Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-262

Az országgyűlés képviselőházának 262. színművésznek. A munkáselőadások gyakoribbá tétele olyan új közönséget is nevelne, amely máskülönben a silány mozi- és operettelőadások között elveszne. A miniszter úr a bizottsági ülésen azt mondotta, hogy a színészet fenntartása ma már társadalmi feladat, — amit én is elismerek a mai viszonyok között — azonban mégis vannak társadalmi rétegek,_ amelyek kívánják ezt a kultúra-kielégülést és nem juthatnak hozzá, akkor, ha ez a feladatot nemzeti, társadalmi feladatnak nyilvánítják, mert nem tudják megfizetni az üzletre alapozott magánszínházat és ezért joggal igénylik az állami színház segítségét. Az állami színház nem lehet üzlet, bár igaz az is, hogy nem kell mindenáron arra törekednie, hogy rossz üzlet legyen. Amikor ünneplünk a százesztendős fordulón, akkor azt várjuk az új száz év küszöbén a Nemzeti Színháztól, hogy szabadítsa ki magát abból a megkötöttségből, amelyben ma van, nyissa ki ablakait merészebben és bátrabban a kor levegője előtt, ne riadjon vissza oly kezdeményezéstől, amelyet a magánszínház sokszor az üzleti ikudarctól való rettegésében nem vállal, mindezek után pedig kapuját is nyissa ki a valódi kultúra-éhes kispénzű tömegek előtt, mert hivatását, alapítói által kitűzött célját legméltóbban és legeredményesebben akkor szolp-^lbatja, ha ezt megteszi. Eddig az ünnep. Most a törvényjavaslat •lényegétől, az alkotók és utódaik iránti hálától különállóan három megjegyzésem van a törvényjavaslattal kapcsolatban annak tartalmára és formájára nézve. Az egyik az, hogy a bizottsági indokolás megállapítása szerint is még nem volt példa arra, hogy a törvényhozás közös törvényben helyezte volna el a köszönet és hála szavait az anyagi és gazdasági kérdésekkel. Azt mondja az indokolás (olvassa): »Ez a törvényjavaslat a hasonló ünnepi javaslatoktól abban is különbözik, hogy istb. más kérdéseket is szabályoz.« Azt hiszem, senki sem vádolta volna a t kultuszminiszter urat felesleges törvénygyártással, ha a Nemzeti Színház telkének, az. örökös tagok fegyelmi és gazdasági ügyeinek kérdéséi egyidejűleg benyújtott külön javaslatban tárgyalta volna. Ha a gyakorlati okok mindenáron megoldást követelnek ezekben^a kérdésekben, akkor az ünnepnek és a hétköznapnak szétválasztásával el lehetett volna intézni ezeket a kérdéseket. így, ebben a formájában a törvényjavaslatnak körülbelül olyan képe van, mintha a vezérigazgató úr (születésnapjára a közgazdasági újság (vezércikket írt volna és a támpéldánnyal együtt a számlát is. prezentálná az ünnepeltnek. Ez az egyik. A másik meg jegyzésem az új_ Nemzeti Színház hajlékával kapcsolatos. Száz esztendeje vajúdik ez a kérdés. A Nemzeti Színház első otthona i® rendkívüli akadályokkal küzdött, rendkívüli gáncs vetéseken bukott el, amíg felépült a pótlás, tehát nem az igazi és, — amint már bevezetőben jeleztem — nem az az épület, amelyet fel akart építeni az a magyarság, amely a magyar színjátszásnak méltó hajlékot akart emelni. Ez a kis Nemzeti Színház, ez a szűk és elégtelen hajlék is mindig botránykő maradt a germanizáló törekvések számára. Az a kis kerepesi-úti hajlék sohasem. volt valami kedves figyelmeztető azok számára, akik megalkotásiát mindig m elleneztek. ülése 1937 december 9-én, csütörtökön. 257 Nagyon helyesen mutatnak rá az itt felszólalók, — és maga a törvényjavaslat indokolása is — hogy más fővárosokban mindenütt az államfők adományából épült fel a reprezentáló színház, míg nálunk a legkisebbek apró garasaiból rakták Össze a szükséges összeget. Ez a Nemzeti Színház ott a Kerepesi-út sarkán sohasem tartozott a dinasztia kedves intézményei közé. Egyáltalán nem is tudom, voltak-e benne ezek az urak, meglátogatták-e ezek az urak. A kormányok mindenkor lojális alattvalók voltak; nos, a többi önként következik a Nemzetig Színház^ sorsával kapcsolatban. Abból az elképzelt hatalmas dunaparti épületből nem lett semmi, annál kevésbbé, mert hiszen az első színházépítő Földváry alispán maga mondta környezetének, hogy a. dumaparti épület gondolatának erőltetése tulajdonképpen a könnyebben megvalósítható egyszerűbb megoldás gondolatának elvetését jelentené, Végeredményben tehát azzal, hogy a dunaparti impozáns színházépületet erőltették, a Nemzeti Színház megalkotásának kijátszására gondoltak. Az idő malma lassan őröl, és ez az eleven vádoló ott a Kerepesi-út sarkán, ez a kis szerény Nemzeti Színház elkerült láb alól. Amikor olvassuk a lapokban azokat a vitákat, amelyek egy galambutcai kis magánház barokk homlokzatának megmentéséről szólnak, akkor elgondolkozom azon, hogy a sokkal jelentősebb műemlék jellegű Nemzeti Színház épületét, miért engedték olyan egyszerűen eltenni a,z útból, igenis könnyen és könnyelműen, az új épület biztosítása nélkül oly időkben, amikor a háborúnak és a velejáró áldozatoknak árnyéka már előrevetődött, amikor már tudták azt, hogy ha alapos előkészítés nélkül lebontják a Nemzeti Színház épületét, akkor annak mielőbbi felépítésére számítani nem lehet. Azt mondja a francia közmondás, hogy kormány ózni annyi, mint előrelátni. Nos, valóban minden előrelátás nélkül, teljesen felelőtlenül rombolták le aizt a Nemzeti Színházat, mely az én meggyőződésem szerint is még igen sokáig megfelelt volna rendeltetésének, hiszen gépkocsiforgalom, az az útszélesítés, melyre a tövényjavaslat indokolása hivatkozik, még e pillanatban is csak a jövő zenéje, még o pillanatban sem áll az utoai forgalom azon a fokon, hogy a színház nem maradhatott volna a melyén. Mivel azonban ezen már nem segíthetünk, a mai helyzetből kiindulva vagyunk kénytelenek foglalkozna a teendőkkel és megállapítani azt, hogy a germanizáló törekvések bűvköréből állítólag már kijutottunk, tehát a független Magyarország a saját érdekei, a saját meggyőződése szerint állíthat már hajlékot a magyar nyelv, a magyar színművészet szolgálatára. Nem tűrhetjük tehát ilyen körülmények között azt, hogy ennek a feladatnak ellátása, erre alkalmatlan helyen történjék^ oly színházépületben i amelyet a könnyű zenének, a könnyű játéknak a látványosságnak, a bengáli fénynek, a görögtűznek építettek annakidején, amelyben a színész legszebb és legértékesebb eszközei elvesznek, amelyben a színész csendes szava és finom fintora nem érvényesülbet. Tűrhetjük-e, hogy a Nemzeti Színház, a nemzet színháza egy ilyen épületben maradjon'? Majdnem kerek 75 esztendeig volt a Nemzeti Színház ideiglenes hajlékban elhelyezve. Negyedszázadig még ideiglenesebben volt elhelyezve. Ezen a százesztendős fordulón nincs vigasztalóbb, nincs biztatóbb ígérete a kor-