Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-263

263, ülése 1937 december ló-én, pénteken. 270 Az országgyűlés képviselőházának előtt az indokok előtt még a kultuszminiszter úrnak is meg kellett hajolnia. Az építés szempontjait Petrovácz igen t, képviselőtársam körvonalazta, hasonlóképpen lehetetlenségnek tartván • azt, amit ez a törvényjavaslat céloz. A javaslat nyelvezetét igen szellemesen Kéthly Anna igen t. képviselőtársam boncolgatta, megállapítván, — én legalább erre a konklúzióra jutok — hogy ha germanizálni akarunk, akkor ennek a javaslatnak szövege és a hozzáfűzött indokolás valóban briliánsán oldja meg a genmanizálás kérdését. Én úgy érzem, igen t. miniszter úr, hogy ez a javaslat nyelvezete úgy hat, mint egy rossz nyilas propagandafordítás. Igen t. Képviselőház, méltóztassék velem együtt megállapítani, — és engedje meg a miniszter úr, miután megtisztel jelenlétével, ezt a megállapí; tást — hogy a kultuszminisztérium legutóbbi működése nem mindig járt szerencsés úton. A tanügyi javaslatokat, a tanügyi igazgatásról szóló javaslatot nagy lelkesedéssel szavaztuk meg annakidején, de úgy értesülök, hogy ennek az egész tanügyi igazgatási reformnak még ma sincs tartalma, csak a kerete van meg. A középiskolák átszervezésénél pedig, méltóztassék nekem miniszter úr 'megengedni, az a helyzet, hogy nem beszéltem még tanügyi férfiúval, alki ezt a középiskolai átszervezést szerencsésnek tartotta volna. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Átszervezést?) Ügy van! (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Melyiket?) Nem beszéltem még pedagógussal, aki a középiskolai oktatás mai megváltozott rendszerét üdvözölné. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Hja, az oktatást! Azt igen!) Az a humánus oktatás, amely most végig leng a mi középiskoláinkon, egyáltalában nem humánus a mi gyermekeinkkel szemben, és mint gyakorlati embernek legyen szabad megállapítanom, hogy ez a középfokú oktatás egyáltalában nem nevel a gyakorlati életre és ebből hovatovább csak fokozódó nyomorúság lesz, a főiskolát, sőt a középiskolát végzettek elhelyezkedésének tekintetében is. Ez a nevelés az, amely szerintem az ifjúságot lassan teljesen a nyilas propaganda igen kétes értékű hullámaiba fogja vezetni. A miniszter úrtól kaptuk mi az Országos Magyar Dalosszövetség szétverését is, mintegy 40 rendőrrel. Igen t. miniszter úr, ha nem is méltóztatik engem figyelmével kitüntetni, (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Hát itt vagyok! Hallgatom!) mégis megállapítom, hogy súlyos tévedése volt a kultuszkormánynak, amikor ezt a hatalmas propagandaerőt, hatalmas revíziós eszközt úgy méltóztatott megbélyegezni a múlt évben, amit azok az önzetlen férfiak, akik a dalosszövetség élén állottak, meg nem érdemeltek. Most jött ez a törvényjavaslat, amelyet — mint mondottam — jogilag, technikailag, sőt nyelvészetileg is szétszedtek már és nem marad itt semmi más, csak az a nagy gond, hogy vájjon honnan vegyük elő azokat a horribilis költségeket, amelyek a javaslatban foglaltatnak arra a célra, hogy egy óriási és a mi kis országunkhoz nem való építkezéssel egy új Nemzeti Színházat létesítsünk. Az előbb Herczeg Ferencet idéztem, és én az akkor megszabott keretben akarok maradni. Általánosságban azt kell 'megállapítanom, hogy a kormányt jellemzi, hogy nagy alkotásokat kíván létrehozni, ezek az alkotások azonban nem maradnak meg a legszükségesebb keretek között, a szociális gondoskodás, a legszegényebb népréteg felemelésének gondolata keretében, — ami talán a legsürgősebb szerintem — hanem magas, rózsaszínű felhőkbe utaznak, olyan álmokat kergetnek, amelyek lerongyolódottságunkban, szegénységünkben^ megvalósíthatatlanok. Ez a javaslat egyáltalán nem számol azzal, hogy amikor egy óriási épületet, egy gyönyörű palotát kívánunk emelni a Nemzeti Színház céljaira, milyen hihetetlenül lerongyolódott állapotban van a vidéki színészet. Igen t. vidéki képviselőtársaim ^bizonyságot tehetnek arról a szomorú tényről, hogy a vidéki színészet a lehető legnyomorúságosabb helyzetben tengeti életét. Akkor emelnénk a magyar színjátszásnak nagyszerű emléket, ha parallel minden elhagyatott réteget — és elsősorban, ha színészetről van szó, a vidéki színészetet — felemelnénk abból a szomorú helyzetből, amelyben ma van. A vidéki színészet összes állami támogatása 14.000 pengő. Nagyon örülnék, ha a t. kultuszkormány figyelemre méltatná a csehszlovákiai magyar párt ezirányií működését, amely egyedül a kassai színészet részére 15-000 pengőt és a pozsonyi színészet részére szintén 15.000 pengőt biztosított abból a célból, hogy a színtársulat továbbra is fennmaradjon. *Ha Csehszlovákiában két színtársulatnak 15.000—15.000 pengőt tudott a magyar párt juttatni, akkor méltóztassanak elképzelni, mit jelent ez az összeg az egész magyar vidéki színészet megsegítése tekintetében. Nem beszélek arról, hogy a nemzetiségi vidékeken milyen a színészet helyzete. Békéscsabán például, amelynek lakossága talán 80%-ban tót, a színház két hónapig sem képes magát fenntartani. Sopronban ugyanez a helyzet. De hasonlóképpen szomorú a helyzet még az egyetemi városok színtársulatainál is. Ezek között leginkább talán a pécsi színészet tengődik. Nem volna-e a legelső kötelességünk a százéves magyar színészet jubileumán ezen a helyzeten változtatni és valamiképpen megsegíteni azt a színészetet, amely teljes mértékben az állam támasza után áhítozik? A vidéki színészetet végképpen megöli a feltámadás minden reményével együtt a mozi és a rádió. Ha ezek nem remélhetik talpraállásukat, vájjon nem volna-e kötelessége az államnak róluk gondoskodni? Komoly színházi körökben értesültem arról, hogy bizonyos stagionékkal akarják a vidéki színházi válságot megoldani. Ezek a stagionék okvetlenül emelnék a vidéki színészet nívóját. Ez azonban ismét az egykéz rémét festi a falra, amelyből a mai viszonyok között nekünk éppen elég van. De elfelejtik azt a tényt is, hogy a vidéki színházakban a vidéki írók is néha szóhoz juthatnak. Nem.' tudom, vájjon ennek a nehéz helyzetnek megváltoztatása céljából nem volna-e a rádiónak horribilis jövedelme megadóztatható, vagy nem lehetne-e t a moziengedélyezési díjakat ugyancsak a színházak istápolására megadóztatni. Hiszen . ezek az intézmények csak szubvencionálnák a magyar színészetet, azt a magyar színészetet, amelynek tagjaiból kerülnek ki az ő előadó művészeik. Csodálatos valami a rádió és a mozi körülbástyázottsága, hogy óriási jövedelmeikhez senki nem tud, vagy nem akar, vagy esetleg nem mer hozzá-