállalat; nál meg leheti sőt meg is kell csinálni és aki nem állította élére a dolgot hiúsági szempontokból, azzal szépen, rendesen el is intézték a kérdést és az ország közvéleményében egyáltalában nem volt nyugtalanság. A másik kérdés, amit szóvá méltóztatott tenni és ami azután még kevésbbé tartozik ide, az az operaházi bérlet kérdése. Én sajnálattal látnám, ha az Operaház mostani bérletárait felemelnék, bár — mint tudom — erről szó van. Hiszen éppen a legszélesebb rétegeket vonta az Operaház érdeklődési körébe a mostani igen szerencsés és jól bevált bérleti rendszer. Legfeljebb azzal lehetne azután indokolni és elviselhetővé tenni bizonyos mérsékelt áremelést, ha a ruhatári díjakat, amelyek Budapesten minden színháznak és minden nyilvános helynek kellemetlen oldalát jelentik, leszállítanák. Én ismerem a küföldi szokásokat, külföldön is vannak ruhatári díjak, éspedig elég magasak, sőt Franciaországban, a párizsi színházakban nemcsak ruhatári díj van, hanem az is, aki az embert a helyére kalauzolja, utána tartja a markát borravalóért. Ott tehát a közönség egyéb adókat is fizet, mint nálunk. Persze, ezt a franciák elviselhetik, mi azonban a mai viszonyok között még a mostani árakat is nehezen viseljük és ezért indokoltnak tartanám, hogy ha talán felemelnék az Operaházban a bérletjegyek árát, — bár nagyon meggondolandó, hogy mi lesz a következménye — másrészt a ruhatári jegyek árának leszállításával lehetne bizonyos kompenzációt adni a közönségnek. Szó lehetne a bérletek bizonyos korlátozásáról, mert ma nemcsak az a panasz általános, amit t. képviselőtársam felhozott^ hogy a budapestiek közül igen sokan nem jutnak be az Operába, hanem idegenforgalmi szempontból