Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-260
238 Az országgyűlés képviselőházának 260. ülése 19$7 december S-án, pénteken. a jogkereső közönség nyakába újabb terheket zúdítanak. (Mózes Sándor: Ez tévedés!- — Lázár Andor igazságügyminiszter: Ebből semmit ísem fizet a publikum, hanem az ügyvédek fizetik önmaguknak!) A joghoz való hozzájutás a jogvita eldöntésének lehetősége minden embernek egyformán kell, hogy nyitva legyen, akár gazdag, akár szegény, akár naigy pert visz, akár pedig a maga kis jelentéktelen munkaperét, vagy részletüzleíét, vagy büntető perét kell a bíróság elé eldöntésre odavinnie. Ez a módszer, amelyet itt követnek, különösen a képviselőházban is kifogásolt második •szakasz, egészen egyszerűen a perlőre hárít át bizonyos költségeket, az Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjpénztár bizonyos költ- j ségeit, hasonlatosan ahhoz az eljáráshoz, amelyet már az OTI ,a maga hatáskörében megcsinált, amikor a receptekre azokat a bizonyos 20 filléreket kirótta. És ha ennék az analógiáját keressük más vonatkozásban, akkor egyszerűen azt mondhat- j juk, hogy az orvosok éppúgy nyomorognak, mint az ügyvédek, az orvosok nyugdíjellátása éppen oly bizonytalan, mint az ügyvédeké. Ha tehát ezen az úton elindulunk, akkor nem mared egyéb hátra az orvosi nyomor és az orvosi sors bizonytalanságának megoldására, mint-: hogy a receptekre bélyegeket nyomassunk, ille-; tőleg az orvos csak bélyeges receptre adhassa; ki a maga rendelvényeit. Ez a megoldás egészen méltatlan és — meg; kell mondanom, — körülbelül olyanforma,; mint amikor a főpincér a számolócédulára rá-; nyom bizonyos összeget, amelyet különféle tár-; sadalmi egyesületeknek vagy magának a fő-| pincéri szervezetnek a felsegélyezésére szán.! Nem hiszem, hogy ha az ügyvédség ezt a maga! télies egészében komolyan végiggondolta volna, akkor ezt a könnyű elintézési módot vállalta volna, ezt a könnyű elintézési módot magához méltónak tartaná. Ha a kormány csinália. az érthető. A kormány egész sereg céladót fabrikált már és ha így megy tovább, akkor mindenféle társadalmi osztály, amely a maga bajával jelentkezik, a kormánnyal egyszerűen egy új bélyeges papirost nyomat, amelynek a jövedelmét azután a maga felsegélyezésére fordítja. A kormány megcsinálta már ezt más vonatkozásban is, de az ügyvédségnek magának szerintem sokkal jobban kellene ismernie az életet, azt a jogkereső közönséget, amellyel ő közvetlen érintkezésben áll, közvetlenebb érintkezésben, mint maga a bíró, aki elé a jogviták eldöntésre kerülnek. Miért járult hozzá az ügyvédség ehhez ebben a kétségtelenül ügyvédellenes hangulatban, abban a hangulatban, amelynek jórésze hamis kiinduló propaganda ugyan, de amelynek jórésze majd arra is fog támaszkodni, hogy ime, az ügyvéd most már 40, 50 fillér, vagy 1 pengő hozzájárulásnak a lerovása nélkül nem hajlandó senkinek az ügyével foglalkozni. Ez elvi kérdés, nem annak a 40—50—60 fillérnek a kérdése és hiába mondják, hogy kis megterhelés az, amelyről itt szó van. Emlékeztetem a t. képviselőházat arra a történelmi hasonlatra, történelmi analógiára, amikor megállapították a Lánchíd 4 filléres hídvámját és azt mondották, hogy az nem olyan nagy eset, nem olyan nagy dolog, akkor Széchenyi maga mondotta, hogy nem a 4 fillérről van szó, hanem arról, hogy a nemesség adómentességi elvét ezzel áttörték. Nos, itt sem csak arról a 40—50—60 fillérről van szó, hanem arról, hogy áttörjük azt az elvet, hogy szegényjogon illetékmentesség jár annak, aki szegénységi bizonyítványt produkálni tud. Azt mondotta az előttem szólott képviselő úr, hogy a szegényjognál igen sok visszaélés történt és esztendők folyamán rengeteg intézkedésnek és közbenjárásnak kellett megszületnie azért, hogy ezeket a visszaéléseket redukálhassák, viszont ő is elismerte azt, hogy ma már ezeknek a visszaéléseknek a lehetősége a legminimálisabbra van csökkentve. Még csak az a vád sem érheti tehát a törvényjavaslat ellen felszólalót, hogy ezeknek a visszaélőknek érdekében akar itt bizonyos kedvezményeket megszerezni. A valutaperek és hasonló nagy perek kibírják ezeket a költségeket, (Elénk felkiáltások a baloldalon: Ki! Ki!) a kisembernek ellenben a maga kis jelentéktelen ügyében még egy 10 filléres megterhelés is elviselhetetlen a mai világban. Azt mondja az előadó úr, hogy ha valaki a maga jogvitájának eldöntésére olyan ügyvédet akar maga mellé állítani, akiben ő megbízik, olyat, akinek a rátermettségéről, képességéről, tudásáról neki más véleménye van, mint arról a többiről, akihez nem fordult,, akkor fizesse ezt meg. Már közbeszólás formájában mondottam, hogy ez igen méltatlan érv, mert hasonlít ahhoz a piaci kofaszólamhoz, amely azt mondja: válogatva drágább. Nos. a jogkeresés is éppen olyan bizalmi kérdés, mint az orvoskérdés, és ha annak a szegény embernek a maga perében ehhez vagy ahhoz az ügyvédhez van bizalma, akkor nem szabad csak azért berekeszteni a hozzá vezető utat,, mert azt a néhány fillért nem tudja megfizetni. A képviselő úr azt is mondotta, hogy ott vannak a pártfogó ügyvédek, akiknek a kirendelése esetén ezeket a meghatalmazási illetékeket nem kell leróni. En nem tudom, hogy a képviselő úr tudja-e a pártfogó ügyvédek kirendelésének a módját (Krüger Aladár előadó; Nagyon jól tudom!) és azok munkásságának az értékét. Ha egy pártfogó ügyvédet kirendelnek, nem is kívánhatom tőle, hogy t ugyanazzal az alapossággal, ugyanazzal az időtöltéssel — hogy ezt mondjam — foglalkozzék annak a pernek az anyagával, mint az az ügyvéd, akihez a jogkereső közvetlenül fordul. Nincs ideje rá, nincs módja rá, nincs lehetősége arra, hogy a pernek egy ilyen alapos tanulmányozását végezze el. márpedig annak a kisembernek a számára, ha ő egy 50, 80, 100, vagy 200 pengős munkabérjárandóságát perli, vagy pedig őt perlik, tegyük fel, egy olyan részletüzletben, amelyben a részletadó cégnek egy nagyon jól kiépített, alaposan dolgozó saját irodája van, mondom, akkor az ő számára a pártfogó ügyvéd nem jelenti a jogtámogatásnak azt a lehetőségét, amelyre ő csak azért nem tarthat ezek szerint igényt, mert szegény és mert szegényjogon akar perelni. Különösen kiemelem a részletüzleteknek a dolgát, mert az ilyen nagy részletüzletek majdnem kizárólag szegényemberekre vetik ki a hálójukat. Ezeknek azután van egy nagy ügyvédi irodájuk, vagy van egy nagy jogi irodájuk, amely ezeket a részlettel elmaradókat vagy olyanokat, akik nem is maradnak el, hanem a befizetett részletetnek nyugtáit érthető slamposságból nem őrzik meg, még hosszú idők multán is zaklatja. Ha ezeknek a szegény embe-
